1. Dián Dóri: Mautner Zsófi – Főzőiskola (Bookline)

Ha három évvel hamarabb kerül a kezem közé ez a szakácskönyv, valószínűleg aranykeretbe foglaltatom. Ráadásul nem elhanyagolható összegű telefonszámlát spórolt volna meg nekem, ugyanis nem kellett volna minden egyes főzési kísérletemnél fejvesztve a telefonom után kapni és kétségbeesetten beleüvölteni:

„Anyaaaaaaaa, ezt hooogy keeeeell?”

De hagyjuk is a múltat, most volt alkalmam kipróbálni ezt a receptgyűjteményt, ami nem árul zsákbamacskát, ez tényleg főzőiskola. A kedvencem benne az, hogy nemcsak a praktikus fogások receptjeit tartalmazza, hanem sok hasznos infót, praktikát, mértékegység-átváltót, sőt annak, aki mélyebbre ásna a gasztroelméletben, néhány szakirodalmat is ajánl a szerző. Az egyetlen dolog, amit hiányoltam belőle, az néhány, a könyvben használt szakkifejezés fogalommagyarázata, mert találkoztam pár olyan szóval, amin felszaladt a szemöldököm. Azonban ez nem egy égető probléma, a Google segítségével fél másodperc alatt rájöttem, mi az a blansírozás például.

A bevezető után jönnek is a receptek, főleg a magyaros konyha alapdarabjai. Vannak nagyon egyszerű fogások – például megtanít tepsis krumplit sütni –, de helyet kaptak a bonyolultabb, időigényes ételek is, mint például a halászlé, és egy-két extrább darab is fellelhető. A fejezetek végén pedig pár vonalazott oldal található, így a saját receptjeiddel bővítheted Zsófiéit.

Én a rakott kelt főztem meg egyik vacsorára a könyvből, egyrészt, mert utoljára gimis koromban ettem ilyet, másrészt pedig mert meglepett, mennyivel egyszerűbb, mint azt látatlanban gondoltam. Igazam is lett, nagyon hamar elkészültem vele, és biztos vagyok benne, hogy ha gyakorlatlanabb ennék, akkor is jól sikerült volna, mert nagyon egyszerűen értelmezhetők és átláthatók a receptek.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Szóval meleg szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki most lát életében először fazekat, azoknak az egyetemistáknak pedig főleg, akik nem akarják minden pénzüket pizzaszeletre költeni.

2. Reizinger Zsófi: Janits-Szabó Virág – Buddha-tálak. Vegetáriánus és vegán ételkompozíciók (BOOOK Kiadó) 

A Buddha-tálak című szakácskönyv olyan ételkompozíciókat mutat be, amelyeket egyszerűen meg lehet főzni (kezdő szakácsoknak is, mint én), és ízvilágában izgalmas, rendkívül finom tálak elkészítéséhez ad ötletet.

A kötet elején a szerző bevezeti az olvasót a Buddha-tálak világába és a táplálkozás bölcsességébe, a könyv pedig mindegyikre ad választ receptek sokaságával. Öt fejezetre van osztva: Ázsiai tálakra, Levestálakra, Vadító zöldségtálakra, Gyógyító Buddha-tálakra és Édes Buddha-tálakra.

A zöldségtálak közül választottam ki a Gladiátorok tálját, amelyet azért is volt jó élmény elkészíteni, mert rájöttem, hogy csak kreativitás szükséges ahhoz, hogy pár friss zöldségből változatos ételt varázsoljunk.

A Buddha-tálak elkészítése csupán annyiban macerás, hogy a sok különböző finomságot külön-külön kell megfőzni, összekutyulni, ízesíteni, de kedvünk szerint párosíthatjuk őket.

A Gladiátorok táljának hat összetevője volt, az első a fűszeres árparagu (árpagyöngy helyett bulgurt használtam, és nem csalódtam), grillezett újhagyma és gomba, gyömbéres-szójaszószos pirított cikória, savanyúság retekből, amely villámgyorsan elkészíthető, valamint főtt tojás szezám- és tökmaggal.

