–

„A kreativitás a létezés legnagyobb lázadása” – mondja Osho

„Ó, nem. A legnagyobb lázadás, haver, ha egyszer csak elfogy a kreativitásod” – mondta Cs. A., alkotói válságban szenvedő újságíró, és hirtelen eszébe jutott, miért is lett elege egy idő után az önsegítő könyvek hagymázas mondataiból.

Görnyedni az üres Word-dokumentum fölött, nézni, ahogy az óra mutatói állati gyorsan haladnak a leadási határidő felé, miközben te még egy megveszekedett mondatot sem tudtál kipréselni magadból – na, ez a szívás. Az utóbbi hónapokban bőven kijutott az ilyen élményekből: a tízévnyi, kiadós pihenés nélküli újságírás, a folyamatos harc a lapzárta ellen kiszívta minden szellemi energiámat. Az úgynevezett kreatív blokk rémisztő: azon a nyomasztó novemberi napon tényleg úgy tűnt, végleg kifogyott belőlem a tinta.

De hát – ahogyan azt valamelyik borzasztó önsegítő könyvből megtanultam – mindig hajnalhasadás előtt a legsötétebb az éjszaka.

Egy amerikai kutatás nemrég nyilvánosságra hozott eredményei szerint, amikor kreatív fázisba lépünk, az agyunkban speciális működési mintázat rajzolódik ki. Roger Beaty, a Harvard Egyetem professzora nyilatkozta, hogy a tudósok mostanában kezdik feltérképezni, mi is történik az agyunkban az alkotói folyamatok során, és a jelek szerint létezik egy bizonyos mintázat, ami alapján megállapítható, ki alkalmas és képes arra, hogy korszakalkotó ötletekkel álljon elő. Természetesen nem arról van szó, hogy előre megjósolható, kiből lesz tudományos Nobel-díjas, az viszont felmérhető, kinek milyen „rugalmas” a gondolkodása. A kutatók napjainkban azt elemzik, hogy az agy egyes területei mely alkotói fázisban működnek, illetve melyek azok a részek, amelyek bizonyos szakaszokban deaktiválódnak.

Na, ahhoz nem kellett nagy kutatómunka, hogy megállapítsuk: az én agyam teljes egészében deaktiválódott. A kérdés az volt, mit tehetek, hogy újra kirajzolódjon benne bármiféle működési mintázat.

Nem mondom, hogy én lettem a kreatív tevékenységek Marie Kondója, az viszont biztos, hogy tudatosan tennem kellett azért, hogy képes legyek visszatérni a kiégésből, és újra írni. (Ez nagyon jó jelenet, képzeld csak el: megtépázott ruhában állok a torkolattűzben, izzadság gyöngyözik a homlokomon, de nem adom fel!) Egyelőre félúton járok visszafelé: már tudok írni, de gyakran sokkal hosszabb időbe telik, mint korábban, és ilyenkor hajlamos vagyok ismét bepánikolni, hogy mi van, ha mégiscsak…

1. Légy fegyelmezett!

„Nekem nem időre van szükségem, hanem határidőre.” (Duke Ellington)

Az emberek többsége – köztük, azt hiszem, én is – valószínűleg soha semmit nem fejezne be, ha nem volnának határidők. Így is az az érzésem néha, hogy soha semmit nem fejezek be. 

A fegyelmezett emberek számára biztosan könnyű mindenféle dátumokat észben tartani, aszerint beosztani a munkát, hogy mikor kell elkészülni az adott feladattal. Mi pedig, fegyelmezetlen társaim, mindig gyakran az utolsó pillanatban, pánikszerűen fejezzük be a munkát. Márpedig ezzel magunknak (és a feladatnak) ártunk a legtöbbet.

John Kounious agykutató például vizsgálatai alapján arra jutott: a határidő nemhogy segítené a kreativitás felszínre törését, de egyenesen megsemmisíti azt. Ha tehát szeretnéd kihozni magadból a maximumot (igen, te is, tisztelt szerző), akkor légy oly kedves, és mégiscsak tanulj egy kis fegyelmet. Minél előbb kezdesz el gondolkodni azon, hogyan hajtod végre az adott feladatot, annál könnyebb dolgod lesz.

Ha nem is esel neki azonnal a konkrét munkának, ötletelj! Nyiss egy mappát a gépeden, amibe beledobálod a fotókat, idézeteket, témaötleteket – bármit, ami később közelebb vihet a megoldáshoz. Ha ügyesen végezted az anyaggyűjtést, a végén már csak fazonírozni kell a végeredményt – legyen szó esküvői dekorációról, egy új ruháról vagy egy szoborról.

