Te is biztos ismersz olyat, akinél a tökéletes a minimum. Mindent a lehető legjobban teljesít, perfekcionista a munkájában és a magánéletében is. Könnyen lehet, hogy másoknál is hamarabb veszi észre a hibákat, mint a jó dolgokat. Honnan eredhet ez, és inkább irigyeljük vagy sajnáljuk az ilyen embereket?

Aki már a születése óta „tökéletes”

A tranzakcióanalízisben öt drivert határoztak meg. Az egyik ilyen mozgatórugó a „légy tökéletes” hívószava. Ha rád ez a legjellemzőbb, az annyit tesz, hogy addig tartod magad rendben levőnek, amíg tökéletes vagy. Számodra az a természetes, ha mindent a lehető legjobban teljesítesz.

Azt gondolod, hogy akkor vagy szerethető és elfogadható, ha nem hibázol.

Ez lehet, hogy valakinek teljesen idegen és érthetetlen így első olvasatra, de azok számára, akiknek a perfekcionizmus a legerősebb irányító erő, ez a természetes. Ők akár azt is gondolhatják, hogy erről minek beszélni, hiszen nyilván így van ez mindenkinél.

A drivereket gyermekkorban, a nevelés során kapjuk szüleinktől (vagy attól, aki nevelt minket és felnőttként körülöttünk volt). Fontos kiindulási pont, hogy a szülők aktuális legjobb tudásuk és képességeik szerint nevelik a gyermekeiket. És ezáltal mindenki kicsit- vagy éppenséggel nagyon mást kap, attól függően, hogy az ő szülőjének mi volt fontos.

A „Légy tökéletes” drive például az ilyen gyermekkori helyzetekből tud könnyedén természetessé válni egy gyerekben – és marad meg felnőttkorára is:

  • Szépen ülj, szépen fogd a villát, szépen egyél, ha kiszedted, mind megeszed.
  • Mindig tökéletes rend kell, hogy legyen a szobádban.
  • Kitűnő a bizid, ez csak természetes.
  • Az nem hír, ha megnyered az iskolai versenyt, csak az, ha nem kerülsz dobogóra.
  • Megvan egy nyelvvizsga, máris jön a kérdés: mikor mész a következő szintre? Vagy mikor kezded el a következő nyelvet?
  • Szereztél egy diplomát. Ez az alap – nem kérdés, hogy ennek meg kell lennie.

A szülők mindezt „a legnagyobb szeretettel” teszik, mert úgy gondolják, ezzel adják a legtöbbet a gyereknek az élethez és a boldoguláshoz.

Mennyi tökéletesség a „pont elég”?

Az a jó hír, hogy minden egészséges felnőtt személyiségben van valamennyi mindegyik driverből, csak az arányok mások. Ez szükséges a társadalomban való megfelelő működéshez. A fent leírtak esetén a „Légy tökéletes” driver a legmeghatározóbb, amit zsigerből bármilyen szituációban „előhúz”. Na, de miért is lehet ez jó?

  • Támogatja a tanulást és a fejlődést, mert belső motivációt ad a tökéletesítésre.
  • Segíthet a feladatok hatékony elvégzésében, mert ott pörög a belső motor, hogy jól kell elvégezni mindent.
  • Megbízhatóvá tesz, mert ha rád bíztak valamit, azt várhatóan időben és jól el fogod végezni. És ezt a főnök is csípni fogja.

Lehet rossz a tökéletesség?

Alapvetően, ahogy a címben is utaltam rá, van, aki addig hajszolja a tökéletességet, amíg ő maga lesz egy személyben a perfekcionista létezés. Ha ez a helyzet, az már sem neki, sem a környezetének nem jó. A baj az, hogy egyes embereknél előfordulhat, hogy addig tartják magukat okénak, amíg ők tökéletesek, de legalábbis a látszatát fent tudják tartani. Tehát saját maguk elfogadása is ezen múlik.

A mindennapok során ez ilyesféle helyzetekben mutatkozhat meg:

  • Egy-egy munkahelyi feladattal több időt tölt, mint ami elégséges lenne, mert az elfogadhatónál is jobb minőségben adja csak ki a kezéből a munkát.
  • Ha sok feladat van egyszerre, erős frusztrációval járhat náluk, mert a tökéletes munkához elegendő idő kell, és – ugyebár – a nem tökéletes, „csak elég jó” szintnél nem állnak meg. Ez óriási stresszt okozhat, hogy a határidőtartás vagy a feladat tökéletes elvégzése a fontosabb.
  • Otthon nehezen tud csak lazán eldőlni a kanapén, megpihenni egy teával (borral, pezsgővel) a kezében, amíg nincs körülötte minden rendben, nem üres a szennyestartó, és nincs élére vasalva a férj összes inge – vagy kinek épp mi a fontos a lakásában.

Egy bizonyos szintig ez igényességként jelenik meg, de ha túl sok feszültséget vagy stresszt okoz, és saját magad elfogadását veszélyezteti, akkor az már nem jó.

Hogyan lehetsz egy kicsit kevésbé tökéletes?

Ha magadra ismertél ebben, az már az első lépés ahhoz, hogy változtathass rajta. Először csak figyeld magad, hogy milyen helyzetekben indul be automatikusan ez a „belső meghajtás”. Tudatosítsd magadban, hogy mikor örülsz neki, vagy mikor van segítségedre a maximalizmusod, és mikor korlátoz inkább.

Azon is érdemes elgondolkodni, amikor inkább a hátrányait tapasztalod a „tökéletességednek”, hogy vajon mi történne, ha ott és akkor valamit máshogy tennél, nem mennél el a tökéletes minőségig, vagy lepihennél, miközben vár a mosatlan.

Gondolj bele, mi a legrosszabb, ami történhet? És mi a legjobb?

Milyen szükségleted elégül ki az alapműködéseddel? Milyenné válnál, ha engedélyt adnál magadnak egy másik reakcióra az adott helyzetben?

Önmagában már ezeket a kérdéseket sem könnyű megválaszolni, de talán a legnehezebb lépés ebben a folyamatban, ráérezni és megérteni, hogy akkor is szerethető és elfogadható az ember, ha valamit nem tökéletesen végez el, vagy esetleg hibázik.

Összességében sem irigyelni, sem sajnálni nem kell senkit, a legjobb, amit tehetünk: elfogadni olyannak, amilyen – ítélkezés és minősítés nélkül. És amikor engedélyt ad magának, hogy szabad hibáznia, akkor abban a pillanatban támogatást és megerősítést kell neki adni, ezzel is segítve az útján.

Sulyok Anna