Az ízek kompozíciója és párosítása olyan oldalát mutatja meg egy-egy zöldségnek, amit nem gondoltam volna elsőre. A finom ízeken kívül rendkívül egészségesek is ezek az ételek, a gyógyító tálak között például található detoxikáló édes árpatál, stresszoldó tál, egészségmegőrző francia tál is.

Ha tehetitek, mindenképp éljétek ki a kreativitásotokat ezeken az ételeken, és ajándékozzátok meg magatokat, barátaitokat, családtagjaitokat egy ilyen különlegességgel.

3. Tóth Flóra: Fördős Zé – Balansz (Lunchbox Produkciós Kft.)

Csak a címét olvastam először a könyvnek, és már akkor eldöntöttem, hogy szeretném, mert általában elég sokat főzök a Street Kitchen receptjeiből, és kedvelem őket, elsősorban az egyszerűségük miatt. Aztán a borító láttán kicsit felszaladt a szemöldököm (bocs, Zé, de én szívesebben nézegetek egy szép kaját, mint téged).

Egyébként a könyv szokás szerint laza és praktikus, vannak benne vicces hülyeségek és jól használható receptek. Az, hogy melyik étel mennyire „balanszos”, azaz egészségtudatos, egy kicsit vegyes szerintem, de nekem belefér ennyi.

Többet kipróbáltam már a receptek közül, a diós csirkemell brokkolis zöldborsópürével egyszerű, de szuper, a padlizsánkrém is nagyon finom, viszont a recept, aminek a része… Zé a reggelik közé tett ugyanis egy olyan zsemlét, amiben házi hústekercs, sültpaprika-krém és padlizsánkrém is van, plusz maga a zsemle is házi sütésű. Ennek csak a besorolását éreztem erősnek, a kaja amúgy bejön, részben teszteltem is, de nem keltem négykor, hogy mindent összedobjak hozzá. Persze tudom, lehet előre is dolgozni, szóval nem venném el a lehetőséget mástól, hogy reggelire kipróbálja, nálunk azért vacsora lett, pedig a zsemlét a boltban vettem.

Amit viszont kipróbáltam teljes egészében, az a japán palacsinta. A recept szuper, viszont sajnos a megfelelő méretű tálalógyűrűmet, amiben meg kellene sütni olyan szépre, amilyenre Zé, pont nem találtam (= nincs semmilyen tálalógyűrűm), viszont amúgy sem volt kedvem egyesével kisütni 15 minipalacsintát, közben minden alkalommal eltörölgetve a tálalógyűrűt. Így improvizáltam, és bedobtam az egész tésztát egy szilikon muffinformába, a sütőben öt perc alatt tökéletesre sült, nem tapadt oda, és isteni lett. A gyerekeim azt mondták, hogy mindig ilyen legyen ezentúl a palacsinta.

4. Csepelyi Adri: Jo Pratt – A rugalmas vegetáriánus (Central Könyvek)

Az utóbbi időben egyre kevésbé igénylem a húst, az azonban nincs mindig ínyemre, ha egy szakácskönyv kizárólagos és szigorú. Egyszerűen megrémít. Jobban szeretem a fokozatos átállást. A környezetemben ráadásul sokan nem óhajtanak húsmentesen étkezni, és az olyan alkalmakkor, ha sok emberre főzök, szeretném, ha mindenki komfortosan érezné magát (plusz én se szakadnék bele a kétféle menü elkészítésébe).

Jo Pratt szakácskönyve épp ezért tökéletes választásnak bizonyult: A rugalmas vegetáriánus receptjei alapvetően vegák, de mindegyiknél kapunk tippeket, hogyan turbózhatjuk fel őket hússal. Eredetileg egy paradicsomos nemhús-gombócot terveztem elkészíteni, de lapozgatás közben belebotlottam ezekbe a lepényekbe. Gondoltam, a fő attrakció előtt jó lesz bemelegítésnek. Hát, a vége az lett, hogy két egymást követő napon is lepényeket készítettem, annyira finomak lettek.

