Már megint itt egy nyár, mi legyen velünk? – Nyaraljunk Stájerországban!
Támogatott tartalom
A címben feltett kérdés az én fejemben szokott visszhangozni úgy április elejétől folyamatosan, és képzeljetek hozzá egy kétségbeesett arcot, ami vadul válaszért esedezik. Nem mintha nem várnám a nyarat egész évben, és ne szeretnék pihenni, kikapcsolódni, de két kamasz fiú egyedülálló anyukájaként ez évről évre hatalmas dilemma elé állít: mi lesz az a hely és program, ami nekik is élmény, meg nekem is? De azt hiszem, így május végére az idén megtaláltam. Gyárfás Dorka írása.
–
Igazán senkit nem szeretnék megbántani, de bevallom, pár éve már unom a Balatont. Vagy nem, inkább másképp fogalmazok: a Balatonból egyre kevesebb dózis is elég. Már nem szeretnék egész nap egy tömött strandon dögleni, méregdrága büfékben ücsörögni vagy újhullámos éttermekben asztalt vadászni, és ha már úgyis kihívom magam ellen a sorsot ezekkel a provokatív kijelentésekkel, megfejelem még eggyel: nem szeretnék lépten-nyomon pesti ismerősökbe botlani a nyaralásomon.
A nyaralás számomra azt is jelenti, hogy valami teljesen új világba kerülök, ahol minden más – még a háttérben is idegen nyelven duruzsolnak a fülembe. (És ha véletlenül németül, hát az egyenesen zene a füleimnek.)
A Covid óta fedeztem fel, hogy erre nekem Ausztria tökéletes helyszín. Nincs messze, autóval elérhető, és hát ismeritek az osztrák precizitást, megbízhatóságot, tisztaságot, és jólétet. Bizony, pech és szerencse egyszerre, hogy a világ egyik leggazdagabb országa mellett élünk, mert így folyton irigykedhetünk és bezzegezhetünk, viszont mindenki másnál könnyebben profitálhatunk is belőle. Csak bevágom a gyerekeket a kocsiba, és három, öt vagy épp nyolc óra múlva egy jobb világban találjuk magunkat.
Van még egy szempont, ami nálam Ausztria mellett szól: a tenger helyett én sokkal inkább a hegyeket preferálom. Meg az erdőket. A patakokat. A kis tavakat. Mert fürdeni persze én is szeretek, de a klímaváltozás nyomán már a hegyi tavak és tengerszemek is fel tudnak úgy melegedni nyaranta, hogy abban fürdeni lehessen.
És én semmit nem találok szebbnek, mint amikor egy tavat erdő ölel körbe, vagy amikor egy kristálytiszta patakban hűtjük le a csupasz lábunkat egy kimerítő túra közben.
De van még egy indokom arra, hogy Ausztria felé kacsingassak: a fiaim, akiknek úgy kell programokat nyújtanom, hogy közben pihenjünk is, szóval látnivaló is akadjon a közelben, de megtehessük azt is, hogy egy-egy napon nem csinálunk az égvilágon semmit. Csak bámulunk ki a fejünkből, és nézzük a tájat (ők meg a telefonjukat).
A gyerekek egyébként már elég jóban vannak Ausztriával, mert síelni pici koruk óta ide jártunk, és ilyenkor a panzióban mindig végiglapoztuk a nyári prospektust. Én már akkor megfogadtam magamban, hogy egyszer melegben is visszatérünk, hiszen valóban annyi kecsegtető lehetőség vár, de végül a járvány hozta meg az áttörést, akkor fedeztük csak fel, hogy ez milyen könnyen, egyszerűen megvalósítható, és mennyi élményt tartogat. A fiúknak pedig elég annyit mondanom, hogy innentől kétszer egy nap Frittatensuppét ehetnek (aminek a receptjét Borcsa egyszer nálunk is megírta), és máris van kedvük elindulni.
Idénre tényleg az egyik kedvenc síterepünk környékét szemeltem ki: a Schladming-Dachstein régiót, ami Budapesttől alig öt és fél óra autóútra van.
Az, ugye, magától értetődik, hogy ezen a környéken csodálatos hegycsúcsok vesznek körül, így bárhová néz az ember, képeslapfotót lát maga előtt. Természetesen kirándulásra is számtalan lehetőség akad, a kisebbtől a nagyobb túrákig, de ami most legjobban izgat, hogy létezik mezítlábas túra is: a Riesneralm nevű hegységben van egy 700 méteres szakasz, amit kifejezetten cipő nélkül kell megtenni, afféle talpmasszázsként.
Már előre bizsereg a talpam a gondolatra, hogy mohán vagy kéregtakarón haladva luctobozokat rugdosunk majd, földüregeket kerülgetünk és sziklákat simogatunk.
