– Szia, Papa!

– Szia, Kiscicám, mi újság? 

– Hogyhogy mi újság, Papa? Itthon vagyunk, csak sétálni megyünk ki, egyszer egy nap. Veled mi újság?

– Velem semmi, most jöttem vissza edzésből, lefutottam a futópadon öt kilométert, meg lépcsőztem tíz percig. Ezt megcsinálom mindennap. 

– Akkor most ebből áll a napod? Lemész edzeni, aztán hazamész?

– Dehogy, dolgozom is, ma is volt vendégem, holnap is jön kettő.

– Nem mondod, hogy vannak még, akik fodrászhoz járnak! 

– Dehogynem, és lesznek is, ne félj. Aki nem hagyta abba a munkát, az szeretne jól kinézni. A holnapi vendégemnek a felesége is eljön, mert az ő fodrásza lemondta az összes vendégét.

– Te miért nem mondod le? Fertőtlenítesz?

– Dehogy fertőtlenítek, az én eszközeim csak a hajhoz érnek hozzá, nem az archoz. A kezemet meg mosom eleget, amikor a hajukat mosom. Nálam senki nem kapja el a vírust.

– Ne viccelj, Papa. És a hajszárító? Már két hete megmondták, hogy nyilvános mosdókban csak papír kéztörlőt szabad használni, az elektromos kézszárítókat nem, mert azok továbbadják a vírust.

– A hajszárító nem ilyen, az olyan meleg levegőt fúj, hogy simán megöli a bacilust. Oda sem tudod tartani a kezed, olyan forró levegő jön belőle.

– Veled semmi értelme vitatkozni…

– Hát persze hogy semmi, cicám. Én nem fogok megbetegedni, ne félj. Az az elméletem, hogy az idősek csak azért halnak bele, mert alacsony a testhőmérsékletük. De ha én edzek mindennap, akkor a testhőmérsékletem is felmegy, és ugyanúgy tud védekezni a szervezetem, mint a fiataloknak. Hát mutass még valakit, aki hetvenhat évesen harminc perc alatt lefut öt kilométert! Nem kell engem félteni. Különben is, tudod, százhúsz évig fogok élni. 

– Remélem… Mivel úgysem tudok rád hatni…

– Te küldted át annak az Amerikában élő tudósnak a posztját, nem? Ő is megmondta, a vírust úgyis el fogjuk kapni. Megállítani már nem lehet. Csak arra lehet felkészülni, hogy ne haljunk bele. Na, vigyázz magadra te is. Gyerekek jól vannak?

– Persze, Papa, mi jól vagyunk! Mi csak azért vagyunk itthon, hogy ti ne kapjátok el! 

– Emlékszel, van az a régi olasz irodalmi mű, amiben kimegy a természetbe egy csomó fiatal, és történeteket mesélnek egymásnak…

– A Dekameronra gondolsz? Boccaccio?

– Igen, az. Na látod, már régen is volt ilyen. És akkor kivonultak a városból, és nem kapták el.

– Igen, Papa, de mi itt maradtunk a városban, nincs hová mennünk. 

– Mindig marad valaki, aki majd elmeséli a történeteket… 

– Persze, csak kérdés, hogy mi leszünk-e azok, akik itt ragadtunk.

– Itt is lesznek túlélők. Emlékszel arra a csőrös maszkra? Azt Nostradamus találta fel. Na látod, már akkor is volt védőmaszk, abban jártak az emberek.

– Igen, tudom, nem mindenki hal bele. Csak épp a te korodbeliek.

– De azoknak gyenge a szervezetük, és nem edzenek. Én meg edzek. Egyébként meg valamiben meg kell halni. Most ebben halnak meg páran, nem autóbalesetben, mert az autók most alig járnak. Ez még egy viszonylag könnyű halál, szerintem.

– Hát, ebben nem vagyok biztos. Fulladás a vége, nem kapsz levegőt. Ennél azért szebb halált is el tudok képzelni.

– A ráknál viszont sokkal jobb, attól hónapokig szenvedsz. Ebben meg három hétig nem kapsz levegőt, na bumm.

– Azt hiszem, nem maradtak érveim. 

– Tudod, mi jutott eszembe? Hogy miért épp az öregek halnak meg?

– Nem tudom, Papa, pedig én is ezen gondolkodom napok óta. Talán mert egy generációnak lejárt az ideje? Ők már nem tudnak alkalmazkodni az új világhoz?

– Azért, mert elöregedett a társadalom. A világ korrigálja a hibáját. Akik belehalnak a vírusba, már olyan öregek, hogy még a gyerekeik is hatvan fölött vannak. Azok is aggastyánok – régen annak számítottak volna. Te is öreg vagy a negyven éveddel.

– Papa, ma az első gyereked is születhet negyvenöt évesen. Nem számít, mi volt régen, ma más van.

– Dehogynem számít, látod. Nem kell ennyi öreg, nem tudja őket eltartani a társadalom meg a bolygó. Túl sokáig élünk, mert túl sok az élelmiszer. Meg kell fiatalítani a társadalmat, a természet gondoskodik róla. A természet mindig gondoskodik az egyensúlyról. De én nem halok meg, ne félj. Úgy döntöttem, mégsem adom el a balatoni nyaralót. Hétvégén le is megyek, megnézem, mi újság. Nem találkozunk?

– Papa, nem szabad. Maximum a levegőn, két méter távolságból… 

– Mitől félsz, Kiscicám, hogy én fertőzlek meg titeket, vagy hogy ti engem?

– Hát, hogy mi téged, Papa!

– De hát én találkozom emberekkel! Na mindegy, jó, majd beszélünk. 

Gyárfás Dorka