A szezonális zöldséglepények lényege az alap, amivel gazdagon megkenjük a leveles tésztát. Igen, akár a bolti verziót is – el nem tudom mondani, mekkora segítség, hogy szó szerint percek alatt össze lehet dobni egy ilyen extrafinom vacsorát (vagy akár reggelit), mondjuk, egy ügyeleti héten. Tíz perc a tojásos-parmezános-ricottás feltét, húsz a sütés, és konkrétan nem lehet elrontani. Oké, első alkalommal sütöttem hozzá tököt (vékonyra szelve, pici olajon, ez elsőre bizarrnak tűnt, de elképesztően finom lett), illetve céklát is. Mivel azonban a lepényekhez csak a sült zöldségek töredékét használtam fel, jutott belőlük pumpkin spice lattéba és másnap ebédre is, ezért ha úgy vesszük, ez többétkezésnyi munka, és így nem nagy macera. Vagy maradékokból is simán összehozható.

Nagyon tetszik a könyvben, hogy sok helyütt támpontokat, vezérelveket ad, és kísérletezésre buzdít. Így a szezonális zöldségek mellett készítettem újhagymás-juhtúrós lepényt (ugyanúgy ráraktam a parmezános feltétet), és a második estén még egy sonkásat is, megspékelve pár koktélparadicsommal. Nem azért, mert bárkinek hiányzott volna a hús egyébként, csak a változatosság kedvéért. Ja, picit csaltam is, és még így is működött a recept: nem kaptunk ricottát, így sűrű görög joghurttal készítettem a feltétet, és úgy is működött, csak kicsit folyósabb lett.

Ez a nekem való szakácskönyv: rugalmas, hülyebiztos, és paráztatás helyett kísérletezésre buzdít.

Azért a nemhús-golyót is kipróbálom hamarosan, ez a lepény viszont bekerült a kedvenc receptjeim közé.

5. Fiala Borcsa: Kövi Pál – Erdélyi lakoma újratöltve (Helikon)

A szerző talán nem olyan széles körben ismert, mint például Jamie Oliver, pedig abszolút megérdemelné a dübörgő tapsot és a világraszóló hírnevet. Kövi Pál Balassagyarmaton született, majd Kolozsváron tanult, itt szeretett bele az erdélyi konyhába. Némi agrármérnöki pallérozódás, egy rövidke futballistakarrier és az olaszországi Piccolo Budapest kisvendéglő vezetése után aztán meg sem állt New Yorkig, ahol a Four Seasons étterem tulajdonosaként lett ünnepelt gasztropápa, ám még a felhőkarcolóktól zsúfolt nagyvárosban, a siker, csillogás és sztárvendégek körében sem feledte gyökereit. Azt beszélik róla, hogy még öregkorában is palóc tájszólással beszélte az angolt, és olyannyira vágyakozott a hazai ízek után, hogy elhatározta, összegyűjti azokat a recepteket, amik a fiatalkorát jelentették. Mellé pedig, csak úgy, az íze kedvéért felkért kortárs erdélyi írókat, irodalmárokat, műkedvelő gasztronómusokat, hogy színesítsék tárcáikkal, esszéikkel az Erdélyi lakoma című kötetét. A könyvet Bukarestben 1980-ban adták ki, öt évvel később megjelent angol nyelven New Yorkban, majd két év múlva Magyarországon is.

A mostani, „újratöltött” verzió természetesen tartalmazza az eredeti recepteket, a körítés azonban teljes ráncfelvarráson esett át, a régi szerzőket modernebbekre cserélték. Többek között Cserna-Szabó András ízes gondolatait olvashatjuk a kolozsvári káposztáról, Kali Kinga mesél a dédnagymamája receptfüzetéről, Saly Noémi a zakuszkáról és Váncsa István a tokányról… hogy tényleg csak párat említsünk e remek szerzőcsokorból.

A kötet maga jó vaskos, igazi erdélyi konyhaművészeti biblia, ebből fakadóan jó párszor vakartam én is a fejemet a hozzávalók láttán.

Ahogy Dián Dórinak sürgős guglizásba kellett kezdenie a blansírozás szónál, én úgy szaladgáltam Szőcs Lilla kolléganőmhöz, aki szerteágazó erdélyi rokonsággal, és emiatt tapasztalattal is büszkélkedhet, segítsen már, mi az a murok, a maszlina vagy a herány, miért kell annyi mindenbe tárkony, és mégis, mennyi az a fél kötés mint mértékegység?!

