–

Talán nem túlzás azt állítani, hogy szülőnek lenni az egyik legnehezebb feladat a földkerekségen. Kapsz egy Kinder-tojást, nem tudod, hogy mi van benne, de akárki is lakozzon abban a pici testben, a te dolgod gondozni, támogatni, mentálisan és fizikailag is egészséges embert nevelni belőle. Ráadásul a gyereked (gyerekeid) személyisége, érdeklődése, gondolkodása sokszor teljesen távol áll mindattól, ami te magad vagy. Így aztán jó eséllyel olyan empatikus képességeidet kell használnod, amiknek a létezéséről sem tudtál azelőtt. 

Esetünkben a kisfiam, Áron (11 éves és hiperaktív-figyelemzavaros), olyan szélsőséges tulajdonságokkal rendelkezik, hogy néha nem tudok mást tenni, mint naaaagy, kerek szemekkel nézek rá, és a fejemet vakarom, hogy most itt mi is a teendő. Annak ellenére, hogy nem autista, sőt, rendkívül intenzíven kifejezi az érzelmeit, mégis sokszor juttatja eszembe a Rain Man – Esőember című filmet, amiben Dustin Hoffman egy olyan férfit játszott, aki szociálisan teljesen működésképtelen, ugyanakkor a földre leeső gyufaszálakat ránézésre meg tudja számolni. Tehát bizonyos értelemben zseni.

Áron nem tudja bekötni a cipőfűzőjét, fogalma sincs a pénz értékéről, nem tudja, hogyan követik egymást a napok, évszakok vagy hónapok. Ezzel egy időben Stephen Hawkingot olvas eredetiben (mintegy szórakozás gyanánt, vacsora mellé) és a Fekete Lyuk- elmélet számára teljesen egyértelmű és könnyen emészthető.

Néha úgy viselkedik, mint egy hároméves, máskor meg olyan mély érzelmi megfigyeléseket tesz, hogy azt gondolnám, 11 éves gyerek ilyesmire nem lehet képes. 

A nővéremtől szoktam tanácsot kérni, aki gyermekpszichológus, de amikor már gordiuszi jellegű a csomó, végül mindig azt a megoldást választom, hogy a lehető legjobban igyekszem őt szeretni. Miközben bízom abban, hogy a szeretet és az abból fakadó döntéseim, tetteim jó válaszokat szülnek. 

Mivel azonban szinte biztos vagyok abban, hogy nem én nevelek egyedül ilyen szélsőségesen áldott-áldatlan gyereket, így aztán segítségül hívtam Sebestyén Eszter gyermekpszichológust, és feltettem neki a legégetőbb kérdéseimet. 

Biztonságot jelentő korlátok

Nem meglepő módon, véleménye szerint is szokatlan helyzeteket teremt és megoldásokat igényel az ilyen gyerek a szülők részéről – elsősorban pedig azt, hogy biztonságos környezetet hozzunk létre számukra. „Rengeteg olyan gyerekkel találkoztam és foglalkoztam már, akik bizonyos területen kiemelkedőek, miközben lehet, hogy a mindennapi dolgok gondot okoznak számukra. Emiatt sok váratlan és nehéz helyzettel találkoznak a szülők” – kezdi.

„Mivel a gyerekek maguk is tisztában vannak másságukkal, ami szorongást okozhat bennük, nagyon fontos, hogy biztonságban érezzék magukat, hogy a rossz érzést minimálisra csökkentsük. Ehhez hozzájárul, ha vannak körülöttük korlátok, szabályok, amikhez igazodni tudnak.”

Ne oldd meg helyette a feladatokat!

A pszichológus szerint legalább ugyanennyire fontos, hogy természetesen kezeljük őket: a tehetségüket és a gyengeségeiket is. A szülők ne éreztessék állandóan, hogy ők mások, sem pozitív, sem negatív értelemben.

„A kiemelkedő tehetség is tud nagy teher lenni, ha túl nagy feneket kerítünk neki, ha állandóan körülötte forog a család, és ha az elvárások már túlzóvá válnak”

– mondja Eszter, aki szerint a feltétel nélküli szeretet helyes értelmezése is roppant fontos. 

„Sokszor látom, hogy összekeverjük a feltétel nélküli szeretetet azzal, hogy semmit nem várunk el a gyerekektől, ami ilyen esetekben is káros és ártalmas tud lenni. Nem szerencsés mindig megoldani helyettük, ami nekik nem megy, mondván, hogy »ők ilyenek, és mi így fogadjuk el őket«. A feltétel nélküli szeretet sokkal inkább azt jelenti, hogy elfogadom a nehézségeivel együtt, ugyanakkor segítem, hogy a legtöbbet hozza ki  magából.” 

Ha a szülő jól kezeli a gyereket, akkor a tehetség ajándék, és nem teher. Főleg, ha a gyerek megkapja a lehetőséget és a teret arra, hogy a tehetségét kibontakoztathassa, de nem kap túl nagy teret az életkorához képest.  

Segítsük, hogy legyen igazi gyerek- és kamaszkora

Jó, ha az életkorának megfelelő dolgok, tevékenységek foglalják el a legnagyobb helyet és időt az életében, a mindennapjaiban.

