Egy vallomással tartozom nektek. Sose szerettem a zöldségeket. Finnyásságom mértékét még ma is a tökéletes karikákra szeletelt paradicsom és a roppanós jégsaláta jelzi. Mentségemre szolgáljon, teljesen kimaradtak az úgynevezett egészséges ételek a gyerekkoromból, ellenben a jó vastag, laktató magyaros fogásokból bőven került az asztalra.

A zöldség mint olyan, a családi étkezéseken savanyú káposzta, bableves, cukros-ecetes saláta, majonézes franciasaláta, krumplipüré, ünnepnapokon pedig húsleveshez zöldségbetét formájában került az asztalra.

Nem tudom, hogy a gyerekek eleve finnyásan születnek, vagy csak időközben vállnak azzá… mindenesetre én felnőtt fejjel elhatároztam, hogy igenis meg fogom szeretni a zöldségeket!

Húsevőként a vega-konyha

Persze attól, hogy elhatároztam ezt, még nem volt egyszerű és a mai napig is dolgozom az ügyön. Viszont rettentő nagy lökést adott a fogadalmamnak, hogy az egyik legjobb barátnőm elkezdett a húsmentes élet felé kacsingatni, így ha vendégül akartam látni, akkor meg kellett tanulnom kreatívan zöldséges vendégváró fogásokat készíteni.

Úgyhogy eleinte én mint húsos, ő mint húsmentes, kompromisszumos megoldásként inkább csak kávéztunk és sütiztünk, annyira pocsékul főztem.

Nem tudom, hogy a babzab burgerem volt rosszabb vagy a sajttal töltött almám, mindenesetre ilyen bukásokat meg kellett élnem ahhoz, hogy eljussak az igazán jó receptekig. 

A bénázásom egészen addig tartott, amíg rátaláltam olyan inspiráló helyekre Budapesten, ahol egyszerű zöldséges egytálételektől kezdve a superfoodig mindent kipróbálhattam. Így csodálkoztam rá a Buddha-tálra is, ami maga a zöldséges mennyország, és e cikknek a múzsája is egyben.

Elöljáróban még annyit elmondanék, hogy ha te is felnőtt húsevő fejjel szeretnél több zöldséget az étrendedbe vinni, vagy csak szimplán kreatívabban főznél, akkor javaslom a Vegasztrománia című receptkönyvet, Mautner Zsófi blogját, a Chili és vaniliát (húsos receptek mellett, mennyei krémleveseket, salátákat is találsz itt) és Steiner Kristóf szakácskönyvei is fantasztikusak (ha esetleg tudtok még ajánlani mást is, ne habozzatok írni!).

Fiala Borcsa most indított répa-retek-mogyoró kihívása is baromi jó, naponta egy-egy zöldséges receptet dob fel az Instagramjára, hogy több zöldséget vigyen az életünkbe. Ha csak egy receptet ajánlhatok tőle, akkor az a Vichy répája.  

Vichy répa #réparetekmogyoró #kihívás #2 #répa #petrezselyem #vaj #só #cukor #fialafőz #azéletsavaborcsa A répakarikákat kevés vízen, de több vajon sóval és egy evőkanál cukorral puhára párolom, amíg elfő az összes víz, és a répa karamellizálódni kezd, akkor megszórom gazdagon petrezselyemmel. Fincsiiiiii!!!!

Legyen Buddha tálja tele, hogy kerekedjen Buddha hasa

Az én új nagy kedvencem pedig a Buddha-tál, ha rendszeresen pörgeted az Instagramod, akkor nagy eséllyel találkozhattál már te is ezekkel a gyönyörű, látványos zöldségtálakkal – amihez a Buddha diétája című könyv szerzője szerint a következő eredettörténet tartozik.

Buddha a legenda szerint egyáltalán nem volt olyan husis, mosolygós figura, mint ahogy a vásári ereklyéken ábrázolni szokás. Ezek a vásári ereklyék valójában a buddhista szerzeteseket ábrázolják, akik vagy ezer évvel később éltek.

Buddha állítólag nagyon is sovány volt, számára inkább az volt a fontos, hogy mikor eszünk, nem pedig az, hogy mit (az alkohol pedig természetesen tiltó listán volt). Ahhoz, hogy a test és lélek harmóniába kerüljön, fontosnak tartotta, hogy mindig ugyanabban az időben történjenek az étkezések. Ő maga mindennap hajnalhasadás előtt kelt, táljával körbejárta a falut, amelynek lakói ételadományokkal töltötték meg Buddha tálját.