Aztán pedig meglátogatunk egy vízesést abból a százból, ami ebben a régióban fogad – és ami mellett 300 tengerszem és ezer forrás is található erre. Nem túlzok! Ennyire könnyű itt felfrissülni – arról nem is beszélve, hogy a hegyekben (főleg itt, 2000 méter fölött) a legnagyobb kánikulában is elviselhetőbb a hőmérséklet. De aki járt már Ausztriában, az tudja, hogy a túraútvonalak is olyan gondosan kiépítettek, hogy minden a turisták kényelmét és biztonságát szolgálja.
A rutinosabb kirándulók belevághatnak a Klafferkessel túrába, ami 2300 méteren halad el 30 tengerszem mellett, de lehet, hogy mi, a fiúkkal inkább a Sölktäler Nemzeti Park útvonalát követjük, ahol a Seekarsee nevű tavacska a Karib-tenger türkizszínét idézi meg. Vagy az is lehet, hogy inkább a Schwerzerseehez ruccanunk ki, ami meg a Schladminger Tauern legnagyobb tava. Létezik itt egy kifejezetten vadvizektúra is, ami 16 és fél kilométer hosszú, tehát egész napos program, és 2009-ben elnyerte a National Geographic díját – ezt sem érdemes kihagyni.
Ha pedig kellően kifáradtunk a gyaloglástól (és ez a pont garantáltan eljön majd), akkor nyeregbe pattanunk, és biciklivel vágunk neki a környéknek, annál is inkább, mivel 26 bicikliútvonal található erre, összesen ezer kilométeren! Ehhez megint visszatérünk az egyik síterepünkre: a Reiteralmon és a Riesneralmon e-bike-ot bérelünk (elvégre hegynek fel nem árt egy kis rásegítés), és a nyakunkba vesszük az E-Enduro bringás parkot.
Persze a biciklit és a gyaloglást kombinálni is lehet: a környéken kínálnak Bike and Hike útvonalakat is. Mindig elolvadok attól, hogy az osztrákok milyen körültekintők, mennyire okosan építkeznek, terveznek, és közben a természetet is védik.
Amikor ezen a környéken már kellően feltöltődtünk, akkor pedig indulhat a csillagtúra: kicsit távolabbra merészkedünk Stájerországban. Meglátogatjuk például az Erzberg Leoben régiót, ahol ércet bányásznak (és ezt közelről is megvizsgálhatjuk egy hegyi taxiról), a központjában, Leoben bányászvárosban pedig befizetünk egy vízitúrára a Mura folyón. Egy másik nap Kelet-Stájerországba autózunk, ahol állatos programokkal várják a gyerekeket: meg lehet látogatni falusi gazdaságot, ökoparkot, juhtenyészetet és állatkertet is – de engem a gyógynövény-birodalom is érdekelne.
Egyik este elrángatnám magammal a fiúkat egy koncertre is, például Magas-Stájerországban, ahol a Neubergi Kulturális Napokon vagy a Mürzzuschlagban a Nemzetközi Brahms-fesztiválon vehetünk részt – ezen a vidéken ugyanis sok a szakrális helyszín, a templom, amit nem csak vallási célokra használnak. És persze Grazot sem hagyjuk ki, ha már a közelben van, és úgyis rég jártunk városban.
Végül, mivel a fiúkban még maradt némi romantika a lovagkor iránt, az utolsó napok egyikén nyakunkba vennénk az úgynevezett Schlösserstrassét, vagyis Kastélyutat Stájerország termál- és vulkánvidékén. Négy kastélyból is választhatunk (mert az összes valószínűleg nem fér bele egy napba: Riegersburg, Kapfenstein, Pfeilburg és Kornberg közül), de miután alámerültünk a történelemben, szerintem bele kell hogy férjen egy kis termálfürdőzés is, elvégre nyaralni jöttünk, kell az ejtőzés is.
De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a nyaralás egyben kulináris kaland is!
Márpedig én imádom az osztrák konyhát, nekem a császármorzsához nem kell tél, de a gőzgombóchoz sem! A fiúk pedig az örök kedvenc Frittatensuppe mellé – fogadjunk – mindennap elmajszolnak majd egy hamisítatlan Wiener Schnitzelt, még nem sikerült kinőniük a rántotthús-korszakból. De ha valaki a mi kedvenceinknél különb gasztronómiai élményre vágyik, már az is elérhető az osztrák sztárséfnek, Richard Rauchnak köszönhetően.
A hegyi hütték hangulatát pedig nyáron ugyanúgy lehet élvezni, mint télen, miközben legelésző marhákat szemlélünk a hegyoldalban, és beleharapunk a friss levegőbe.
Nem is tudom, hogy bírjuk ki addig, mert most, hogy ilyen szépen átgondoltam, mennyi mindent csinálunk majd Stájerországban, legszívesebben azonnal elindulnék! Kezdődjön már a vakáció!
Gyárfás Dorka
Kiemelt kép: Riegersburg vára – Forrás: © TV Thermen- & Vulkanland _ Harald Eisenberger