wmn - aegon

Kezdjük egy szép hepienddel!

Gizi és Géza még az egyetem alatt ismerkedtek meg, hamar összeköltöztek, majd össze is házasodtak. Kispénzű egyetemistaként eszükbe sem jutott nem közös kasszán élni, hol voltak ők még attól, hogy egyáltalán félre tudjanak tenni vagy méricskéljék a filléreket! Örültek, ha nem darás tésztát és paprikás krumplit kellett enni a hó második felétől. Szépen lassan aztán elkezdtek előrébb lépkedni a ranglétrán, előrébb jutni az anyagiak terén is. Pontosabban egy idő után csak Géza, ezzel párhuzamosan ugyanis pár év különbséggel megszületett a két gyerekük. A közös kassza és a közös malacpersely azonban magától értetődőn maradt, arra hiába ment arányaiban több pénz Géza fizetéséből, ebből nem csináltak gondot, hiszen a közös életet, a közös gyerekek közös felügyeletét, a közös hitel közös fizetését együtt tervezték.

Géza és Gizi így éltek boldogságban, békességben, az idők végezetéig, itt a mese vége. 

A valóság azonban ennél mindig sokkal kacifántosabb. Ma Magyarországon minden második Géza és Gizi elválik, a javak elosztását a legtöbben másképp érzik igazságosnak, így nem ritka, hogy egészen más feltételekkel keverednek ki a házasságból, mint ahogy beleszálltak – de arról szóljon egy másik cikk. 

Pénzügyi mozaik

A helyzet akkor lesz még komplikáltabb, amikor az elvált, kétgyerekes Gizi új társra lel, a közös együttélés ugyanis annyifajta mozaikcsalád-modellt és ezzel együtt annyi izgalmas pénzügyi konstrukciót hozhat, ahány pár csak van a világon. Hiszen, míg egy első házasságban azért hellyel-közzel egyenlőképp vannak elosztva a terhek (bár itt is látni mindenféle cifraságot), egy olyan felállásban, amikor is (hogy a Karinthy-anekdotát idézzem) a „maga gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket”, vagyis legalább az egyik fél külön utódot, terheket és hiteleket hozott a közösbe, máris jóval bonyolultabb, ki hogyan osztja szét és pontosan micsodát.

A kérdés rengeteg szempontból izgalmas, azonban az külön érdekes, mennyire nem szívesen beszélünk az otthoni pénzügyeinkről. Amikor körbekérdeztem az ismerős mozaikcsaládokat, ki hogyan oldja meg ezt a kérdést, szinte mindenki azt kérte szemérmesen, hogy a nevüket ne adjam ki – ezért az ő esetükben álneveket használtam.

Így költünk mi

A kérdés egyébként, mint érintettet, régóta foglalkoztatott engem is. Elmesélem, nálunk mi a helyzet, hátha valakinek segít, netán ötletet ad. Több mint három évvel ezelőtt elváltam, a két gyerekemmel én maradtam egy háztartásban (az apukájuknál minden második hétvégét töltik), amibe bő egy évvel ezelőtt beköltözött a saját gyerek nélküli pasim. Szentül hiszek benne, hogy a jó barátság alapja a pontos elszámolás, illetve nagyon szerettem volna, ha olyan konstrukciót dolgozunk ki, amiben hosszú távon mindenki kényelmesen érzi magát, senki nem gondolja, hogy a másik kihasználja, hanem mély egyetértés és egyenlőség uralkodik.

Ezzel együtt mégis jó pár szemérmes kör, ötletelés és mély beszélgetés kellett ahhoz, hogy megszülessen az a felállás, ami szerint azóta is élünk – és ami annyira bevált, hogy nem is értem, mi tartott ebben ilyen sokáig. 

Mondom, hogy néz ki a mi megoldásunk a gyakorlatban. A gyerekek az enyéim (illetve természetesen az apjukéi, aki havi tartásdíjjal járul hozzá a fenntartásukhoz), a négyünk közös életét tehát úgy osztjuk el, hogy rám jut a költségek háromnegyede. Azaz: a bevásárlások blokkját, illetve a kifizetett számlákat egy dobozba gyűjtjük, és ezt a pasim, aki amúgy is szereti a táblázatokat, minden hónapban lelkiismeretesen kiszámolja.

A kettőnk közös programjait régebben úgy intéztük, hogy egyszer ő hívott meg engem, egyszer én őt, ám egyrészt nehéz volt mindig észben tartani, ki volt soron utoljára, másrészt nem mindig volt arányban egy büféreggeli egy szusivacsorával, így kitaláltunk erre egy még egyenlőbb megoldást. Mindketten regisztráltunk a Revolutra, ahová aztán havonta a pasim accountjára rátöltünk ugyanakkora pénzösszeget. Azért az övére, mert feminizmus ide, egyenlőség oda, én azért szeretem, hogy ő fizet, még akkor is, ha a közös pénzünkből teszi. Ebből megy a színházra, étteremre, mozira, az egyes tételeket pedig egy összehangolt jegyzetben kezeljük az okostelefonunkon, így mindenki látja, hogy állunk, mire költöttünk, mennyi van még a mókák perselyében, mikor kell újra rátölteni. A közös nyaralások is eszerint működnek. Ezen felül pedig a ruházkodást, fodrászt, egyéni dolgokat mindenki intézi magának, ahogy a megtakarításainkat is külön intézzük, mindenki a saját céljait szem előtt tartva.

