Balatoni József: Miért nem vagyok pályaelhagyó pedagógus?
Hihetetlenül sok iskola keres az utolsó pillanatokban is pedagógust, mostanában sajnos tényleg nem igazán vonzó ez a pálya. Nálunk is megjelent nemrégiben két pályaelhagyó írása (ITT és ITT). Most viszont egy olyan vallomást közlünk, amely megerősítheti azokat, akik hezitáltak, de mégis maradtak. Balatoni József, alias Jocó bá írása.
–
Kinyitottak az iskolák
Egyelőre még csak egy sereg pedagógus szorgoskodik az épületben, hogy gond nélkül megkezdődjön a tanév. Bár az iskolák többségében a gond nélküli indulás még csak álom a számos, igen ismert összetevő miatt. Lassan mindenki szembesül azzal, hogy ki ment el a nyáron, ki hagyta ott az iskolát, vagy akár a pályát is… végleg.
Szomorú és szívfájdító olvasni azokat a sorokat, amelyekben lelkes, de már megfáradt, meggyötört pedagógusok írnak arról, hogy otthagyják a hivatásukat.
Nekem is megfordult már a fejemben a pályaelhagyás, ahogy mindenkinek, aki ma tanít
Ennek számos oka van: a túlhajszoltság, az alulfizetettség, a folyamatos negatív intézkedések. Maximálisan megértem azokat, akik felállnak, senkinek sincs joga pálcát törni felettük. Mert mindenkinek a saját élete, a saját döntése a maradás vagy a pályamódosítás.
Sokáig sorolhatnám még a negatív dolgokat is, de inkább arról írok, miért maradok. Annak ellenére, hogy sokak szerint nekem is – ahogy mindenki másnak is – fel kellene állnom, és hagyni összeomlani a rendszert. Lehet, hogy ez lenne a megoldás? Nem tudom… Viszont abban biztos vagyok, hogy ezt sok, szívből tanító ember mégsem tudja megtenni. Nem akarja végignézni, hogy a diákjai szenvedjék meg ezt. Ahogy azt sem, hogy a rendszer viszontagságait megszenvedjék. Mert ha minden lelkes ember feláll, akkor is marad, akinek ez kényelmes. Szóval kemény dolog ez, de nem is erről akarok most lamentálni. Én ehhez túl pozitív vagyok, túlzottan szeretem a hivatásomat, a gyerekeket.
Nagyon is várom a szeptember másodikát
Mindig izgalommal telve megyek be az első tanítási napon. Mert tudom, hogy az egész napot az osztályommal fogom tölteni.
A viszontlátás öröme, a nyár emlékei színessé, meghitté teszik ezt a néhány órát. Olyan jó őket újra látni, beszélgetni velük, vagy csak állni és hallgatni, ahogy egymással beszélgetnek, mesélnek a nyári munkáról, a fesztiválokról, a strandolásokról, nyaralásról, vagy éppen az édes semmittevésről. Boldog vagyok, hogy újra együtt lehetünk. Mert az igenis jó.
Tele van kihívásokkal, tervekkel egy új tanév
Én minden tanévre úgy tekintek, mint egy új kezdetre. Ilyenkor megtervezem, hogy melyik osztályban mi a fő célom, mit akarok elérni náluk, és ezzel együtt természetesen a személyes fejlődésemben is. Tényleg teljesen „besózva” kezdem meg a tanévet. Ez talán olyan érzés lehet, mielőtt valaki belép a ringbe vagy a színész a színpadra. (Bár nem tudom, sosem léptem még ringbe, színpadra viszont annál többször.)
Közhelyesnek tűnhet talán, de a tanári pálya tényleg elképesztően felemelő
Mindennap történik valami az iskolában, ami megerősít abban, hogy érdemes a pályán lenni, és érdemes ezt a szakmát teljes szívvel és odafordulással végezni. Mert csak így lehet csinálni, másként nem megy… Aki nincs benne, az nem tudhatja, milyen érzések érik az embert nap mint nap. Amikor egy gyerek boldogan veszi kezébe a sikeres dolgozatot, vagy kiül az arcára az öröm, mert jól válaszolt, amikor mosolyogva élvezi a tanórán az aznapi feladatot, játékot. Mert igen, az iskolában ilyenek is történnek, persze csak akkor, ha az ember a megfelelő módszereket választja.
Olyan jó látni és végigkövetni azt, ahogy az esetlen kamaszból szép lassan felnőtt lesz. Amikor egy gyengébb képességű tanuló küzd azért, hogy sikeres legyen, és a te támogatásoddal el is éri azt. Amikor régi diákok visszajönnek, írnak, és megköszönik a munkádat, hálásak azért az energiáért és szeretetért, amit adtál nekik. És tényleg meghálálják. Kevés ilyen szakma van, ahol az ember ennyi visszajelzést, ennyi szeretetet kap.
A pedagógiát ezért is szeretem: mert szerethetsz és szeretve lehetsz, érezhetsz büszkeséget, elégedettséget. Mert érezni kell, különben meghal a lélek, ha kivész belőle a hivatás.
Nehéz, de szép
Alapvetően nagyon pozitív ember vagyok, de azt sem szabad eltitkolni, hogy vannak nehezebb napok, van sikertelenség, néha kudarc is. De ezeket is meg kell élni. Ilyenkor elég csak megállni, és nézni a diákokat, figyelni őket, hogyan néznek rád, hogyan bánnak veled. Mert ha érzik, hogy baj van, akkor azonnal odafordulnak feléd. Épp azért, mert te is ezt tanítod, ezt mutatod nekik. És szuper felnőttek válnak belőlük ezáltal… Ez pedig a jövő záloga.
Mindenkinek izgalommal, örömmel teli tanévkezdést kívánok! Ne felejtsétek, rengeteg szuper élmény, pillanat vár ránk a 2019–2020-as tanévben is!
Balatoni József
Kiemelt képünk illusztráció