2. Csak csináld!

„Minden folyamat kreatívvá válik, ha a cselekvő szándéka, hogy jól vagy jobban cselekedjék.” (John Updike)

Egyszer két darab egyest kaptam egy történelem-röpdolgozatra, mert fogalmam sem volt a válaszról, és azért, hogy úgy tűnjön, dolgozom, elkezdtem marhaságokat írni a papírra. A tervem az volt, hogy a végén majd

a, megszáll az ihlet, és ötöst írok

b, mindent áthúzok a papíron, és vállalom a teljes csődöt.

A tanárnő azonban mást gondolt erről, és hirtelen felindulásból kitépte a kezemből a dolgozatot, amikor szerinte lejárt az idő, úgyhogy szépen elolvashatta az olyasmikkel teleírt fél oldalam, hogy mit nézel, ne nézzél, azt hiszed, hogy van bármi közöm ehhez az egészhez, hát nem látod, hogy fogalmam sincs az egészről?

Dolgozatok esetében talán nem célravezető a módszer, a művészek többsége azonban esküszik arra, hogy az alkotás lényege, hogy rendszeresen próbálkozzunk.

„Az ihlet nem jön magától, azt elő kell készíteni, ki kell dolgozni. Én csakis a munkában hiszek” – mondta egy interjúban Sümegi Eszter operaénekesnő.

Picasso szerint az inspiráció létezik, de meg kell dolgozni érte. Neil Gaiman író úgy fogalmaz: „a világ mindig egy kicsit jobb hely lesz, ha létrehozol valamit, ami addig nem létezett.” Akárhány íróval, zenésszel, reklámszövegíróval vagy bármilyen kreatív tevékenységet végző emberrel találkoztam, kivétel nélkül azt mondták: nincs mese, dolgozni kell, nem pedig a múzsa csókját várni.

A legtöbben azt tanácsolták, hogy lehetőleg ugyanabban az időpontban lássak munkához, és kényszerítsem magam az írásra akkor is, ha semmi jó nem sül ki abból, amit papírra vetek. Lehet, hogy naponta csak egyetlen mondat hasznosítható a művemből, de ahhoz át kell evickélnem hatvanhét bődületesen rossz bekezdésen, különben sosem fog kijönni belőlem.

Szóval akármiről is legyen szó: csináld! Gyakorolj, fess, tervezz, kalapálj – menet közben úgyis kiderül, mit érdemes megtartani az eredményből. Ha semmit, az sem baj: ha valamit 21 napon át rendszeresen és konzekvensen elvégzünk, az a szokásunkká válik. Ezt is valami önsegítő könyvben olvastam, de teszteltem: működik.

De ha nekem nem hiszel, higgy Van Gogh-nak: „Ha hallod a belső hangodat, amint azt ismételgeti: nem tudsz festeni, nem tudsz festeni, akkor bármi történjék is, fess, és a hang elnémul majd”.

3. Ne nyávogj!

„A kreatív tevékenység nem más, mint egy tanulási folyamat, amelyben a diák és a tanár ugyanaz a személy.” (Arthur Koestler)

Hát, igen. Hallottam már olyanról, hogy valaki képes belesüllyedni az önsajnálatba. (Én nem. Az én helyzetem MINDIG igazán borzalmas volt!) Oké, egy-egy durva nap után néha hajnalban is képes voltam kiselőadást tartani a férjemnek arról, mégis mennyire kilátástalan az életem, és mekkora fizikai fájdalmat okoz a szavak összegereblyézése.

Aztán rájöttem: ehelyett akár aludhattam is volna, hogy másnap egy kicsit használhatóbb legyen az agyam. Szóval mondd meg az ismerősödnek, aki éjjel a telefonba/csetablakodba sírja a bánatát, hogy (ahogyan mifelénk mondják) ne nyígjon, mert magát szívatja.

Az Ízek, imák, szerelmek című könyv szerzője, Liz Gilbert például így ír erről: „Valahányszor arról panaszkodsz, hogy milyen nehéz és fárasztó dolog kreatívnak lenni, az ihlet sértetten meghátrál előled. Mintha az inspiráció feltartaná a kezét, miközben így szól: »Bocs, haver! Nem tudtam, hogy a jelenlétem ennyire megterhelő. Akkor én fogom a kalapom, és viszlát!«”

4. Menj ki a természetbe!

„A gazdagság, amit megfestek, a természetből származik – ez az én ihletforrásom.” (Claude Monet)

Én ugyan nagyon is el tudnám képzelni, hogy a társasházunk sötét és ötlettelen kertjét tavirózsás tóvá alakítsam japán fahidacskákkal, akárcsak Monet, a földszinti lakók vélhetően nem lennének elragadtatva, ha odalent csónakáznék naphosszat. És hát lássuk be: nekünk, akik a városban élünk, sem az időbeosztásunk, sem az életterünk nem teszi lehetővé, hogy napi szinten közelebbi kapcsolatba kerüljünk a természettel. Pedig nagyon is fontos volna: az amerikai Stanford Egyetem kutatói szerint egy kis természetjárás jó hatással van a kreativitásra, mert megváltoztatja az időérzékünket.

