– 

Ezt a cikket akkor kezdtem írni, amikor Meghan Markle apja nem tudott ott lenni a lánya esküvőjén. Hogy szívműtét, esetleg valami más állt-e a dolog háttérben, azt szerintem sosem fogjuk megtudni, de az első gondolatom az volt: „szegény lány, élete egyik legfontosabb pillanata, és nem lesz ott az apja”.

Aztán teltek a hetek, nekem meg itt állt a gépemben félkészen ez a cikk. Utánanéztem a témában minden aktuális kutatásnak, amelyek persze mind arról szólnak, hogy milyen fontos szerepük van az apáknak a lányok életében. Valóban elképesztően komoly részük van az apáknak abban, hogy egy lány felnőve mennyire lesz erős, öntudatos, milyen lesz az önértékelése, a saját magáról kialakított képe, és persze az is, hogy mennyire fog majd megbízni a férfiakban. Meg úgy egyáltalán: mit gondol a férfiakról…

Vannak dolgok egy lány életében, amiket csak az apák tudnak megtenni.

Persze mi, nők, több előnyt kapunk a természettől, ha gyermeknevelésről és a gyerek életében vállalt szerepről van szó, de mégis úgy van, hogy például egy anya akárhányszor mondja is el a kamaszodó lányának, hogy szép, az mégsem tud úgy hatni, mintha az apa mondta volna.

Az apa támogató, megerősítő viselkedése lesz az, ami elülteti a gyerekben a hitet, hogy neki helye van a világban, és ha akarja, bármit elérhet. Az apa érzékenysége, nyitottsága a lánya szükségletei iránt hihetetlenül fontos, és igazából kimeríthetetlen erőforrása lesz majd a későbbiekben az önbizalomnak és azoknak a női energiáknak, amelyek arról szólnak: „bármi is történik, én meg tudok birkózni vele”.

Egymás után olvastam ezeket a kutatásokat, amelyek az apai szerepekről szólnak, és közben persze óhatatlanul eszembe jutottak a gyermekjogi esetek, amikben az apák nem tudták ezt a pozitív szerepet betölteni.

A 18 éves lány, aki inkább nevet változtatott, de nem akart többet semmit, ami az apjához „köti” – ahhoz az emberhez, aki verte, bántalmazta, erőszakolta a családtagjait. A tizenkét éves kislány, aki évek óta nem látta az apját, és már nem is akar találkozni vele, annyira belenevelte az anyja, hogy gyűlölnie kell őt. Meg az apa, aki nem érti, hogy mi dolga lenne neki a lányaival, hiszen „azok az anyjukhoz ragaszkodnak” – neki meg maradnak a fiai.

Esetek, ügyek, akták, lányok és apák.

Pontosabban a hiányzó apák, az apák, akik nincsenek ott, nincsenek jelen, vagy nem lehetnek jelen, mert a másik szülő kizárta őket a gyerek életéből. És persze az apák, akiknek nem szabad ott lenniük a lányaik életében, mert bántják őket.

Idáig jutottam a cikkben, amikor muszáj volt végiggondolnom – nemcsak a tudományt és a szakmai tapasztalataimat, hanem – azt is, hogy nekem milyen apa jutott. Hogy én mit köszönhetek neki, mit adott nekem… és mit vett el tőlem. És akkor hetekig képtelen voltam folytatni a cikket.

Mert tudom, hogy a kitartást tőle tanultam. És biztos vagyok benne, hogy az ő szeretete látott el munícióval ahhoz, hogy sose kérdőjelezzem meg magamban, vajon jó vagyok-e abban, amit csinálok.

De az apám nemcsak adott, hanem el is vett.

Elvette annak a könnyedségét, hogy hibázhatok – cserébe viszont rám tette annak súlyát, hogy mindig mindent tökéletesre akarjak formázni. Elvette tőlem a hitet abban, hogy a férfi tud másra is figyelni a párkapcsolatában saját magán kívül – és így sokszor és sokadjára is olyan partnereket választottam, akik tükörnek használtak, és akikkel sosem volt egyenrangú a viszony… Sok mindent felsorolhatnék még, de igazából valahol ugyanazt ismételném:

hogy az apák is emberek. Hogy megvannak a saját történeteik, küzdelmeik, hibáik és jó tulajdonságaik.

És minden lány életében nagyon fontos az apa (vagy az ő hiánya), meg az a csomag, amit az apjuk révén kapnak, és amivel aztán felnőttként valamit kezdeni kell.

Azt nem választhatjuk meg gyerekként, hogy milyen legyen az apánk. Felnőttként azonban a mi felelősségünk, hogy amit kaptunk tőle, azt ne hárítsuk, „eldugjuk” vagy „rejtegetni próbáljuk”, hanem jól nézzük meg, könnyezzük meg, amit meg kell, köszönjük meg, amit meg lehet, és aztán kezdjünk el élni egy olyan életet, ami már a miénk, és rólunk szól.

Úgyhogy végül mégis befejeztem ezt a cikket – tudva, hogy nem lesz (és nem is lehet) tökéletes vagy hibátlan.

Dr. Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ PeopleImages