Tizenkét év gyereknevelés, valamint négy és fél év szingli anyukaság után bátorkodom összeszedni a tapasztalataimat, amelyek segítenek megóvni a mentális és fizikai egyensúlyomat. Nem mondom, hogy nálam van a bölcsek köve, ami nekem jó, másnak talán abszolút nem. De abban reménykedem, hogy néhány praktikus tanács az alábbiak közül segíthet néhányatoknak. 

A magadra fordított idő mindig a javadra válik 

A legfontosabb alaptanács ebben a kategóriában. „Önzőnek” lenni ebben a helyzetben szükséges és fontos. Ugyanis, ha én jól vagyok, ha úgy érzem, hogy tudok visszaadni magamnak, akkor sokkal elmélyültebben tudok figyelni a gyerekemre, amikor együtt vagyunk. Végeredményben a tőle elvont és magamra fordított idő is az ő javát szolgálja. 

Azt tapasztaltam, hogy ha nem szánok magamra időt, ha úgy érzem, hogy állandó taposómalom az életem, akkor hiába vagyok fizikailag a gyerekemmel, nem tudok rá odafigyelni.

Ingerülten, fáradtan, nyűgösen, elnyúzottan, leharcoltan nem lehetek igazán jó társa sem a fiamnak, sem a páromnak (ha van). Ha egy anya mentálisan a helyén van, az óhatatlanul is visszahat a gyereke lelkiállapotára és fejlődésére. Kipróbálva, letesztelve, többszörösen leellenőrizve – hatékony.  

Csinálj dolgokat csak önmagadért!

Az előző ponthoz szervesen kapcsolódik, hogy a belső egyensúlyod – és a fizikai egészséged – érdekében időt kell szakítanod olyan dolgokra, amelyek önmagadért vannak. Az anyaság természetéből fakadóan nagyon sok lemondással jár, az életed nagy részét másokra áldozod. Épp ezért nem szabad rosszul érezni magad, amikor önmagadért teszel. Az, hogy kinek mi hatásos, nyilván személyenként eltérő. Nekem a rendszeres, aktív mozgás, az időnkénti szaunázás, a reggeli ágyban kávézás és (dobpergést kérek) a keresztszemes hímzés azok a tevékenységek, amelyek rendben tartanak.

Sokáig nem engedtem meg magamnak, hogy olyan filmeket, sorozatokat nézzek, amik a gyereknek nem valók. Most, hogy nagyobbacska, időnként önző módon LEGOzni küldöm, és a nappaliban felnőtt sorozatokat nézek. Mindezeknek köszönhetően egyensúlyban vagyok, és a legteljesebb nyugalommal tudok aztán Áronnal közös programokat szervezni, együtt olvasni, társasozni, kiruccanni egy kakaóra, vagy éppen főzőműsort nézni (amit mindketten nagyon élvezünk). A lényeg szerintem az egyensúly.  

Szülőként másként vagyok értékes munkaerő

Anyaként – különösen szingli anyaként – el kellett fogadnom, hogy folyamatos lelkiismeret-furdalás az életem. Ha a munkában vagyok, úgy érzem, hogy a gyerekkel kapcsolatos teendőim csorbulnak. De ugyanígy sokszor érzem, hogy a munkahelyen sem tudok maximálisat nyújtani, mert a gyerekkel kapcsolatos teendők első helyen vannak. Viszont

megnyugtat a tudat, hogy az anyaság révén bizonyos szempontból jobb munkaerő lettem, mint azelőtt. 

Lehet, hogy nekem időnként előbb kell hazamennem, vagy egy gyermekorvosi, iskolai teendő miatt otthonról kell dolgoznom, esetleg pár napra kiesem teljesen a munkából. De mivel nagy felelősség nyugszik a vállamon, mindenképp helyt kell álljak, és nem veszíthetem el a munkámat (sőt lehetőleg egyre jobb körülményeket szeretnék teremteni magunknak), ezért iszonyatosan igyekszem, belülről hajt valami elnyűhetetlen megfelelési kényszer, és ez rendkívül lojálissá is tesz minden munkahelyemhez. Ez a tudat sokszor segít, hogy a helyén kezeljem a saját értékemet a munkaerőpiacon. 

Vond be a gyereket a háztartásba!

Ahogy a kölyök elég idős lett, én bizony elkezdtem neki is adni a házimunkából – mindig a korának megfelelően. Mára (12 évesen) már minden hétvégén övé a saját szobájának és a közös tereknek a porszívózása. Ezen kívül a saját szennyesét is ő mossa és teregeti (némi segítséggel, hogy ne legyenek teljesen gyűröttek), így megismeri a ruhák titokzatos útját a szennyestől a szekrényig (és remélhetően a valamikori jövőbeli menyem majd kezet csókol ezért.) Hetente néhányszor – némi veszekedés ellenében – ki-, és berakja a mosogatógépet is.

Vitázni ugyan többször kell ezeken a teendőkön, de végül mindig győz az érv, miszerint: „Nem vagyok a rabszolgád, kisfiam”.  

