A családi háttér…

Az én drága Najukámnak volt egy kis szőlője Tokajban a kilencvenes években. Az összes nyarat ott töltöttük a tesómmal, és kavirnyáltunk a fürtök között, meg szedtük a hátsó kunyhó faláról a csigákat, hogy aztán tudjuk őket versenyeztetni. Nagyapám bort is termelt, na, nem eladásra, csak magának. Ugyanis volt odahaza Tiszalökön a kert hátuljában egy kis pincéje, aminek a tetejére mindig felmásztunk, aztán onnan kiabáltunk, és annyit tudtuk még arról a titokzatos, füves mohás pincéről, hogy ha nagyapám kénezte a hordókat, akkor nem volt szabad bemenni, mert az nagyon veszélyes volt olyankor. 

Najukámtól tanultam azt is, hogy „a bor az orvosság”, és „vizet csak az iszik, akinek elfogyott a bora”. Reggel a saját házi borával kezdte el a napot (meg szalonnás tojással), azt ivott az ebédhez is, és vacsora mellé is ugyanez dukált. Most azt gondolnátok, hogy alkoholista volt, de az én Najum sosem volt részeg, de hogy mindig jó kedvű volt, az tuti.

A vízivás viszont eléggé nehezen ment neki. És egy olyan ember, aki eme szellemben nevelkedik, úgy szívja magába a borivás attitűdjét, mint mosogatócsutak a kilöttyintett házmestert. 

Ez az attitűd (hogy tudniillik bármit előbb, mint vizet) aztán szépen próbálta magát továbbörökíteni generációról generációra a családban.

Én például sosem voltam nagy üdítő fan, anyámék sosem vásároltak ilyesmit otthonra, mi leginkább nagyanyám által készített házi szörpöket ittunk. Aztán később a házi szörpöket lecseréltem a jó hűvös fröccsre, télen pedig a vörösre… de a vízivásra sosem figyeltem különösebben.

Három hete viszont újra belevágtam az aktív sportolásba.

Márpedig a sportra rossz hatással van, ha előtte piálsz. Ezek nem tudományos tények, szimplán csak népi megfigyelés. Viszont annál több vízre van szüksége a szervezetnek.

Meg amúgy is, a megfelelő mértékű vízivás egészséges. Én pedig egészséges akarok lenni. Úgyhogy szépen elhatároztam magam, hogy ennek érdekében odafigyelek erre is.

Ez történt velem az elmúlt egy hét alatt:

1. nap – Bizonytalanságok kora

Még előző este bekészítem a három deci pohár vizet az ágy mellé, a kis éjjeliszekrényemre. Egyszer egy betegtársam azt tanácsolta, hogy még mielőtt felkelek a vízszintesből, igyak meg egy pohár vizet, mert ez neki bizony nagyon sokat segített. Én gondoltam, hogy bevetem ezt a technikát, ezért bekészítem a vizet, amit majd reggel jól elfelejtek meginni, így kávéval kezdem a napot – a jól berögzült szokás szerint. 

Később sport következik. Ott megiszom a kiporciózott hét és fél decit, de, ugye, ott extrémebben izzadok, szóval kell is ez a mennyiség. Egész nap megpróbálok figyelni arra, hogy igyak, és sokszor elfelejtem, ezért este egyhuzamban pótolom. 

Jó tanács: lefekvés előtt ne igyál sokat, mert bepisilsz!

2. nap -–Szauna és víz: pubertás előtti időket idéz

Reggel megiszom a bekészített három deci vizet, és tényleg ezzel kezdem a napomat. Utána jön a jól megszokott kávé, aztán a reggeli, és megint sport következik. Hét és fél deci víz, hopp, és meg is van az egy literem délelőtt tízig. Viszont bemegyek a szaunába mozgás után, ahol kiadós mennyiséget kiizzadok, ezért még fél litert elfogyasztok a wellness közben. 

A reggeli sport és a fél óra szauna másfél liter vízzel azonnal megteszi a hatását: a bőröm olyan, mint egy babapopó, annyira frissnek, és tisztának érzem, mint utoljára tizenkét éves koromban, pubertás előtt.