Így került minden szükséges étel a táljára a proteintől a zöldségekig. Lényegében nincs kőbe vésve, hogy hogyan kell elkészíteni a Buddha-tálat, az a fontos hogy minden legyen benne, ami a szervezet számára szükséges: fehérjétől kezdve a zöldségeken át a magvakig. Mostanra trendi, újhullámos étellé vált.

Buddha-tál az új szusi

Itthon még csak pár helyen láttam, külföldön viszont már elárasztották az étlapokat a Buddha-tálak. Benne energetizáló, egészséges, superfood hozzávalók: mint quinoa, chiamag, avokádó, csicseriborsó és izgalmas egzotikus gyümölcsök. Egy népszerű recept szerint a következő arányok szerint áll össze a superfood tál: 15 százalék sovány protein, 25 százalék teljes kiőrlésű/teljes értékű gabonaféle (quinoa, kuszkusz, barna rizs), 35 százalék zöldségféle, 10 százalék szósz, 30 százalék extrák (babcsíra, chiamag, szezámmag).

Ha rákeresnétek az interneten a Buddha-tál szóra, ne lepődjetek meg, hogy temérdek receptet fogtok találni. Emiatt a vad szabályozatlanság miatt vannak, akik már a Buddha-tál vesztét jósolják. Egy másik felfogás szerint nincs egyébről szó, mint egy újabb üres marketingfogásról. Ahogyan annak idején mindent előszeretettel szusinak hívott a vendéglátás, ami pici, göngyölt étel volt, úgy most mindent „Buddha Bowlnak” fognak hívni, amiben színes zöldségek, húsok, sajtok esztétikusan vannak elrendezve.

Még ha így van, akkor is csak hálás tudok lenni, mert pont az én finnyás-magyaros lelkemnek való ez a szép, esztétikus zöldségtál.

Úgyhogy ennek szellemében elkészítettük Annával, a képszerkesztőnkkel mi is a saját energetizáló hipszter Buddha-tálainkat, szem előtt tartva, hogy minél sokszínűbb és vitaminban dúsabb hozzávalók kerüljenek rá.  

Lilla Rainbow Buddha-tálja

Hozzávalók:

-          ananász

-          csicseriborsókrém/hummusz

-          avokádó

-         lime

-          csilis édesburgonya

-          paradicsom

-          lila káposzta

-          gránátalma

-          rukkola

-          chiamag

Az ananászt fejjel lefelé egy serpenyőben karamellizáltam, nem tettem hozzá cukrot, csak a belőle kifolyó cukros lében jól megsütöttem – amikor kap egy kis színt, akkor kész is. Érdemes egy pici sóval meghinteni az elején, még finomabb lesz. Az édesburgonyát karikákra szeltem, meghintettem csilivel, olívaolajjal és bedobtam 10–15 percre (220 fokra, légkeverésesen) a sütőbe. Amíg sült, addig a többi zöldséget összevágtam és szépen elrendeztem a tálon, a végén hozzádobtam a kész sült burgonyát, meghintettem chiamaggal, szezámmaggal, és kész is! A csicseriborsókrém, az édesburgonya és avokádó kellemesen eltelít, ehhez a friss, édes, savanykás gyümölcsök nagyon jól passzolnak, gránátalmával pedig bevihető az a vas, amit én személy szerint mindig kispórolok az étrendemből, pedig nagyon nem kéne.

Anna Buddha-tálja

Hozzávalók:

-          főtt rizs

-          nyers lila káposzta

-          koktélparadicsom

-          párolt gomba

-          párolt brokkoli

-          2db főtt tojás

-          alma

-          mézes-mustáros szósz újhagymával

-          szezám- és chiamag

A rizst, a gombát, a brokkolit és a tojásokat megfőztem. Egy nagy tál aljára tettem a rizst és fokozatosan a tetejére pakoltam a zöldségeket, a színekre figyelve, hogy szép legyen, majd a tojásokat a kupac tetejére helyeztem. Az öntet nagyon egyszerűen elkészíthető: egy kanál mustárt és két kanál mézet összekevertem, hozzáadtam egy kis borsot és majoránnát, valamint beleszeleteltem újhagymát. Meglocsoltam ezzel a szósszal a tálamat, és rászórtam egy kis marék magkeveréket.

Jó étvágyat mindenkinek!

Szőcs Lilla