Az érintésfób sündisznó születése

Taktilitás szempontjából komoly ridegtartásban nevelkedtem. A családom tagjai arisztokratikus távolságtartással kezelik állnak hozzá bárki megérintéséhez, ölelést csak szökőévente, de puszikat is csak akkor osztogatnak, ha valaki haldoklik és/vagy karácsony van. És azt is csak akkor, ha muszáj. Ezek után talán nem csoda, ha farkasok között nevelkedett Maugli-lelkemet kifejezetten sokáig kellett kézhez szoktatni. Azt, hogy egyáltalán hagyjam magam a legjobb barátnőm által megölelgetni, több év szelíd kondicionálás előzte meg. Nem túlzás azt állítani, hogy valójában csak a gyerekeim születésével szelídültem meg valamicskét. A két kölykömet persze gátlástalanul szuttyongatom, ha hagyják, de velük (meg egy-két valóban nagyon közeli emberrel) körülbelül ki is merült azoknak a sora, akiktől nem kapok sikítófrászt, ha belépnek az intimszférámba. (És akkor ezúton is szeretnék elnézést kérni azoktól a lelkes olvasóktól, akik az utcán annyira megörültek nekem, hogy boldogan visítva a nyakamba borultak. Bocs, lányok, nem akartalak titeket zsigerből lefejelni. Borítsunk rá fátylat, jó?)

Ilyen előélet után gondolom semmi csodálkozni való nincs abban, ha igyekszem elkerülni az alkalmakat, amikor mások hozzám érhetnek. Nem járok ölelgetős szeánszokra, leánybúcsúkra, kozmetikushoz is csak nagyon ritkán, a masszázs pedig, mint kikapcsolódási forma, legfeljebb a rémálmaimban jött elő. Azt meg a fene gondolta, volna, hogy ez a rémálom már ott leselkedik az utcasarkon!

„Szürpríz!”

Történt ugyanis, hogy a múlt héten a Lush meghívásából Londonban jártam egy nagyon izgalmas konferencián, aminek betetőzéseként ajándékba kaptam egy kezelést az Oxford streeti boltjukban.

Este hétkor estem be az illatozó üzletbe, fáradtan és nyűgösen az egész napi caplatástól. Gondoltam, majd szépen a gyűrött pofámra pacsmagolnak ezt, azt, utána bedobok egy jól megérdemelt stresszlevezető sört mielőtt hazafelé venném az utam.

Az üzlet alsó szintjén található, rusztikusra dizájnolt, félhomályos és tökéletesen hangszigetelt helységében magas, barna srác fogadott. Egy pohár uborkás limonádé mellett kedélyesen elcsevegtünk, én mit sem sejtve válaszolgattam a kérdéseire az izomfájdalmaimat, sportolási szokásaimat és illatpreferenciáimat illetően. A felkínált szortimentből kiválasztottam egy shea-vajas masszázstömböt, majd még mindig gyanútlanul követtem őt egy újabb, még sötétebb szobába. Itt leültetett egy fotelbe, és elmondta, mi fog történni: mindjárt kimegy, én addig csak vetkőzzek neki bátran, bugyi maradhat, majd feküdjek fel a masszázságyra, hanyatt. Ha megvagyok, akkor csak rázzam meg az ágy melletti kis csengettyűt, és ő már ott is terem. Háromszor kérdeztem vissza, valóban jól értem-e, hogy le kell vetkőznöm, lelki szemeim előtt vizualizálva a kínos jelenetet, hogy mégiscsak félreértettem valamit, mire a szerencsétlen fiatalember szembesülve pőre testem jelenlétével, sikítva világgá menekül.

Meg egy kis ungabunga

No, már most el tudod képzelni, hogy mennyire kerekedett levesestányér méretűre a tekintetem, amikor kiderült, hogy a megúszós arckezelés helyett tényleg egy teljes testes, másfél órás, meztelen kezelésre csöppentem be.