Nekünk ez a módszer tök jól bevált, de azért kíváncsi voltam, más mozaikcsaládok hogyan oldják meg, így körbekérdeztem az ismeretségi körömben, és kiderült, ahány ház, valóban annyi izgalmas szokás. Hiszem, hogy ezek a megoldások, ötletek nemcsak azoknak lehetnek hasznosak, akik egy hasonlóképp bonyolult család születéséhez asszisztálnak, hanem mindenki másnak is, aki nem kizárólag magáról gondoskodik.

Műfaj szerint kategorizálva

Sarolta elvált anyuka, aki az új társával él együtt, korábbi házasságából származó két gyerekét a volt férjével fele-fele arányban nevelik, így senki nem fizet a másiknak tartásdíjat, a közben felmerülő költségeket (ruha, edzés stb.) szintén elfelezik. Az új párjával a nagyobb tételeket (autó, lakás) kettéosztják, az otthoni dolgokat (úgymint étel, takarítószerek stb.) ő fizeti, ha pedig nyaralni mennek vagy étterembe, azt a pasija. „Ezzel az én számításom szerint nagyjából ugyanannyit fizetünk. Most lazán kezeljük, nem számolunk el fillérre pontosan, de ebben benne van az is, hogy jól keresünk mindketten, és nincs rá szükség. A nyaralásokat nálunk általában a pasim állja, de igazából azért, mert hallgatólagos megállapodást kötöttünk, hogy miután ő itthon tényleg semmit nem csinál, és a házimunka teljesen rám marad, ezzel kompenzál.”

Az elvált, egygyerekes, majd az új párjával összeköltöző Erikáék verziója is igen hasonló:

„Én állok mindent, ami ruháztatás-etetés, a kül- és belföldi utazást pedig a párom.”

Speciális eset

Ági első házasságából származó gyermeke egészségi problémája miatt jóval nagyobb anyagi megterhelést jelent a családnak, mint egy átlagos gyerek. A helyzetet még az is nehezíti, hogy Ági volt férje pár évvel ezelőtt tragikus körülmények között életét vesztette. Áginak az új párjától is született egy gyereke, most így élnek négyesben. „Nálunk úgy mennek felesben a dolgok, hogy én fizetem, illetve intézem az étkezéssel, háztartási ügyekkel, takarítással kapcsolatos összes melót. A gyerekekkel kapcsolatban a hozott gyermek kiadásait kizárólag én finanszírozom, ez sajnos a speciális helyzet miatt jóval tetemesebb. A közös gyermek dolgainak nagyobb részét pedig az apja állja. A ház rezsijét, törlesztőrészletét, a ház, kert körül jelentkező minden költséget is ő fizet, illetve az autóink szervizelése is rá hárul. De az én autóm fenntartása (biztosítás, üzemanyag, alkatrészek, büntetés) az én kizárólagos költségem. A közös utazásokat, éttermezést, szórakozást alapvetően ő finanszírozza, de igyekszem ezekre némi zsebpénzzel készülni, hogy egy-egy fagyizást, büfézést én fizessek. Legtöbbször önellátásosan (lakóautóval vagy apartmanba) utazunk, ahol az étkezést én finanszírozom, és én is dolgozom vele.”

Nekik így kerek

Amikor a kétgyerekes Dóra megismerkedett és összeköltözött az új társával, lényegében mind a ketten nagyon nehéz, emberpróbáló helyzetbe kerültek. „A tornádó nyári szellő ahhoz az érzelmi viharhoz képest, amin átmentünk az első évben. Én tíz év házasságot próbáltam elengedni és mindeközben kialakítani az új életünket a két lányommal, ő akkor veszítette el az állását. Hatalmas bizalmat kellett egymásnak szavaznunk nap mint nap, és ebben bőven voltak anyagi kérdések is. Mivel egyikünk sem anyagias, ezért szerintem jól kezeltük az elejétől fogva.

Mindig az adott többet bele, aki jobban állt, és mivel a szégyenlősség ötven árnyalatát már a hálószobában kimaxoltuk, így az is természetes volt, hogy kértünk egymástól, ha épp kifogytunk a tartalékból.

Amikor megismerkedtünk és elmondtam, hogy vannak gyerekeim, azt hittem, udvariasságból még öt percet cseveg velem, aztán továbbáll. Ehelyett azt válaszolta, hogy ne reménykedjem, mert ezzel az infóval cseppet sem lettem kevésbé érdekes a számára. Akkor és ott nemcsak rám, hanem a lányaimra is igent mondott. Azóta megszületett a kisfiunk, és nem kérdés, hogy a három gyereket ugyanolyan arányban segítjük majd anyagilag az indulásnál. Hiszen így vagyunk egy család.”

