WMN Life

Rettegsz a nyilvános beszédtől? Ezt próbáld ki!

2018. február 3. | TÉZS | Olvasási idő kb. 4 perc

Rettegsz a nyilvános beszédtől? Ezt próbáld ki! Van néhány fordulópont az életemben. Az egyik egy kínai ifjúsági szálló első emeleti termébe zsúfolt 35 iskolapad között ért. Kipróbáltam, és attól kezdve másfél éven át minden csütörtökön jó két órát töltöttem ott. A módszert csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egy parányit is tart a nyilvános beszédtől. Trembácz Éva Zsuzsa beszámolója egy módszerről, ami segít a szabad beszédben. 

Régen én is frászt kaptam, ha meg kellett szólalnom

Na, de nem kell egészen egy pekingi diákszállásig menni, ha megszabadulnál attól, hogy infarktus közeli állapot kerülget, amikor csoport előtt kell megszólalnod, ugyanis van egy roppant hasznos kezdeményezés, amely bejárta a világot. Kezdetekben nem is volt eget verő gond. Egészen addig kisebb-nagyobb drukkal abszolváltam beszédeket, céges prezentációt, amíg férjhez nem mentem. A magánéleti változás azért csavart egyet előadói készségemen, mert a férjem amerikai, így a hétköznapok domináns nyelve az angol lett, és ezáltal kétszintű probléma bontakozott ki: először is frászt kaptam, amikor csoport előtt kellett angolul beszélnem. Talán az iskolai feleltetések réme, talán a személyiségem, talán az egyetemi években belém égett, hogy a verbalitásra cseppet sem figyelt az oktatás, és ez minden alkalommal előhozta a kételyeimet: mi van, ha hibázom?

Mi van, ha nem helyesen mondom? Mi van, ha nem jut eszembe egy szó?

Így aktív hallgatóság lettem nagyon sok társasági beszélgetésben, miközben a belül fortyogó kifejezési vágyam állandó harcban állt kitartó mumusaimmal, a megszólalást limitáló félelmemmel. A probléma így tovább burjánzott: a nyelv kreálta fal miatt sokáig nyaggattam a férjemet azzal, hogy unalmas vagyok angolul.

Fejleszthető a szónoklás képessége

Utólag áldom az eget, hogy nem sikerült meggyőznie az ellenkezőjéről, így sokáig meg voltam győződve arról, hogy más lettem angolul – egyszínű, szürkébb, unalmasabb (még ma is meg vagyok győződve, hogy más vagyok, ha angolul nyilvánulok meg, de ez egy másik cikk témája). Ekkor küldte a sors az utamba az ifjúsági szálló első emeletén zajló Toastmasters-rendezvényt. A kopott iskolai padok között 35 kínai, ausztrál, brit, francia, idős és fiatal, nagyvárosi és vidéki, tehetős és kevésbé jómódú, határozott, izgulós, extrovertált és introvertált gyűlt össze minden csütörtökön, hogy előadói és vezetői készségeit fejlessze.

Az ötlet Amerikából indult 1922-ben, ma nonprofit szervezetként 141 országban van jelen, és túlzás nélkül is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a felépített rendszerükről, valamint a módszereikről.

Pozitív hangulatú, támogató légkörben mondanak a résztvevők előre megírt és spontán beszédeket, amelyeket a csoporttagok értékelnek.

A koreográfia és a pontos, előre vállalt szerepek nálunk minden alkalommal a következők voltak: az aktuális toastmaster, azaz a házigazda fogta össze az estet és irányította a résztvevőket. Akadt, akinek az volt a feladata, hogy üdvözölje a társaságot, volt, aki a beszédeket megbénító ööööööö-ket és a töltelékszavakat számolta. Mások az előadásokat értékelték, és természetesen voltak olyanok, akik az értékelőket értékelték, az időmérő pedig zöld, sárga és piros táblákkal jelezte a beszélő rendelkezésére álló időt.

Az első félórában feldobott témák alapján legfeljebb két percben rögtönöztünk beszédeket – na, jó, én hosszú hónapokon át ilyenkor magzatpózt vettem fel az előttem ülő háta mögött, nehogy önként jelentkezők híján rám essen a választás. Ezt követően három-négy előre megírt beszéd következett: papír nélkül, egy adott célnak megfelelően bármilyen témáról beszélhettünk három kivételével: politika, szex, vallás. A beszédeket meghatározott célok szerint írtuk. Mindegyiket más céllal: az egyikben a közönséget inspiráltuk, a másikban a hangszíneket próbálgattuk, a harmadikban a testbeszédet tudatosítottuk. A visszajelzések konstruktívak: szendvics-módszer szerint a pozitív megerősítést követi a fejlesztésre javasolt terület, amit még egy pozitív összegzéssel zártunk.