Ahelyett, hogy a határidők miatt rettegnénk, egy kis túrázás után sokkal hatékonyabban leszünk képesek megoldani a feladatainkat. A természetjárás emellett a memóriánkat is felrázza kicsit, állapították meg a Michigani Egyetem professzorai.

Egy másik kutatás során négynapos túrára küldtek embereket, majd elvégeztették velük az úgynevezett RAT-tesztet, ami szóasszociációk segítségével méri az ember kreatív potenciálját. Azoknak, akik a túra után teszteltek, ötven százalékkal jobbak lettek az eredményeik, mint azoknak, akik indulás előtt töltötték ki a tesztet.

Szóval, ha előtted tornyosul az úgynevezett kreatív blokk, a legokosabb, amit tehetsz, hogy kimész a legközelebbi erdőbe – de legalábbis keresel egy zsebkendőnél valamivel nagyobb parkot. Nálam bevált a Városliget és a Normafa is – ha viszont igazán nagy gáz van, hazamegyek a szülőfalumba.

5. Találd meg, mi inspirál!

Van a Netflixen egy zseniális sorozat, a címe: Abstract – The Art of Design. Az egyik részét tananyagként szoktam levetíteni a diákjaim számára: Platon, napjaink egyik legismertebb portréfotósa mesél a saját inspirációs forrásairól, munkamódszeréről, és arról, hogyan készül fel az ember, ha húsz perce van tökéletes képet készítenie Vlagyimir Putyinról vagy egy nemierőszak-túlélőről.

A többi epizódban láthatunk világhírű építészt és cipőtervezőt, grafikust és lakberendezőt. Mindannyian a kreatív folyamatokról, a tervezésről, az ihletről beszélnek, mindezt lenyűgöző képi háttérrel. S hogy van-e közös nevezője ennek a sokféle embernek és alkotói folyamatnak? Van. Mégpedig az, hogy néha a legfurcsább, legbanálisabb dolgok ihletnek meg. Egy anyag tapintása, egy ház homlokzata, egy szempár, a villamos színe – a lényeg, hogy légy nyitott, és figyelj, mi az, ami segít beindítani a fogaskerekeidet!

„Behunyom a szemem, hogy lássak” – mondta Paul Gauguin, amikor arról kérdezték, honnak merít ihletet a képeihez.

Ernest Hemingway mások megfigyelését emelte művészi szintre: „Szeretek figyelni. Nagyon sokat tanultam az elmélyült figyelem által. A legtöbb ember sohasem figyel.” Nekem (nem mintha illeszkednék az említett nagy alkotók sorába, hát ezt a cikket is két órája kellett volna leadnom a Borcsának) a zene segít. Szerzői pánik esetére van egy Calm The F**k Down című Spotify-válogatásom, ha ezt bekapcsolom, és megiszom egy jó erős fekete teát, általában sikerül összeszednem magam. (Mondom, általában, Borcsa!)

6. Pihenj!

„Ha megakadsz, állj fel az íróasztaltól! Sétálj, végy egy jó fürdőt, süss pitét, hallgass zenét, meditálj, tornázz – akármit is teszel, ne ülj ott a probléma fölött összeráncolt homlokkal” (Hilary Mantel)

A legenda szerint Salvador Dalí gyakran pihent nap közben is – de nem akárhogy.

Az agyunknak körülbelül huszonegy percre van szüksége, hogy a mélyalvási fázisba lépjen. Dalí jól tudta ezt, így a karosszékében pihent, kezében egy kulcscsomóval, ami alá egy fémtányért tett a földre. Amint elérte a mélyalvási fázist, az izmai elernyedtek, a kulcscsomó pedig jókora zajjal a tányérban landolt, így ébresztve fel a művészt, aki azon melegében lejegyzetelte álmait, hogy későbbi festményeinél felhasználja azokat.

Igor Stravinsky másképp pihentette az agyát: hosszú perceken át állt fejen – mégpedig úgy, ahogyan egy magyar tornász barátja tanította neki. A legjobb tehát, amit tehetsz, ha beüt a krach, hogy pihensz.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a végtelenségig kibekkelheted a munkát Jóbarátok-nézéssel, kényszeres takarítással vagy a könyvespolcod átrendezésével (ezeket szintén csak hallomásból tudom, én sosem tennék ilyeneket) – csupán arról van szó, hogy felesleges rágörcsölni.

Látod, ez a cikk is csak összeállt valahogy.

Csepelyi Adrienn

Ha szívesen olvasnál arról hírességek példáin keresztül, hogyan lesz egy ötletből valódi alkotás, akkor kattints a HVG Pszichológiára!