„A tehetség soha ne menjen a gyerekkor, a gyerekség, a gyereklét rovására” – figyelmeztet Eszter.

A leggyakoribb hiba, amit a kiemelkedően tehetséges gyerekek szülei elkövetnek, hogy a gyerekkorból csippentenek le a tehetség fejlesztése érdekében. A szabad gyereklét, a céltalan tevékenységek, a homokozás, a sarazás, fűszáltépkedés, a falevelek rugdosása, a pocsolyába ugrálás mind elengedhetetlenek, és ugyanúgy kihagyhatatlan elemei a gyerekkornak, mint a kamaszkornak a semmittevés, lustálkodás. 

Ha bármilyen cél érdekében ebből elveszünk, azzal csak ártunk. „Hiszen ez a szabadság fejleszti a kreativitást, az önkifejezést, oldja a szorongást. Ezek a látszólag haszontalan tevékenységek segítik feldolgozni a mindennapi ingereket, és bármilyen fajta tehetség kibontakoztatásához csakis pozitívan járulnak hozzá, a tehetségfejlesztést csak még hatékonyabbá teszik” – véli a pszichológus. 

A gyerek tehetsége az övé – nem szabad elvenni tőle

A másik nagy hiba, amibe a tehetséges gyerekek szülei beleeshetnek, hogy annyira a tehetség körül forog az életük, annyit büszkélkednek vele, annyit nyúzzák, szerepeltetik, fejlesztik a gyereküket, hogy a tehetséget szépen lassan, fokozatosan „elveszik” tőle, és közös ügyként kezelik. 

A gyerek tehetsége az övé, azt senki nem veheti el tőle. Természetes, hogy a szülő büszke rá, de nem szólhat róla, és az ő álmairól, vagy elismerés utáni vágyairól. Ha ez összemosódik, akkor a szülő-gyerek kapcsolat jelentősen torzulhat. 

„Könnyen elcsúszik a tehetség miatti öröm egy nyomasztó elvárás irányába, hogy a gyerek tehetsége és sikerei feltételei lesznek a szülői szeretetnek, vagy legalábbis annak kifejezésének. Sokszor olyan szülőknél is találkozni ezzel a jelenséggel, akik magukkal nincsenek megelégedve, úgy érzik, ők nem vitték semmire.” 

De gyakori az olyan felállás is, amikor egy gyerek művészcsaládba születik, és a sikereit – vagy épp a kudarcait – a család közös ügynek tekinti. Ha rosszabbul sikerült fellépés, vagy egy sikerekben szegényebb korszak köszönt be, akkor az egész család neheztel a gyerekre, amiért „szégyent” hozott rájuk. 

A gyerek akkor fog legtöbbet megtenni a tehetsége kibontakoztatására, ha az róla szól, ha a tehetsége, a sikerei, a kudarcai is a sajátja, és nem a szülői szeretet feltétele, illetve nem elvárás. Akkor fogja beletenni szívét-lelkét, ha élvezi, ha örömét leli benne.

Mikor van szükség szakemberre?

„Szakember bevonására akkor lehet szükség, ha a gyerek tehernek éli meg a tehetségét, ha a hétköznapi nehézségeitől szorong, ha frusztrálja a mássága, és nem tudja jól kezelni. Vagy ha beilleszkedési problémái vannak” – mondja Eszter. „Szerintem minden gyereknek jó érzés, ha különlegesnek érzi magát, nem jó viszont, ha különcnek – szülőként is erre törekednék. Ha a kortársai közt feszeng, csodabogárként kezelik, az számos negatív élményt okozhat, aminek kezelésében, feldolgozásában szintén segítséget nyújthat egy szakember.”

Filmek, amelyek segíthetnek válaszokat találni 

Sebestyén Eszter szívből ajánl két filmet a hasonló problémával küzdő, vagy a téma iránt érdeklődő szülőknek, felnőtteknek. „A fenti problémakörről szól A tehetség című film, ami azt a dilemmát járja körül, hogyan lehet az egészséges egyensúlyt megtalálni, miként kaphat teret a tehetséggondozás- és kibontakoztatás úgy, hogy ne uralja az egész gyerekkort. Emellett az egyik legnagyobb szülői hibát is bemutatja, amikor az anya a gyereke tehetségén keresztül próbálja a saját álmait megvalósítani – ami ebben a történetben tragédiához vezet.” 

A Csodaországban című filmben pedig a főszereplő kislány Tourette-szindrómás (olyan idegrendszeri betegség, amelyre a tiknek nevezett, ismétlődő, akaratlan mozgások, például csapások, rúgások és hangadások jellemzők), ezért az iskolában csak problémásként kezelik. 

De azok a tulajdonságai, amik miatt nehéz esetnek tekintik egy merev iskolai keretrendszerben, hatalmas áldásként jelentkeznek drámaórán, ahol a gyereknek mintha minden szorongása megszűnne.  

Mert minden gyerek tehetséges valamiben, csak kell egy felnőtt, aki észreveszi, hogy éppen miben.

Amíg a többi órán a kislány különcnek számít, úgy drámaórán különleges. Látszólag kicsi a különbség a két szó között, valójában viszont hatalmas. Különcnek lenni teher és nehézség, különlegesnek lenni ajándék és kiváltság. 

Kégl Ágnes

 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Natasha Sioss