–

Az ajtó mögül nézem, amint vagy húsz, kibontott hajú kislány fényes szoknyában és rojtos felsőben, angyalszárnyakkal és kendőkkel felszerelkezve sorakozik, az egyik láb elöl, csípő, cici kinyomva. A tanárnő hangosan instruál, ők pedig tökéletesen egyformán billentik a csípőjüket, hullámoztatják a gyerekesen gömbölyű, kiálló pocakjukat, rázzák ki sem alakult kis cicijüket, amin még laposan feszül a flitter. A mozdulatok tökéletesek, lágyak, nőiesek, a zene izgalmas, a ruha szuper, a fények sejtelmesek, az előadás nagyszerű. Évek óta arra gyakorolnak, hogy igazi kis hastáncosnőt képezzenek magukból, ötévesen, hétévesen, kilencévesen. Nekem meg összeszorul a szívem.

Miért kell nőt faragni kislányokból?

Szerintem az a kis hurkás pocak nem azért van rajtuk, hogy testhullámokat gyakoroljanak velük. Nem véletlenül nem alakult még ki a derék- és csípővonaluk, minek azt kígyószerű mozgással kiemelni? A lányok gömbölyű kis fenekén, amiről csak pár éve került le a pelenka, most olyan szoknya van, ami félig meztelennek mutatja őket.

Amíg nem tűnt fel, hogy testszínű anyaggal trükkösen van megoldva, még jóindulatúan rá is szóltam az egyikükre arra jártamban, hogy lecsúszott a szoknyája.

Nem csúszott le, ez ilyen – mutatta. Aztán ment rohangálni a színpad elé, mert ezek a kislányok – amikor épp nem a színpadon állnak – tökéletesen úgy viselkednek, ahogy azt ennyi idősen kell, szaladgálnak, játszanak, összevesznek, kibékülnek, bújócskáznak. Aztán meg mennek fel arab táncosnőket megszégyenítő profizmussal rázni magukat.

Apu és a hastánc, avagy a boldogan asszisztáló szülők

Körülnézek, mindenütt lelkes szülők varrják a következő fellépésre a jelmezt, anyukák-apukák várják, hogy hazavihessék a csillogó anyagokba burkolt csemetéjüket, én meg azon gondolkodom, egy apa milyen szemmel nézheti, hogy lánya csábos táncot lejt. Persze, értem én, hogy az ovis-iskolás korosztálynak nem azt tanítják hastáncon, hogyan vegyenek le a lábáról egy férfit, ötszáz helyen ismétlik el, hogy ez csak show, tartás- és ritmusérzék-fejlesztő gyakorlatsor, de akkor sem lennék az apuka helyében. Mert ezek a gyerekek itt nemcsak a kendőjüket lengetik, kiélvezve a színpadias hatást, hanem mini bártáncosokként csavarják a csípőjüket alig-ruhában.

Termékenységtánc alsósoknak

Mert láttam, hogyan nézik a hastáncos lányokat a fiúk, sőt a nagyobb lányokat a férfiak. Mert a mozdulatok túlzóan nőiesek, és legyenek akármilyen szakrális, óegyiptomi gyökerei az egésznek, ezek a gyerekek félig pucéran tulajdonképpen egy násztáncot utánoznak.

Mondom ezt úgy, hogy én meg zumbázni szeretek, társastáncra is jártam, tehát tudom, hogy a táncot igenis el lehet különíteni a szexualitástól.

Mégsem tudok szabadulni a gondolattól, hogyha csak a földanyához akarnak kapcsolódni, és megmutatni, hogy a csípő mi mindenre képes, miért kell ezt melltartóban és átlátszó szoknyában csinálni. Egyre csak az jár a fejemben, hogy ezek a kis testek még nem erre valók, és azt a képet is nehéz kiverni a fejemből, ahogy egy arra járó férfi legeltette a szemét kéjelegve a hastáncos oktatón, meg az egész csapaton. Nem kergették el, nem csukták be előtte az ajtót, csak én voltam rá végtelenül dühös.

Ha már most nőt faragnak belőle, mire való a kamaszkor?

Persze, vannak ilyen maradi emberek, akik nem tanulmányozták az orientális hastánc történelmi gyökereit, akik nem értik, milyen jót tesz majd serdülőkorban ezeknek a lányoknak, hogy nem félnek megélni a nőiességüket, és addig meg milyen hajlékonyak és ügyesek lesznek, vannak, akik nem értik, hogy a tánc érzelmeket kifejező művészeti ág, sőt egészséges testmozgás, és el kell tudni vonatkoztatni. De be kell ismernem, hogy a gyerekhastánc esetében ez nekem sem megy, milyen joggal várom el ugyanezt attól a férfitól?

Ha ezt jelenti maradinak lenni, büszkén vállalom

Ha a saját lányomat látnám ott arra koncentrálni, hogy talpig sminkben és felékszerezve, fejlődésben lévő kislánytestét nőies párzómozdulatokba passzírozza, sikítva tépném le a színpadról, és azonnal rendes ruhát adnék rá. Szívem szerint kupán vágnám azokat a tanárokat, akik pénzt kérnek ezekért az órákért, és a szülőket is, akik vígan engedik, hogy a kislányokat elbűvölje a sok jelmez, sőt ők maguk varrják fel a melltartókra a flittereket, és kísérletezzék ki a megfelelő színpadi sminket – nem is értem, mit akarnak kompenzálni. Üvöltenék, hogy hagyjátok már a gyereket gyereknek maradni, lesz még nő eleget, de ekkor valószínűleg ők is üvöltözni kezdenének velem, hogy mi közöm van nekem ehhez az egészhez. Igazuk van. Semmi.

 

Polgár Lili

Kiemelt kép: Youtube