3. nap – Békemenet (de nem az)

Ma nincs edzés, de megiszom a bekészített vizemet. Tovább lustálkodom az ágyban, híreket olvasok, aztán írok, rendszerezek, szörfölgetek a neten, ilyenek. Tízig nyugalmi helyzetben van a testem, emiatt nem is kíván extrémen folyadékot. Délre összeütök egy zöldséges borsólevest, ami önmagában két deci folyadéknak felel meg kábé, Ha levest eszem ebédre, akkor mást már nem is kívánok utána. Egyébként is megpróbálom elosztani az ételadagaokat, hogy ne egyszerre egyek sokat, hanem kis részletekben (az okosok szerint így jobb).

Estére könnyűnek érzem magam, és részletekben megiszom még a napi vízadagomat.

4. nap – A jóra könnyű rákapni

Ismét sport, ismét „háromdekás” reggel. Nem is olyan nehéz betartani ezt a folyamatot, ha az ember rákap egyszer, akkor tudja, mi kell a szervezetének. 

A sport-szauna-másfél lityó víz kombó élénkítően hat, rájövök, hogy legszívesebben mindennap itt henteregnék, ha tehetném, és nem lenne egyéb elfoglaltságom (például a munka). Na, de ha heti kétszer jövök, már akkor is van hatása.

Estére elfogy részleteiben a kiporciózott víz, ma már tudok arra is figyelni, hogy ne egyszerre nyakaljam be estére, hanem részletekre elosszam. Ruganyosan fekszem le, mint egy macska.

5. nap – Az Úr adta, az Úr elvette

Mármint az öntudatot. Amilyen tudatos nő vagyok hétfőtől csütörtökig, úgy dőlök bele az öntudatlanságba pénteken, de kérem szépen erről se én tehetek… hanem Péterfyék. 

A kisoroszi táblára nyugodtan kiírhatná a polgármester: „Vándor, ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” (Felkiáltójellel természetesen.)

A kisoroszi hétvégém úgy kezdődik, hogy Péterfy Gergely (író és becses neje, Péterfy-Novák Éva – Szentesi barátai – a szerk.) már üvölt vágtázva a kert hátsó részéből: Kardoskám, van már fröccsöd? (Kardosnak hív a könyvem óta) Gergelynél pedig a fröccs az nem a klasszik elképzelés alapján készül, hanem Krúdy-fröccsöt kell érteni alatta (kilenc deci bor, egy deci szóda.)

Estére tökéletes az elhajlás.

6. nap – Macskajaj és víz

Jó tanács vol 2.: ha lumpolsz, készíts be magadnak egy másfél literes palackot, és addig fel se kelj az ágyból, amíg azt nem iszod meg. A macskajajra a víz a legjobb orvosság, (Szerintem némi köze lehet az elnevezésnek ahhoz, hogy a vizet bizony nem bírják a macskák. Na, hát a macskajaj sem.)

7. nap – Gondold meg, és igyál!

Mármint vizet! Mert aki vizet iszik, azé az egészség, a feszes arcbőr és a dicsőség.

A hetedik nap reggelére a testem újra kisimul, a reggelinél pedig Nováknak ünnepélyes fogadalmat teszek, hogy Kisorosziba többé nem megyek, legfeljebb csak átutazóban, de akkor is elfordítom a fejem. Novák figyelmeztet, hogy ez egy sziget, ide hogy jövök átutazóban, de meg se hallom.

Estére jobban vagyok.

Nos, mi a tanulsága az elmúlt egyhetes kihívásnak egy olyan ember számára, akiben örök harcot vív a bűn és az erény? 

Hát, az, hogy mindennap le kell győzni magad ahhoz, hogy egészségesen életben maradj, de egy idő után hozzászoksz – ehhez is, mint mindenhez. Ráadásul ez az egész nagyon is megéri.

Szentesi Éva

A kiemelt kép a szerző tulajdonában van