De minek egy óvodás gyereknek különóra?! – Érvek és ellenérvek

–

Foglalkozások helyett szabad játék és sok mese – mondja Vekerdy

A bevezetőben is említett Vekerdy Tamás gyermekpszichológus a szabad játéknak és az anyanyelvi meseolvasásnak az elkötelezett híve. Én pedig az ő elkötelezett híve vagyok, és természetesen igyekszem a lehető legtöbb mesét olvasni a gyerekeimnek, amit ők maximálisan értékelnek is. A szabad játékot is mesterfokon űzik, de elsősorban beltérben, maximum a kis kerti házikóban. A kinti játékot, a szaladgálást, a nagymozgásokat valahogy hamarabb megunják (babakoruk óta nem az erősségük, ami persze nem baj, nem lehet mindenkiből élsportoló). De az tény, hogy ezért is szerettem volna, ha járnak valamilyen mozgásos programra. Közben persze a fülemben csengenek Vekerdy szavai, amit D. Tóth Krisztának adott interjújában  mondott: »A szülők beveszik a süket dumát arról, hogy teljesítményelvű világban élünk, ha jót akarsz a gyerekednek, „topmenedzserképzést már az óvodában is!” Jönnek a béték, a káefték az oviba, kikapkodják a kicsiket a szabad játékból és elviszik „képezni”; lovagolni, úszni, angolórára... ami teljesen abnormális. A zseniális topmenedzser nem abból lesz, aki már az óvodában topmenedzserképzést kapott. Hanem abból, aki teljes értékű óvodás lehetett, sok mozgással, szabad játékkal, mindennapos mesehallgatással.«

Ezt természetesen nem vitatom… viszont azt sem gondolom, hogy a heti három, általuk kiválasztott és imádott foglalkozás (táncos tornaszerűség, sakkalapok és játékos jóga) ezektől veszi el az időt.

Kinek fontos a különóra? – kérdezi a pszichológus

Nem az a motivációnk, hogy miután a sakkbábukat kiskorukban megtanulták, majd zseni váljon belőlük. Inkább csak az, hogy megmutassuk nekik, mennyi, akár rendszeres programlehetőség van, amit örömmel csinálhatnak. Korábban jártak angolra is, de nem szerették meg, úgyhogy azt elhagytuk.

Megkérdeztem a témában Czimmermann Éva iskola- és óvodapszichológust is, aki elmondta, döntő fontosságúnak tartja, hogy az adott különóra kinek fontos:

„A szülők versenyszelleme vagy éppen megállja-majd-a-helyét-a-világban félelme nagy fellendülést hozott a különfoglalkozásokban. Jó célközönség lett az aggódó vagy versengő szülőréteg, amelyik igyekszik a mai kor elvárásainak megfelelően már kiskoruktól fejleszteni a gyermekét.

Ha ésszerűen és a gyermek valós, belső igényei mentén választunk, akkor jók lehetnek ezek a foglalkozások. De attól még foglalkozás. Mi sem mindenből vállalnánk örömmel különműszakot/tanfolyamot, főleg ha a munkahelyünk sózza a nyakunkba, és esetleg velünk nem is egyeztetik a dolgot, ehelyett jól megmagyarázzák, hogy nekünk ez milyen jó, hasznos és élvezetes. Jól érezhető miért más az olyan pluszdolog a mindennapjainkban, amiben kiteljesedhetünk, belső vágyunk vezérel a fejlődésben, vagy éppen csak ki tudunk engedni egy kicsit. Ez a gyerekeknél is így működik.

Tehát a különfoglalkozás akkor jó, ha mondjuk egy olyan, akár korai tehetséggondozásról szól, amivel az kap többlet teret, amire a gyermek fogékony, amit élvez, és amiben szívesen elmélyül. De fontos, hogy a gyermek számára ne legyen kényszer, csak lehetőség. A másik, amit ilyenkor év elején minden családnak fel kell mérnie, hogy egy-egy ilyen különórával mit vállalnak, milyen időbeli, szervezési és anyagi áldozatokat kíván, és mi a céljuk vele. Számolni kell azzal, hogy nemcsak a foglalkozás témájának, hanem a foglalkozásvezetőnek, sőt a többi gyereknek is passzolnia kell a mi gyerekünkhöz. Ezek egy része útközben derül ki, szóval az is lehet, hogy mégsem működik a dolog.”