És tényleg nem. Sem az övé, sem másé. Emellett Áron ma már simán meg tud magának sütni egy rántottát. Mindezek nemcsak az én vállamról vesznek le feladatot, hanem a gyereket is az életre nevelik. 

„Hagyja a dagadt ruhát másra, engem vigyen a padlásra”

A házimunka különben így sem szalad el, tapasztalataim szerint tökre megvár. Másrészt – bár nyilván nagyon fontos a rend –, néha tudni kell leülni a kupleráj közepébe. Nem azért, mert igénytelen az ember, hanem azért, mert néha a pihenés vagy a családdal töltött idő fontosabb, mint a takarítás. Én sokszor kapom magam azon, hogy tudat alatt egész héten zavar, mondjuk, a padlón keletkező kosz, de csak a hét végére kerülök olyan pihent állapotba, hogy ez tudatosuljon, és fel is takarítsam. Az a fontos, hogy belül elfogadjam: ez simán belefér. Nem kell patikában élni. Kicsit bele kell lazulni – mindenbe –, különben megőrülök. 

Válaszd szét a munkát és a magánéletet!

A legrosszabb talán, amit az ember tehet, hogy megpróbál egyszerre a munkára és a családra koncentrálni. Kipróbáltam, marhára nem működik. Nem lehet egyik kezeddel céges e-mailekre válaszolni, míg a másikkal kevered a tejbegrízt.

Nekem bevált, hogy szétválasztom a „dolgozó ént” és az „anya ént”. Mindkét területen szenvedélyes vagyok, szerelemmel foglalkozom a munkámmal és – amikor nem idegesít fel –, a gyerekemmel is.  

Hazafelé kikapcsolom a céges telefont, hogy mire hazaérek, már nyugodt legyek, és a gyerekre, az otthoni teendőkre tudjak fókuszálni. Hétvégén terápiás jelleggel egyszerűen nem teszem töltőre a céges telefont, és hagyom szépen halkan lemerülni az akksiját. Amit aztán vasárnap éjszaka teszek csak vissza a töltőre. Nagyon jó stratégia. De vice versa: ha csak nincs vészhelyzet, a munkahelyen igyekszem kikapcsolni az otthoni dolgokat, és teljes mellszélességgel a feladatomra koncentrálni. Ez olyan értelemben is kifizetődő, hogy ha egy sikeres munkahét végén úgy éreztem, beletettem apait-anyait, akkor szinte lelkifurdalás nélkül tudom ignorálni a munkámat egész hétvégén. 

Financiális egyensúly

Na, az nincsen. Vagy kérem, tegye fel a kezét az a szingli szülő, aki tud félretenni! Viszont nekem bevált, hogy itt is prioritási listát készítek. 1. Mik az elengedhetetlen kiadások. 2. Mi az, ami a legfontosabb… És így tovább, ebben a sorrendben adom ki a kezemből a pénzt. Például mindig előre kiveszek egy adott (bevált) összeget az egész havi háztartási kiadásokra, mert megnyugtat a tudat, hogy az megvan, szépen pihen a szekrényben, így már biztosan nem fog éhezni a család.  

Szintén bevált spórolási módszer, hogy előre főzök pár napra valami gyors ételt, és beviszem magammal. Így nem költök napi több ezer forintnak megfelelő összeget ebédre. Ahogyan kávét sem iszom hétközben máshol, csak a munkahelyemen, ahol ingyen van. (A kávézóban szürcsölgetés hétvégi luxusnak számít). Meglepően sokat lehet ezekkel a trükkökkel spórolni. Szintén opció, hogy szabadidőnkben a közeli erdőkbe, kisvárosokba járunk el kirándulni, ami legtöbbször ingyenes, és szórakoztató program. Kimozdulunk, a gyereket megmozgatjuk (így van nyugodt estém hétvégente), mégsem kerül semmibe. Mindenki jól járt. 

Higgy a saját erődben!

Szingli anyukaként az élet keményen próbára tett, főleg, hogy én külföldön, a családi fizikai jelenléte nélkül kellett, hogy új életet kezdjek a gyerekkel.

Amikor nem volt választási lehetőségem, menni kellett, keményen tekerni, dolgozni, tanulni – akkor tapasztaltam meg, hogy sokkal erősebb vagyok, mint gondoltam.

Volt, hogy a hajnali ötös kelés, és a főállásom mellé még bevállaltam egy brit újságírói kurzust is. Végeláthatatlan napok és hetek követték egymást egyetlen szünnappal, ráadásul mindez anyagilag is megterhelő volt. De végigcsináltam, végigküzdöttem.  

Rájöttem, hogy sokkal erősebb vagyok, mint gondoltam. Rengeteget kibírunk, és a gyerek iránti szeretet és felelősségérzet hatalmas hajtóerő. Voltak (és valószínűleg lesznek is) pillanatok, amikor úgy éreztem/érzem, hogy nem tudom megcsinálni, de aztán mindig átküzdöm magam mindenen. És amikor visszatekintek, rájövök, hogy semmi sem lehetetlen. Tudom, közhely, de ha az egészségünk megvan, tényleg csak a csillagos ég a határ. 

Kégl Ágnes