– 

Julcsi tudta, mit szeretne csinálni, és miből akar élni nyolc év múlva, azaz 2025-ben, és azt is tudta, hogy nem szereti a jelenlegi munkáját. Arról viszont fogalma sem volt, hogy jövő nyáron hol fog dolgozni. Mit lehet ilyenkor tenni?

Coaching-munkám során nagyon sok ehhez hasonló helyzettel találkozom. Általában az a közös bennük, hogy az illetők tudják, amit most csinálnak, azt már nem szeretnék, vagy nem sokáig szeretnék csinálni. Az álom persze egyénenként mindig más. Van, aki két-három évre előre tervezi, hogy mit szeretne dolgozni, de találkoztam olyannal is, aki egy közeli karrierlépését akarta megtenni, és elérni ezzel a célját egy következő munkahelyen.

Azonban mindannyiuknál van valami, ami akadályoztatja őket, amitől nem látják, hogy mi legyen a következő lépés.

Kanyarodjunk vissza Julcsihoz. Az ő esetében attól volt még izgalmasabb a munka, hogy nem fél- vagy egy-két évre tekintett előre, hanem nyolc teljes, hosszú év kapcsán dolgoztunk együtt.

Az első néhány alkalommal sokat beszélgettünk a jelen helyzetről, és még többet a távoli álomról. Érdemes néha magadnak is feltenni hasonló kérdéseket – ezzel kicsit megállítani a rohanó hétköznapokat, és tudatosítani, hogy hol tartasz éppen. Álljon itt csak néhány példakérdés az „íze végett”:

A jelen helyzetről:

– Mi az, amiért hálás lehetek a jelenlegi munkahelyemen/helyzetben?

– Mi az, amitől „menekülni” szeretnék?

– Minek kell megváltoznia ahhoz, hogy jó legyen itt dolgozni?

A jövőképről:

– Milyen szükségletem elégül ki, ha elérem ezt a célomat vagy álmomat?

– Milyen leszek én ott? Mivé válok?

– Milyennek fognak látni a közeli barátaim?

A nyolcéves történet esetén ez – bár jó kiindulási alap volt, hogy tisztázzuk, honnan-hova tartunk, de – közel sem volt még elég a teljes megoldáshoz. A teljes nyolc évet le kellett fednünk, hogy meglegyen, milyen lépések vezetnek el a majdani álomig.

Az agyalás mindenkinek elég jól megy egyedül is, otthon a kanapén, a kocsiban, dugóban ülve... vagy a csajokkal és egy pohár borral. Ezért szeretek olyan eszközöket és módszereket használni, ahol az agy analitikus féltekéje mellett a kreatív felet is könnyen működésbe lehet hozni, és az érzelmek is előtérbe tudnak kerülni. Esetleg az agyat szinte kicsit kikapcsolva a test ösztönös mozdulatain keresztül is el lehet jutni új felismerésekig, amelyek akár sejtszintig tudnak hatni.

Az egyik ilyen eszköz, – ahogy én hívom – az „életút-állomások”. Egyszerű, mégis nagyszerű megoldás.

Julcsi eddigre már pontosan tudta, hogy honnan indul, és hova szeretne elérni. Látta maga előtt a kis kecskefarmot, amin kecskéket tart, és tejet, sajtot, joghurtot készít békés, vidéki környezetben. Ami elég messzinek tűnt, tudva azt, hogy egy multinál dolgozik jelenleg „Excel-gyárosként”.

Az eszközt használat közben úgy képzeld el, hogy az egész legalább egy egyórás beszélgetés, melynek során ketten együtt végigsétálunk ezen az úton. Julcsi kiválasztott a szobában egy pontot, ami a jelen helyzet, és egy másikat, ami az ő aktuális célállomása. Teljesen az ő döntése, hogy ezek hol helyezkednek el, milyen messze vannak, illetve milyen nehéz vagy kacskaringós úton lehet majd eljutni oda. Ezután minden egyes állomást is ő jelölt ki – azaz ő döntötte el, mekkorát és merre lép a térben, és ez időben mekkora előrehaladást jelent az előző állomáshoz képest.

Ami a csodát hozza, annak csak egy része az, hogy van valós mozgás a térben. A másik része abból fakad, hogy minden egyes állomásról – miután kijelölte, és oda megérkezett – sokat beszélgettünk az alábbiak mentén:

–  választott egy képet, ami szimbolizálja az állomást

–  nevet adott az állomásnak

–  kértem, hogy tegyen egy mozdulatot, vagy vegyen fel egy testhelyzetet, ami az állomáshoz illik számára

–  milyen érzések jelentek meg az állomáson?

–  milyen szükséglete elégült ki az előző állomás óta?

–  milyenné vált itt?

–  milyennek látja a környezete?

És ahogy így haladtunk előre, minden egyes lépésnél rálátott, hogy mi szükséges, vagy minek kell megváltoznia ahhoz, hogy egyikről a másikra jusson. Először is időt kell elkülönítenie a tanulásra. Majd a megszerzett magasabb végzettségnek köszönhetően néhány év alatt meg tudja keresni azt a tőkét, ami a farm indításához szükséges.

A legnagyobb munka azonban legtöbbször belül zajlik.

Nemcsak a külső „mit kell tennem” kép tisztul ilyenkor, hanem sokan rálátnak arra is, hogy mi volt az a belső akadály, esetleg hiedelem, ami eddig visszatartotta őket attól, hogy elinduljanak az útjukon.

 Sulyok Anna

A cikkekben szereplő személyek és történetek nem valósak, de jól tükrözik napjaink aktuális és jellemző problémáit. A valódi coaching-munka, és az ezzel együtt várható változás és fejlődés egyénre szabott, csak a személyes folyamat során tud megvalósulni.