Nincs általános recept

A segédanyagok angol nyelvűek, jól kidolgozott rendszerben juttatják el a résztvevőket az egyes lépcsőfokon át ahhoz, hogy gyakorlott előadóvá váljon. Sajnos nincs általános, mindenkire érvényes recept, amely összefoglalható lenne egy bekezdésben. Az mesélem el, hogy én mennyi mindent tanultam: például, hogyan érdemes egy beszédet strukturálni úgy, hogy végig érdekfeszítő legyen.

Megismertem egyszerű trükköket, amelyek segítenek levezetni a kezdeti feszültséget, megtanultam, mikor és mennyi ideig érdemes hatásszünetet tartani, hogyan tudok szemkontaktust fenntartani a nagyobb létszámú közönséggel…

Részletes visszajelzést kaptam arról is, amiről a testbeszédem vagy a hanglejtésem árulkodott: például tendenciózusan játszom a gyűrűmmel, amikor zavarban vagyok, vagy hajlamos vagyok a mondatok végén felfelé vinni a hangsúlyt, amely határozatlanság hatását kelti. Megtanultam azt is, hogyan tudok a hangommal vagy a levegővétellel operálni, vagy egyszerűen csak egy kérdéssel nyitni egy beszédet a közönség felé, míg a felfokozott izgalmi állapotban legalább levegőhöz jutok. A lista sokáig folytatható, ezért inkább azt ajánlom, hogy próbálj ki egy Toastmasters-csoportot, vagy, ha nincs a közeledben, alapíts egyet. A jó hír, hogy az ingyenes találkozók nemcsak Budapesten, hanem vidéken is elérhetők, magyar és angol nyelven.

Emberi történetek

A technikai ismereteken túl azonban számomra adott még egy dolgot a Toastmasters. A beszédeken keresztül számos emberi történetet ismertem meg. A sikeres kínai menedzserfiúét, aki szülei nagy bánatára szingliként tengette az életét, a sokgyerekes családból származó lányét, akinek családja olyan szegény volt, hogy alig tudták az iskolakezdéshez szükséges pár száz forintnak megfelelő összeget kifizetni, a Kínában vállalkozó francia férfiét, aki beleszeretett Pekingbe. Ja, és még valamit. Azt, hogy semmi gond, ha nem jut eszembe egy szó. Ahogy az sem gond, ha nem tökéletesen fejezem ki magam. Ja, és még egyet. Hogy nem vagyok unalmas angolul.

Ha kíváncsi vagy, hogyan látja Éva a világot, kattints ide, ha pedig többet olvasnál arról, milyen az élet Kínában, ahol a családjával él, akkor nézd meg Éva Facebook-oldalát.

Trembácz Éva Zsuzsa

Ajánlom másnak is:

Legfrissebb

„Jaj, már a tévéből is csak a melegek folynak” – Tényleg túl lehet tolni az érzékenyítést és a láthatóságot?

WMN Life – 2022. szeptember 26. – KÁA

Az elmúlt években megsokszorozódtak az LMBTQ-karakterek az egyes sorozatokban és filmekben, ami sokak számára zavaró. De homofóbbá tesz ez bárkit is? Kontraproduktív, vagy igenis hasznos a nagyobb láthatóság? A jelenségnek Kanicsár Ádám András járt utána.

Európán a sor, hogy megmutassa: nem tűri az iráni nőkkel szemben alkalmazott elnyomást és erőszakot – Mahsza Amini meggyilkolása csak olaj volt a tűzre

WMN Ügy – 2022. szeptember 26. – GyD

35 halott, több mint 700 börtönbe hurcolt ember, hatóságilag lekapcsolt internet – eddig ezt váltotta ki a 22 éves Mahsza Amini halála, amit az erkölcsrendészet okozott veréssel, kínzással. Mindezt azért, mert kilátszott a haja a hidzsáb alól… De tíz nappal a tragédia után már az európai politika sem maradhat csendben.

Amikor négy nap van hátra az eddigi életedből – Rácz András történész írása az oroszországi mozgósításról

WMN Ügy – 2022. szeptember 26. – WMN

„[…] kérlek, abba gondolj bele, hogy amikor ezt olvasod, ahhoz képest négy nap múlva már úton leszel a háború felé. Menekülni nem tudsz, mert a határok zárulnak; a repülőjegyek már elfogytak, a szárazföldi határokon pedig többnapos forgalmi dugókba torlódtak azok, akik korábban kapcsoltak, mint te…” – Rácz András Oroszország-kutató történész a szokásosnál személyesebb, érzelmesebb írásban mutat rá a felfoghatatlan emberi tragédiákra, amiket a háború és a nemrég bejelentett orosz mozgósítás okoz. Olvassátok el írását:

< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 >
Viber LinkedIn Pinterest