Vannak nemi betegségek, amelyeket sokan ismernek, mások valahol a horizont szélén lebegnek. Gombás nőt már sokan láttak, de a szifilisz vagy a tripper maximum a pasik rémálmaiban és irodalmi szövegekből rémlik. Pedig ezek a betegségeket el lehet kapni, jó példa erre olvasónk, aki le is írta megpróbáltatásait

Megpróbáltam olyan tényeket keresni, amelyeket jó, ha észben tartasz, mielőtt védekezés nélkül beleugrasz egy kalandba, és megkértem Ratkó Tünde szülésznőt, hogy szakmailag ellenőrizze az állításokat, illetve írja meg, miért is bölcsebb elkerülni ezeket a kórságokat.

„Amennyiben gyermeket tervez egy pár, illetve nehezen esik teherbe a nő, a felszálló fertőzések kockázatokat rejtenek magukban, így kimagaslóan, 70 százalékban okai lehetnek a korai vetéléseknek és koraszüléseknek is. Ezek különböző szűrésekkel egyértelműsíthetők, kezelhetők célzottan is, de arra feltétlenül figyelni kell, hogy a partner is mindig párhuzamosan kezelje magát, különben a visszafertőzés kockázata akár 100 százalék is lehet. A prevenció nagyon fontos! Megfelelő védekezéssel, óvszerrel áthidalható az időtartam, amíg a kezelések tartanak – mondta el Ratkó Tünde. 

Íme, pár fontos tudnivaló, amivel nem biztos, hogy tisztában voltál: 

1.

A tripper és a Chlamidya a nőknél lehet tünetmentes, de meddőséget okozhat.

A tripper (vagy más néven kankó), illetve gonorrhea bakteriális fertőzés, mely a nemi szervek és húgyutak gyulladását okozza. Szexuálisan aktív embereket érint, ha pedig valaki várandóság alatt fertőződik meg, a gyermeknek születéskor szemcseppet kell kapnia, ugyanis a szülőcsatornán áthaladva megfertőződhet. A férfiaknál véres, gennyes húgycsőfolyással jár a betegség, a nőknél tünetmentesen zajlik le, pont ezért lehetnek ők az aktív fertőzők. Antibiotikummal kezelhető. 

2. A Chlamydia és a HPV szűrése államilag nem támogatott, külön kell érte fizetni – ráadásul sok helyen vinni kell a befizetett csekket, ami szintén csökkenti a szűrések számát. 

Amiért viszont tényleg érdemes mégis kifizetni a szűrést, az az, hogy a Chlamydia meddőséget okozhat, a HPV egyes törzsei pedig rákot. A Chlamidya otthoni teszt ára 3500 forint körül van, a HPV-szűrés az állami rendelőben 6000 forint körül alakul. Évente egyszer feltétlenül érdemes ebbe is fektetni. 

3. A tripper, szifilisz, HIV, HPV análisan is terjed. Mindkét nemnél.

Ezek ellen csak az óvszer jelenthet megoldást, amelyet még orális szexhez is javasolnak a szakemberek. 

4. A gonorrhea (kankó, tripper) a férfiaknál és nőknél is sterilitáshoz vezethet, különösen, ha idültté válik. 

Ezért is nagyon fontos a partner értesítése, ha baj van, mert a nőknél tünet nélkül jelentkező betegség kezelése antibiotikummal könnyen kezelhető. 

5. Ha orálisan elégíted ki gonorrheával fertőzött partnered, akkor ne csodálkozz, ha a mandulád vagy garatod is begyullad. 

A szerencséd az lehet, hogy férfiaknál annyira erős tünetekkel jár a betegség, hogy egy darabig szexre sem akarnak gondolni. Ha viszont a fertőzés utáni kettő-négy napot kapod el, akkor simán esélyes vagy arra, hogy megfertőződj. Aztán a fül-orr-gégész fog csodálkozni, ha megjön a tenyésztés eredménye. 

6. A szifilisz kialakulásához szoros testi kapcsolat kell, mert a kórokozók a levegőn nem életképesek.

Ezt a betegséget nem érdemes elhanyagolni, mert agysorvadáshoz és szív- és érrendszeri megbetegedéshez vezet. Többek közt.

Sajnos a szifilisz ellen a legjobb védekezés a monogám párkapcsolat, mert az óvszer nem elég. 

A jó hír, hogy a terhes nőket automatikusan szűrik a harmadik trimeszterben, hogy a babát azonnal kezelni tudják. A gyulladást okozó, fekéllyel járó kórság hegesen gyógyul, majd egy hónap múlva testszerte bőrkiütések alakulnak ki. Ha valaki még ilyenkor sem megy orvoshoz, akkor jöhetnek a szív- és érrendszeri tünetek. Egyébként meg hülyeség nem elmenni a dokihoz, mert antibiotikumokkal remekül gyógyítható. 

7. Ha a Chlamidya-fertőzést nem kezelik, méhen kívüli terhességet is okozhat, a betegség egyébként antibiotikumokkal jól kezelhető.  

8. A herpeszt sokan ismerik, a herpes genitalist reméljük, kevesebben. A nemi szerveken szemölcsökkel járó megbetegedés akár vizeletürítési képtelenséggel is járhat.

A herpes genitalis, akárcsak a herpes simplex kezelhető, de csak az immunrendszer aktivitásán múlik, mikor bukkan fel legközelebb. A rohadék vírus ugyanis a gerincvelő melletti idegdúcokba vándorol, és időnként aktiválódik, plusz szóródik. Az elsősorban a szeméremtesten hólyagokat okozó vírus a férfiaknál gyakrabban jelenik meg, de a nőknél okoz komolyabb tüneteket. Jó hír, hogy ha többedszer aktivizálódik, akkor kevésbé jár erős tünetekkel a fertőzés. Legdurvább szövődménye a vírusos agyhártyagyulladás, ám ez szerencsére igen ritka. 

+1 Bár nem csodaszer, de az óvszer jó fogamzásgátló és egyben a nemi betegségek jó része ellen is védelmet nyújt. Ezért különösen ajánlott akkor, ha nem tartós párkapcsolatban élvezed a test örömeit. 

Zimre Zsuzsa

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ PeopleImages