Igazi kulturális kirándulással és ízes erdélyi túrával jár a kötet lapozgatása, még úgy is, ha nem feltétlenül áll neki az ember végigfőzni a teljes kottát a disznóvesés velőtől kezdve a sommártáson át a csukaikrasalátáig.

Én végül hosszas hezitálás után a libatepertő-pástétomot készítettem el itt bent az irodában, amit kovászos kenyérrel és felszelt zöldségekkel kínáltam. A recept nem volt bonyolult, mégis átütő sikere lett, igazi öröm volt látni az asztal körül azt a sok vidám, zsírtól fénylő szájat!

6. Kerepeczki Anna: Stahl Judit – Mentes édességek (Lettero) 

A friss szakácskönyveket nézegetve azonnal megálltam Stahl Judit új könyvénél. Laktózérzékeny vagyok, igyekszem kerülni a cukrot és a fehér lisztet, így egyértelmű volt, hogy ezt a kötetet szeretném kipróbálni. Tudom, ez nem annyira hardcore probléma, de azért higgyétek el, nem annyira egyszerű így étkezni, főleg mert szerintem nálam édesszájúbb nincs az irodában. (Esetleg én! – a szerk.) Mindig bajban vagyok, ha egy bevált süteményreceptben helyettesítenem kell a hozzávalókat valami egészségesebbel, ilyenkor ugyanis vagy összeesik a tészta, vagy nem érem el a kívánt ízt.

Ez a könyv sok speciális étrendet követő embernek lehet segítség: glutén-, tej-, tojás- és cukormentes recepteket tartalmaz. 

(Persze, aki ilyen életet él, az azért utánanéz mindennek, amikor belekezd.) Mindenesetre Judit könyvének végén pontos leírások vannak különleges hozzávalókhoz, mit helyettesíthetsz vele és hogy használhatod őket. A könyvet végiglapozva az első recept, amit AZONNAL ki akartam próbálni, az a mentes Nutella volt. Judit leírja, hogy ő is imádja az igazit, de tele van pálmaolajjal, ami nemcsak a mi, de az esőerdők és gorillák, orangutánok szempontjából sem jó dolog, ezért kikísérletezett egy házi verziót.

Nagyon szimpatikus ez a szemlélet. Na de visszatérve a – számomra – sztárreceptre, nem volt nehéz elkészíteni a krémet. Igaz, a glükózszirupot kihagytam belőle, mert teljesen cukormentesre akartam csinálni, ami hiba volt, mert sajnos ettől nem lett olyan szép krémes, és meg is dermedt hamarosan a kakaóvaj kihűlése után. (Szerencsére minden receptnél fel van tüntetve alternatív megoldás, ha valamit mégsem tudnál beszerezni, úgyhogy legközelebb mézet fogok tenni bele.) De nem baj, így is másodperceken belül elfogyott az irodában. Szuper ajándék lehet egyébként karácsonyra is, én is ezt a házi Nutellát fogom a családtagjaim ajándéka mellé rejteni, méghozzá úgy, hogy egy kis üvegbe teszem, amire ráírom üvegfestékkel, hogy „Egyél meg!”. 

A másik recept, amit kipróbáltam, a svéd áfonyatorta volt. Sosem dolgoztam még mandulaliszttel, de gyönyörűen keveredett a felvert tojással, és fel is jött a tészta sütés közben. Az áfonyát a tetejére elfelejtettem összefőzni ugyan, ahogy a recept írja, mindenesetre nagyon jól sikerült. Nem mondtam el a családnak, hogy mi van benne pontosan, kérdezgették is, hogy milyen összetevői vannak, mert nagyon finom. Meglepődtek, hogy cukor-, tej- és lisztmentesen is ilyen finomságot lehet csinálni.

Van még néhány recept, amit bejelöltem magamnak, hogy a jövőben mindenképpen elkészítem. A karácsonyi süteményeket is ebből csinálom majd. Tök jó, hogy a megszokott ízekre is van mentes recept a könyvben. 

Egy dolgot hiányoltam, hogy nincs a receptek mellé írva, hogy mennyi kalóriát, szénhidrátot tartalmaz. Tudom, hogy nem kifejezetten diétázóknak készült, de picit megkönnyítette volna az életemet.