–

Szombat reggel volt

Állok a futópadon, a szokásos „pihenőnapomat“ nyomom, 15 perc kocogás, majd 20 perc HIIT futással (High-Intensity Interval Training) tovább. És csak futok, futok, ahogy mindig.

Ám most valahogy üres az egész. Nem lebeg semmi cél előttem, fogalmam sincs, miért is vagyok én itt.

Tényleg, miért is vagyok én itt?

A jobb lábam zsibbad, a jegygyűrűm majdnem lecsúszik a kezemről. Kifogytam belőle. Lenyomom a 35 percet. Megáll a gép, körülnézek. Aztán veszek egy nagy levegőt, és leszállok. Az egészről. Ott, akkor tudom, hogy ennek most vége. Nem folytatom tovább.

Ugyanígy kezdtem el, majdnem napra pontosan négy hónappal ezelőtt, hogy egy kicsit fogyjak, mert már túl „gusztosos“ voltam. És most? 44 kilóhoz közelítve most jó?

Nagyon jó. De nem a drámai fogyás.

Az, hogy meghoztam ezt a döntést, az a jó

A sok átbeszélgetett, átrinyált, átpanaszkodott este után, hogy „ez mennyire nem én vagyok, de mégsem tudom elengedni”. Most eldőlt a borjú, itt a vége, fuss el véle (ez most ideillő volt, hehe…)

Szóval, lepakolom lelkem kis bőröndjeit, otthagyom a fülledt teremben, és vidáman kiballagok. Csodás érzés, még a nap is kisütött!

És esküszöm, attól a perctől kedve nem hiányzik. Egy pillanatig sem. Pedig kapargatom magam, hogy: „Na? Kicsit? He?” És nem!

Nap mint nap elautózom a terem előtt és nincs bennem vágy. Ott, akkor, valami meghal bennem.

Az állandóan bizonyítani akaró Anna, aki nem képes tudomásul venni, hogy már 39 éves, és a férje úgy szereti, ahogy van, ha kell „gusztusosan“, hiszen a csontokkal játsszanak a kutyák…

Nekünk, a férjemmel fel kell nevelnünk a két fiunkat, és rám mindig lehet számítani, mert így vagyok összerakva. A maximalista picsa, aki már „jódolgában” nem tudja, mit csináljon! (Na, én mondhatom!)

Aznap fél méterrel a föld felett lépdelek, olyan boldog vagyok. És sokkal magabiztosabb, mert okos döntést hoztam az utolsó órában.

Nos, újjászülettem! Üdv újra a normális, valóságos nők között!

Imádtam annak idején, hogy egy elfogyasztott „nemtúlegészségesdefinom“ sütik után nevetve tudtuk mondani, hogy „na, majd holnaptól”… Amiből persze semmi nem lett.

Imádom, hogy látom az otthon tornázó lányokat, akik tényleg a maguk örömére csinálják, vagy nem csinálják, ha nem úgy alakul a napjuk.

Ennek életszaga van! Én egy életszagú, sütni-főzni-enni szerető gasztrocsaj vagyok, és az is akarok maradni! Mert bármilyen tévútra is terel az élet, mindig visszakanyarodom a gasztronómiához.

Tulajdonképpen „sportőrültként” nem is voltam túl hiteles: nyomatom a gasztroblogom, közben meg csak az ételek, összetevők cukortartalmán jár az eszem?! Gáz, mi?

Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz ételt együnk vagy rossz bort igyunk!

Én senkit, de senkit nem akarok arról lebeszélni, hogy életmódot váltson, Isten ments! Igenis, nagyon fontos az egészségünk, az egészséges táplálkozás, ezeket az elveket akarom a jövőben is követni, hiszen a mai táplálékunk a holnap befektetése!

De nem akarok többé szélsőséges lenni! Az egyensúly a legfontosabb és a legnehezebb.

Egy ausztrál fitneszedző mondta, hogy figyeljünk a 80/20-ra, 80 százalékban táplálkozzunk egészségesen, 20 százalékban jutalmazzuk magunkat, élvezzük az ízeket, mert ez is az életünk része. Merjük szeretni magunkat!

Jól hangzik. Bár én is csak most tanulom!

 

Boros Anna

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ JGI/Tom Grill