Az ovisport nem kőkemény edzés – mondja az edző

Nyilván nagy különbség van az egyes óvodás különórák között, vannak, amelyek tényleg versenyzési, versenyeztetési céllal jönnek létre, de ma már rengeteg olyan lehetőség is elérhető, ahol ugyan nem szabad, de irányított játék mellett tanulnak, és közben szórakoznak a gyerekek.

Szoliva Zsolt, az ovifocival is foglalkozó 4 Trainerz SE alapítója szerint létező mozgáshiányt pótolnak az ovis foglalkozásokon: „A nagyvárosi gyerekek alapvetően sokkal kevesebbet mozognak, mint a vidéken élők. A családok napi rutinja, hogy reggel beülnek az autóba/felszállnak a buszra, elmennek az óvodáig, délután 5-kor pedig a szülők jönnek a gyerekekért, bevásárlás, vacsora, fürdés, alvás. A gyerekek mindennapi életébe a sport a szervezett foglalkozásokon keresztül sokkal könnyebben épül be, igényük lesz a játékra, a labdázásra, a mozgásra. Az ovis fociprogram nem labdarúgókat képez, hanem labdázni, focizni szerető gyerekeket. Dolgozunk kézzel is és lábbal is, fogócskázunk, kúszunk-mászunk, de mindent kizárólag játékosan.

A „szervezett keretek között” történő játékokban a gyerekek maximálisan kiélhetik a kreativitásukat, csupán egy-két szabályt kell betartaniuk. A fegyelmezetlen gyerekeknek is hasznosak ezek a foglalkozások: megtanulnak alkalmazkodni a szabályokhoz, a közösséghez.

A tehetséggondozás sem utolsó szempont: rengeteg gyerekről ezeken a foglalkozásokon derül ki, hogy valamiben kimondottan tehetségesek, holott a szüleik ezt nem is sejtették. Persze vannak olyan szülők is, akik úgy érzik, a következő Messi maga a gyermekük. Nekünk 1-2 évünk van arra, hogy átformáljuk ezt a szemléletet, ráébresszük a szülőt a mozgás, a sport fontosságára, céljára és értékeire.”

Sajnos a lányaim ovijában nem elérhető a foci, az pedig szerintem is nagyon fontos, hogy a különórák vagy programok kiválasztásánál azt is vegyük figyelembe, hogy lehetőleg ne járjanak nagy áldozattal, ne kelljen sokat menni, esetleg rohanni miattuk. Így mi egyelőre ezt nem tudjuk bevállalni.

Segítheti az átmenetet az iskola és óvoda között – gondolom én

Megmondom őszintén, én a számunkra fizikálisan és anyagilag elérhető lehetőségeket felsorolva a lányaimra bíztam a döntést (de a heti maximum három fix pluszprogram mennyiséget azért kikötöttem, mert a nagyobb lányom tízet is választana). Kicsit arra is gondoltam, hogy ezek a foglalkozások segíthetik a gördülékeny átmenetet az óvodai nevelés és az iskolai oktatás közötti hatalmas szakadékon. De a pszichológus nem ért egyet velem: „Ezt szokás túlaggódni mostanában. Ha jó ovit találtunk a gyerekünknek, és otthon is van lehetősége az életkorának megfelelő dolgokkal foglalkozni, akkor elkerülhetetlenül és észrevétlenül is fejleszti magát, fejlődik, ha úgy tetszik, készül az iskolára. Vagyis ennél sokkal többre készül, mert őt alapvetően az érdekli, hogy ügyesedjen.”

Szóval akkor mégsem kellene a három különóra? Ti mit gondoltok?

Tóth Flóra

Kiemelt kép és focis fotó: 4 Trainerz SE, további fényképek: a szerző sajátjai