De mit volt mit tenni, mégsem farolhattam ki már e roppant kínos szituációból, úgyhogy magamban nyerítve, mint egy csapat süldőlány, aki életében először lát mutogatós bácsit, lehántottam magamról a textilt, felkúsztam a kerevetre, majd, mint egy lemming ugrás előtt, egy nagy sóhaj és két zavart vihogás kíséretében megráztam a csengőt. Egy másodperccel később kinyílt a félhomályos szoba ajtaja, és megjelent Tom, az antréjával párhuzamosan pedig az addigi vidám madárfüttyügés átváltott joviális angol népzenébe. A nekem kiajánlott terápia ugyanis céljául tűzte ki, hogy egy pillanat alatt kiránt a túlnépesedett, emberáradattól hömpölygő, büdös, zajos városból, és elrepít a brit countryside-ra. Mondhatom, ennél bizarrabb helyzetben csak akkor voltam, amikor – szintén egy félreértés következtében – Fóton kötöttem ki egy hullámpalás nyaraló BDSM-bulijában.

Ott feküdtem anyaszült meztelenül, törölközővel letakarva, amit hol itt, hol ott fellibbentett Tom, miközben a hangszóróból vidám hegedűszóra „kettőnégyezett” az angol néplélek, időnként kedélyesen kurjongatva.

És akkor… Nem fogod elhinni, de egyszer csak átfordult bennem valami. Mert hirtelen rájöttem, hogy te-úr-is-ten! Hát, ez valami iszonyatosan jó. És hogy mi a frászkarikáért nem engedtem én meg soha senkinek, hogy egy kicsit kényeztessen, de legfőképpen magamnak, hogy jól érezzem magam?! Hogy pörgés, szaladgálás, mások kiszolgálása helyett egy kicsit átadjam magam az édes semmittevésnek, az illatoknak, a testem ápolásának, az érintésnek. Ahogy a markos fiatalember keményen nekifeküdve nyomkodta ki belőlem a befeszült izomcsomókat, úgy puhult fel a testemmel együtt a lelkem is, nemcsak a taktilitásra, hanem a saját magam elfogadására és szeretetére is.

Lassan, de biztosan kezdtem elfogadni, hogy néha igenis megengedhetem magamnak, hogy csak én, csak magamért, de jól érezzem magam, és élvezzem a pillanatot, önzőn, értem.

Túlcsorduló nyugalom

A szeánsz végeztével olyan földöntúli békesség és nyugalom költözött az amúgy kissé már zavaróan perpetuum mobile-lelkembe, amiért örökre hálás leszek. Már a gyömbéres teámat kortyolgattam odakint, amikor odalépett Tom elbúcsúzni. Megköszönte, hogy foglalkozhatott velem, és elmondta, ahogy az előzetes beszélgetésünk alapján sejtette, valóban dió keménységű izomtömörülések voltak rajtam, főleg a vállam és a lapockám környékén. És hogy még soha nem tapasztalt a pályafutása során olyat, mint az én esetemben, hogy egy-egy erőteljesebb nyomástól aztán ilyen szépen, szinte, mint a vaj, felpuhult, és elsimult volna minden görcs. De én tudom, hogy ez azért volt, mert a testem ott engedte át magát életében először annak, hogy nem gubózott be sünként az első érintésre, hanem inkább átadta magát az egész folyamatnak.

Ilyen vidáman a kezelés végeztével (plusz egy Ökoanyu, egy meglepetés Pásztory Dóri és Joó Kati a Lushtól)

Szeresd a tested, bébi!

A biztonság kedvéért azt a kis csengettyűt azért hazaloptam. Kíváncsi vagyok, hogy otthon is ilyen klasszul működik-e, hogy csak megrázom, és odapattan vidám hejehujázós hegedűkísérettel, egy tömb shea-vajjal a markában valami fess Lush-legény, hogy alaposan kigyúrja belőlem az összes testi-lelki csomómat. De egy biztos: negyvenévesen egy meglepetés-terápiának köszönhetően sikerült a forgalmas Oxford street mélyén egy csendes zugban elbújva örökre levetkőznöm a sündisznóságomat. És bár jócskán túlhaladtuk az újévi fogadalmakat, de feltett szándékom, hogy ezentúl havi két-háromszor alaposan megmaszatom magam. (Igen, m-mel. Nem röhög.)

Egy szó, mint száz: szeresd a tested te is, és engedd meg másoknak bátran, hogy jól bánjanak vele. Szerintem.

 

Fiala Borcsa