Két külön sziget egy nagy szigeten

Vera egygyerekes elvált anyuka, aki hosszas különélés után költözött össze a párjával, ám akkor jött a villámcsapás: az ő új társa is egy szűk esztendőre munkanélküli lett, amit mind a ketten nehezen viseltek. „Amíg a párommal csak hétvégente találkoztunk, teljesen egyértelmű volt a külön kassza. Amikor pedig hozzám költözött, abban egyeztünk meg, hogy fizeti az albérleti díj és a rezsi felét, a bevásárlásait meg mindenki külön intézi. Csakhogy ekkor történt, hogy a pasim egyszer csak elveszítette az állását, ami mindent újraírt.

Én lettem a családfenntartó. Nem éreztem jól magam tőle, hiszen az együttéléstől vártam egy kis anyagi könnyebbséget, hogy nem kell majd fillérezgetni. Mégis kellett.

Bár az is igaz, hogy a legtöbb pénzem a gyerekre és a lakhatásra, rezsire megy el, ehhez a másik félnek tulajdonképpen nincs köze. A rezsi csak kicsit emelkedett, a pasim nem eszik sokat, nincsenek extra igényei. Egyedül az autójába tankolt benzin volt pluszköltség, de azzal az autóval leggyakrabban minket fuvarozott. Amióta a pasim is dolgozik, normalizálódott a helyzet. Amint megjön a fizetése, utalja nekem a lakbér és a rezsi felét. A bevásárlásokat én fizetem, bár abból inkább mi eszünk többet a gyerekkel, ő elvan alapkajákkal, amik nem kerülnek sokba, és azokat meg is veszi magának. Ha valamelyikünk megszorul hó végen, akkor segítünk egymásnak, de alapvetően mindkettőnknek az az elsődleges célja, hogy saját megtakarítást hozzon létre. Nem arra készülve, hogy majd szétmegyünk, hanem mert mindketten az életünknek ebben a szakában vagyunk. Hogy a jövő hogy alakul, nem tudom. A külön kassza biztos marad, de az olyan dolgoktól, mint közös hitelfelvétel vagy lakásvásárlás kifejezetten tartok. Bár jelen gazdasági körülményeink között egyikre sincs esély.”

Demokratikus vég

Évának van a megkérdezettek közül talán a legösszetettebb tapasztalata: „Három együttélést tudok felmutatni életem során. Az első a gyermekem apjával, vele a fele-fele számolgatósdi ment. Aztán a válásom után jött egy hosszú kapcsolat, rövid együttéléssel, immár részben mozaikcsaládként, mert a pasasnak nem volt gyereke. Ő nagyon vigyázott arra, nehogy kitartottnak érezzem magamat, és sem a fiam, sem az állataim kiadásaiba nem szállt be. Velem néha nagyon gáláns volt, de alapvetően azt hiszem, ezt hívják szarrágásnak. Utána jött az a hardcore patchworking, amiben most élek, egy gyerek tőlem, egy gyerek tőle, ráadásul nagyon hamar összeköltöztünk, lényegében kénytelenek vagyunk családként viselkedni szinte az első perctől kezdve.

Itt nincs számolgatás, maximum értékegyeztetés, de az is csak nagy vonalakban.

A teljes bizalom működik: ha neki később jön a fizuja, én utalom az ő gyerekének a tanfolyami díját, ha nálam nincs kápé, akkor ő ad pénzt az enyémnek gitárórára; ha moziba megyünk, akkor én veszem a jegyeket, ő a rágcsát; kiránduláskor enyém a benzin, de övé az ebéd, satöbbi. Párszor már elmondta a bankkártyájának a PIN-kódját is, de elfelejtettem; ő az enyémet szintén tudhatja. A nagybevásárlásokat ő állja általában, a napi kicsiket én. Ünnepekkor megbeszéljük, kinek milyen értékben veszünk ajándékot; a ruhavásárlást (a srácaink gyorsan nőnek) egyben intézzük (ugyanoda van kuponunk, haha), és akinél épp több pénz van, az állja a cechet. Rezsi úgy megy, hogy azt én utalom netbankból, ő pedig valamennyit érzés szerint készpénzben belead, vagy bevállal egy extra kiadást. Egyvalami stabil: mivel úriember, a pultnál ő fizet mindig. Ja, és ő az állataimat is a magáéinak vallja, sőt már van közösen vállalt macskánk is, ezt egyedül szerintem már nem is bírnám. Közel hasonló amúgy a jövedelmünk, már olyan szinten, hogy ő többet keres, viszont van hitele; és mindkettőnknek volt brutálisan csóró korszakunk. Szóval tudjuk, hogy a pénz nem minden.” 

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció