–

Mi a szekta?

A szekta olyan vallási gyülekezetet jelent, amely valamilyen történelmi egyházban gyökerezik, ám az adott vallás egy vagy több alapvető tézisét nem fogadja el, így attól függetlenül működik. A szekták eszmeiségének középpontjában jellemzően a megtisztulás és az üdvözülés áll, ami azonban nem a „hagyományos” módon, hanem az adott csoport saját szabályainak követésével érhető el. Tagjaik előszeretettel hangoztatják kiválasztottságukat.

Bár ahány szekta, annyiféle, vannak olyan főbb vonások, amelyek kisebb-nagyobb mértékben mindannyiuknál fellelhetők. 

A vezető autoritása

Ahhoz, hogy a szekta egyáltalán létrejöhessen, majd fennmaradhasson, szükség van egy karizmatikus vezetőre, aki hívhatja – hívathatja – magát többek közt prófétának, messiásnak, hírvivőnek, vagy egyszerűen csak megvilágosodott tanítónak. Az impozáns titulusoknak se szeri, se száma.

A vezető állítása szerint valamiféle felsőbbrendű tudással rendelkezik, éppen ezért megkérdőjelezni vagy pláne kétségbe vonni azt, amit mond vagy tesz, szigorúan tilos.

A fő veszély a józan ész

A szekták első számú ellensége a kritikus gondolkodás – úgy tekintenek rá, mint egy ragályos kórra, ami továbbterjedve a gyülekezet létét veszélyeztetné. Így aztán ellentmondást nem tűrő fegyelemmel igyekeznek még csírájában elfojtani.

Például arra ösztönözhetik tagjaikat, hogy minél kevésbé érintkezzenek a külvilággal – beleértve a hozzátartozóikat és a barátaikat is, ily módon minimalizálva az esetleg „káros” befolyást.

Ugyanilyen okból meghatározhatják, hogy a tagok mit nézzenek, hallgassanak, olvassanak, az olyan tartalmak pedig, amelyek ellentétben állnak a szekta eszmeiségével, egyenesen tiltólistások lehetnek.

Előírásokat szabhatnak a tagok életmódjára vonatkozóan is, különös tekintettel a megjelenésre, az étkezésre vagy a szexuális életre. Mindennek magyarázatuk szerint valamiféle emelkedett célja van, valójában azonban éppúgy a kontroll részét alkotják, mint a szekta többi szabálya.

A lojalitás növelése

A fentieken túl jutalmazással is próbálják növeli tagjaik lojalitását. Bevett módszer, hogy azok, akik már bizonyíthattak, elismerésképpen szűkebb körű – nemritkán visszatetsző vagy bizarr – szertartásokon vehetnek részt, amivel a többieknek is példaként szolgálhatnak.

A szektához való kötődés kialakulását és elmélyülését segítik elő az olyan, sokszor vallásos köntösbe bújtatott folyamatok is, mint a közös kántálás, meditáció vagy akár drogfogyasztás, amelyek szinte észrevétlenül, de annál hatékonyabban rombolják az identitást.

Ugyanakkor a szekták felmutathatnak pozitív dolgokat is, mint például a jótékonykodás, illetve olyan értékek hangsúlyozása, mint az együttérzés vagy a segítőkészség – ezzel is bizonyítva tagjaiknak, hogy nagyon is jó helyen vannak.

Mindezek folyományaként a szekta befolyásolhatóbb hívei a közös cél érdekében, netán egyszerűen csak a valahová tartozás érzéséért iparkodnak elaltatni magukban a racionalitást. A szekta tanainak hitelességét illető gyanakvásukat vagy kétségüket figyelmen kívül hagyják vagy elnyomják, illetve magyarázatot vagy felmentést gyártanak a vezető szavaira és cselekedeteire.

Bűntudatkeltés és megszégyenítés

Persze mindig akadnak renitensek is, a szekták pedig, amelyek az igazság letéteményesének tartják magukat, alapértelmezetten rossznak tekintenek minden olyan megnyilvánulást, ami nincs összhangban a tanaikkal. Első körben általában még nem válnak meg a problémás tagoktól, hiszen szükségük van bázisra, inkább bűntudatot generálnak bennük, amely természetesen csak a szekta megkövetésével, illetve a „bűnök” levezeklésével nyerhet feloldást.

A „helytelen magaviselet” egyik különösen hatékony ellenszere a nyilvános megszégyenítés, ami a többiekre nézve is visszatartó erővel bír.

A távozókat megtagadják

Azokat, akik minden erőfeszítésük dacára sem sikerül jobb belátásra bírni, és akár kizárás miatt, akár saját elhatározásukból elhagyják a csoportot, gyakorlatilag megtagadják.

Az, hogy a szektával bármi gond lenne, fel sem merülhet, nyilván a távozók voltak „gonoszok, ostobák vagy egyszerűen csak lusták”.

Különösen rossz néven veszik, ha az egykori tagok beszélnek is a közösségben tapasztaltaktól – ilyenkor nemritkán fenyegetéssel vagy akár tettlegességgel próbálják hallgatásra bírni őket. A csoportban maradottakat pedig arra kérik, ne érintkezzenek az eltévelyedettekkel, nehogy ők is „megfertőződjenek”.

A transzparencia hiánya

A szektáknak valamiből fent kell tartaniuk magukat, egyik – ha nem az egyetlen – bevételüket pedig a tagok adományai jelentik. Éppen ezért szívesen látják köreikben az acélosabb egzisztenciával rendelkezőket.

Az adományozás lehet kötelező jellegű – például Ószövetségben említett tized mintájára a tagoknak a jövedelmük tíz százalékát kell beletenniük a „nagy közös kalapba”. Máskor nincs konkrét elvárás ezen a téren, ám kimondva-kimondatlanul mégiscsak illik a tagoknak valamiféle hozzájárulást fizetniük, a hivatalos megfogalmazás szerint jellemzően a szekta létesítményeinek üzemeltetéséhez vagy tanainak terjesztéséhez.

Ám azt, hogy a tagoktól származó pénz valójában mire is megy el, csak néhány bennfentes tudja.

A hívek felé ugyanis nem számolnak el, a szekta anyagi helyzete iránti érdeklődés pedig természetesen szintén a lázadás vagy az eretnekség kategóriájába esik. Mindenesetre a vezetők általában nem élnek rosszul, bár pro forma esetleg semmi nincs is nevükön.

Ki a célcsoportjuk?

Az emberben természeténél fogva megvan az igény arra, hogy hihessen valamiben vagy valakiben, már csak azért is, mert a hit egyfajta erőt is ad. Ugyanakkor néhányaknak fenntartásai vannak a történelmi egyházakkal szemben, mások számára pedig egyszerűen nem elég érdekesek és izgalmasak az intézményesült vallások. A szektákat viszont vonzóvá teheti az őket körüllengő misztikum – így az utánpótlás folyamatosan biztosított, kivált, ha az aktivisták még rá is segítenek a folyamatra, például az utcán, vagy házról házra járva próbálkoznak minél többek megtérítésével.

Nem túl meglepő módon a talajvesztett embereket hálózzák be a legkönnyebben, különösen a fiatalokat, akik még keresik önmagukat, és nincs támogató hátterük.

A fő célcsoportjukat viszont azok jelentik, akik kellőképpen határozottak, nem utolsósorban pedig rendezettek a körülményeik – őket ugyan nem egyszerű meggyőzni, ám ha mégis sikerül, stabilabb tagjai lehetnek a közösségnek, és aminek a működését anyagilag is segíthetik.

A legjobbakkal is megesik

Számos celebnek is van vagy volt közel valamilyen szektához. Winona Ryder szülei az Élő Fény Szivárvány Családhoz csatlakoztak, amely a természetesség jegyében a nudizmust szorgalmazta, az áram használatát azonban tiltotta. Joaquin Phoenix családja az Isten Gyermekei nevezetű gyülekezethez tartozott, amely a promiszkuitást hirdette – állítólag gyerekekre is kiterjesztve. Michelle Pfeiffer fényevők közé keveredett, és csak a férje segítségével tudott kiszállni. A tavaly felszámolt NXIVM elnevezésű szexszekta egyik vezetője pedig Allison Macket, a Smallville egykori sztárja volt.

Miért nehéz szabadulni?

Ha egy tag fel is ismeri szektája destruktív voltát, nem biztos, hogy egyik pillanatról a másikra tovább tud lépni, hiszen a közösség – minden hátránya mellett – egyfajta biztonságot és kiszámíthatóságot is nyújt. A szabályokat ugyan a legmesszebbmenőkig be kell tartani, de cserébe lekerül a tagok válláról a felelősség – innen kellene visszatérni a való életbe, ahol minden döntésnek következménye van.

Akinek pedig a szekta egyben a munkahelye és/vagy lakóhelye is, még inkább úgy érezheti, hogy a távozással a semmibe ugrik.

Abban, hogy a szektából szabadulónak sikerül-e megvetnie a lábát a külvilágban, kiemelkedő szerepe van a környezetének. Hibáztatni nemcsak felesleges, hanem káros is – épp elég feladatot ad neki szektás múltjának értelmezése. Elfogadás és támogatás révén, akár szakember közreműködésével viszont jó eséllyel megelőzhető a visszaesés.

Mezei M. Katalin