–

Nálunk amúgy nem vészes az alap kupiszint

Legalábbis akkor, ha a lakásból kiveszem a két LEGO-függő lakótársam külön építésre berendezett sarkát, és a férjem íróasztalát. Bár ez utóbbi rend státuszáról erősen megoszlanak a vélemények, és az álláspontok közelítése általában parázs vitákat eredményez. Ahogy a több tízezer LEGO-darab állapota is, amik csak ünnepnapokon kerülnek a helyükre, pedig százvalahány rekeszes rendezési szisztémával próbáljuk kordában tartani a kockaözönt. Nem sok sikerrel.

Szóval ezt a két konfliktuszónát leszámítva elég jól kordában tudom tartani a cuccainkat, amióta levezényeltünk öt költözést és barátkozunk a minimalista, valamint a zero waste-elvekkel. Mindkettőtől távol állunk még, de az impulzív vásárlásaink száma határozottan csökkent az utóbbi években.

Az ország- és lakásváltások sokat segítettek abban, hogy ráébredjünk, mennyi holmink van. Látom magam körül, hogy azok, akik évtizedek óta ugyanabban az ingatlanban élnek, sokszor elfeledkeznek arról, mennyi kacat veszi őket körül.

Ha pedig padlás, pince, kisház vagy nyaraló is rendelkezésre áll, akkor aztán tényleg végtelenségig lehet halmozni a felesleget.

Marie Kondo rendrakási metódusa azon alapszik, hogy a folyamat során szépen lassan az összes, tulajdonunkban lévő holmin végigmenjünk, ruháktól a konyhai eszközökön át az emlékbe elrakott mozijegyekig, és csak azokat tartsuk meg, amik boldogságot jelentenek. Minden egyes holminkat vegyük kézbe, és döntsük el róla, hogy a birtoklása megadja-e nekünk a tiszta örömöt, hozzátesz-e az életünkhöz, a fejlődésünkhöz, vagy pedig épp itt az ideje megválni tőle.

Marie Kondo a Tidying Up with Marie Kondo (2019) című műsorában

A ruhákkal kezdi

Hordjuk egy helyre az összes ruhánkat, halmozzuk fel őket az ágyra sáltól a bikiniig kisestélyitől a macinaciig, és nézzünk végig rajta, mennyi göncöt vásároltunk össze az életünk során. Aztán kezdjük el kézbe venni őket egyesével. Érdemes a kedvenc darabbal kezdeni, hogy tiszta legyen az örömérzés, amit egy olyan textilnél érzünk, amit megtartunk. Szkeptikus voltam ezzel, de tényleg hatékony. Ha nem érezzük a kellő örömöt, akkor köszönjük el a ruhától és selejtezzük ki. Na, jó, én nem vagyok ennyire szentimentális, úgyhogy ezt a részt lecsaltam, de enélkül is alakult a két kupac.

Szerencsére sok olyan jó állapotú ruhától váltam meg, amiket adományboltba tudtam vinni, ahol egyébként én is előszeretettel vásárolok. Sokkal jobb érzés úgy megválni valamitől, hogy van remény arra: másnak még örömet okoz.

A következő lépés a megmaradt ruhadarabok hajtogatása és rendezése, amire saját módszere van. Na, ha valamit igazán utálok, az a hajtogatás. Türelmetlen emberek vallatóeszköze. Ehhez képest itt nemcsak lapjára kell szerelni a cuccaimat, de még simogatni is kell őket, majd olyan végeredményt produkálni, hogy összehajtva függőlegesen megálljon. Hát, kérem, ezt már nem! Gondoltam, majd végül úgy hajtogattam (vagy, ahogy Barni mondta, „konmariztam” a ruhákat), mint a kisangyal.

Be kell vallanom, volt benne valami elképesztően felszabadító jó érzés, ahogy kezdtek sorakozni a fiókban egy átlátható rendszerbe, ráadásul kiderült, hogy sokkal több hely áll rendelkezésemre, mint eddig hittem. Valami olyan fura öröm ült ki az arcomra, hogy még Barni is kedvet kapott hozzá, és a pólóit már ő hajtogatta. Azóta minden reggel úgy öltözik, hogy elmondja, milyen király, hogy „konmari van a fiókjában”. Ez most már tényleg a rend és a rendrakás szinonimája lett nálunk.

A „konmarizott” ruhák, és amilyenek előtte voltak

A ruhák után a könyvek következnek

Ugyanúgy egy helyre kell pakolni őket, szembesülni a mennyiséggel (majd igény esetén sokkolódni, hogy mennyi helyet foglalnak el az életterünkből), aztán minden egyes darabot kézbe venni, és eldönteni, hogy fontos-e a jövőnk, a személyiségfejlődésünk szempontjából, hogy megtartsuk őket. Tiszta öröm. Ezt az érzést kell keresni, amikor a kezünkbe tartunk egy darabot. Nálunk ez a rész kimaradt, ugyanis Londonba már egészen minimális könyvtárral költöztünk, és az összes könyvünket fel tudjuk sorolni, ami nálunk van. Amióta itt élünk, azóta többnyire e-bookot olvasunk, és tényleg csak nagyon, de nagyon ritkán vásárolunk nyomtatott verziót. Aki többször költözött, valószínű érti, miért van ez.

Pedig korábban én voltam az, aki azért jártam antikváriumba, hogy szagolgassam a régi könyveket, és nagyon sokáig tiltakoztam a digitális verzió ellen, de aztán beláttam az előnyeit, és azóta inkább azokat élvezem, nem pedig a hiányokat siratom.

A könyvek után jöttek a papírok, iratok, egyebek

Ez nálunk Márton reszortja, és az íróasztala a rendezésre váró terület, de ő még érleli magában a döntést, főleg azért, mert szent meggyőződése, hogy ott minden rendben van, és átlátható, csak én vagyok háklis. De szerződések, számlák, garancialevelek, ilyen-olyan papírok rendezésére is van Marie-nak ötlete. És nyugi, a gázszámlánál nem kell keresni a tiszta örömöt.

Szinte minden más a negyedik kategóriában esik: konyhai eszközök, tisztítószerek, ékszerek, varró cuccok, kézműves holmik, barkácseszközök, bőröndök, kábelek. Ezeket is osztályozni kell méret és funkció szerint, és mindegyiket megfelelő méretű (négyszögletes) dobozba pakolni.

A lényeg, hogy minden egyes holmink találja meg az otthonát, és így valószínűleg mi is megtaláljuk, mégpedig éppen akkor, amikor szükség van rá. Rendszer lesz a fiókokban, szekrényekben, és nem lesznek feneketlen tárolóhelyek, amikhez évekig hozzá sem nyúlunk, és fogalmunk sincs, mi van bennük.

Tidying Up with Marie Kondo (2019) című műsorból

Az utolsó kör a legnehezebb a KonMari-rendrakásban

De mire ide eljutunk (ezért fontos betartani a sorrendet), addigra már igazi profik leszünk a tiszta öröm felismerésében. Ugyanis a végére maradnak a szentimentális holmik, amiknek nincs funkciójuk a hétköznapokban, de érzelmileg sokat jelentenek számunkra. Esküvői emlékek, fényképek, képeslapok, kinek mi. Nálunk ezeket is sikerült lecsökkenteni egyetlen dobozra, de ez tényleg nehéz ügy. Azt hiszem, személyiségfüggő is, mert valaki jobban ragaszkodik az emlékekhez, valaki kevésbé. Én nem vagyok nagy halmozó, de még így is szép rakás üdvözlőlap, óvodai rajz és kinőtt gyerekruha halmozódott fel.

Mindig úgy éreztem, hogy rendkívül megnyugtató, ha rend vesz körül, de azt hittem, ez csak a katalógusokban létezik, és egy családi otthonban kivitelezhetetlen. Ehhez képest most már két hete katonás sorrendben állnak nálunk a ruhák, átlátható, és ezáltal sokkal jobban használható lett a konyha elrendezése, a polcok mélyén nem tűnnek el lejárt szavatosságú konzervek és az olyan fűszerek, amikhez hozzá sem nyúltunk. Jó érzés tisztában lenni azzal, mi mindenünk van, hazajönni, vendéget fogadni, körbenézni a lakásban, és nagyon tanulságos volt a folyamat is, ami idáig vezetett.

Pásztory Dóri

Kiemelt képünk illusztráció