Fesztivál, az élet megrontója?

Habár fontos – és évről évre aktuális – a fesztiválok kapcsán drogokról és alkoholról beszélni, mégis van hátulütője annak, ha összeházasítjuk a fesztivál és a drogozás fogalmát. Egyrészt azért, mert ezzel alaposan lebutítanánk a drogkérdést. Ha csak a dorbézoló fiatalság lenne veszélyeztetett függőség szempontjából, akkor viszonylag homogén betegcsoport jelenne meg az addiktológiai ellátásban, a gyakorlat azonban nem ezt mutatja. Ennél sokkal szélesebb rétegeket érint a kérdés: a tinédzser éveit megkezdő dizájner drogostól kezdve a nyugdíjas gyógyszerfüggő nagymamáig bezárólag széles a skála. Másrészt a fesztivál fogalma, a fesztiválozás kultúrája is jócskán redukálódik, ha csupán a drogozás élményével azonosítjuk. Egy magas színvonalra törekvő fesztivál – márpedig ilyenekkel igenis büszkélkedhetünk – ma nem éri be annyival, hogy vizezett sörrel böfögteti az aktuális nyári slágerre lötyögő fesztiválnépet.

Egy igényes és színvonalas rendezvény alternatívákat kínál időtöltésre, a zenei élményen túl sportolási lehetőséget, művészeti- és kulturális programokat, ismeretszerzési lehetőségeket sorakoztat fel.

Az igényes fesztiválozó pedig választ és döntést hoz, nem fogadja el kritika és feltétel nélkül azt, amit kap. Sem a zenét, sem a pancsolt sört, sem a drogokat.

Érték a mérték?

A Kék Pont Alapítvány kampányaiban pár éve gyakran ismétli ugyanazt a mondatot: „merj kevesebbet!”. De mit jelent ez, és mi köze ennek a fesztiválokhoz? Leginkább az élvezeti értéke miatt fordulunk a prémium minőségű étcsokoládéhoz épp úgy, mint a házi pálinkához. Ahhoz, hogy az élvezeti érték és az élvezhetőség élménye fenntartható legyen, a mértéktartás hívható segítségül. Bármilyen egyszerűen hangzik is, mégsem könnyű nemet mondani ezekben a helyzetekben. Habár az egészségtudatosság egyre erősebb marketinggel bír, trendi edzőterembe járni, reformélelmiszereket és biokozmetikumokat venni, mégis van egy legalább ennyire erős és ellentmondásos üzenet: vegyél, egyél még többet, minél többet, ne érd be kevéssel, szerezd be a legjobbat, legújabbat! Tehát egyrészt legyél egészségtudatos, másrészt viszont maxold ki az összes számodra elérhető élvezetet!

De akkor hogy is van ez?

Foghatjuk ezt a fogyasztói társadalomra és miegyébre, de a függőséggel kapcsolatos kérdéskörben egészen biztosan megkerülhetetlen az a vonzás, ami minden téren habzsolásra és mértéktelenségre ösztönöz.

Szóval ez a bizonyos „merj kevesebbet” jelentheti azt is, hogy akár fittyet is hányhatsz a belőled élő termékforgalmazókra, vagy bármire, ami mértéktelenségbe hajt, és kiragadja a kezedből az irányítást. Másrészt ahhoz, hogy jól tudjon esni egy pohár vörösbor, az kell, hogy több idő teljen nélküle, mint vele. Hogy élvezet maradhasson az elfogyasztása, és nem nyomasztó szükséglet. Minél nagyobb a fogyasztás mértéke és gyakorisága, annál csekélyebbé válik a fogyasztással járó élvezet. Minél ritkább a fogyasztás alkalma, annál nagyobb az élményszerűsége. De legalábbis nem merül fel a kérdés: te fogyasztasz alkoholt... vagy az alkohol fogyaszt el téged.

A boldogító „nem”

Ehhez pedig nem kevesebb szükséges, mint a nemet mondás képessége. Ez kétéves korunk környékén még egész jól megy, aztán fejlődéslélektani szempontból tipegünk tovább, más feladatok és sajátosságok veszik át a főszerepet a fejlődésünkben. Ugyanakkor a szülő és a pedagógus segítheti a gyermeket abban, hogy képessé váljon autonóm döntések meghozatalára, és tudjon önazonos módon igent és nemet mondani. Bizonyos döntéshelyzetekkel járó felelősség már óvodáskorban átadható gyermeknek, például, hogy milyen ruhát szeretne viselni aznap, melyik játékát szeretné magával vinni. A döntéshozatal képessége, az asszetivitás tanulható, fejleszthető, és mindez segít olyan felnőtté válni, aki akar és tud nemet mondani.

Ezzel az infóval persze már nem sok mindent tud kezdeni az a szülő, aki éppen most ereszti  útnak a fesztiválozó gyerkőcöt. Na, de mit várok a gyerekemtől pontosan?

Tudom-e szülőként azt képviselni, amit a gyerektől várok?

Tudok-e, tudtam-e úgy viselkedni, ahogy azt elvárom? Tudok-e hiteles lenni abban, amit közvetítek? Súlyos szó a hitelesség, terhe van. Szülőként az esti sörözgetés közben legurított feles után nehéz célba juttatni a gyereknek szánt üzenetet a fesztiválok meg a drogok veszélyeiről. Miközben közel egymillió alkoholfüggőt számolhatunk, az ő gyerekeiket aligha győzi meg a didaktikus jó tanács vagy egy jó szándékú ejnye-bejnye. A szociális minta és a szülői modell észrevétlenül átadódik, ez sokkal elemibb és meghatározóbb, mint amit egy erőtlen „ne drogozz, mert az árt”-típusú mondat nyújtani tud.

Konyhakész tanács helyett...

A rossz hír az, hogy nincs univerzális használati útmutató, ami segít „karban tartani” vagy „megjavítani” a fesztiválozó gyereket. És még mindig nem sikerült jobbat kitalálni annál a közhelyesen hangzó alapelvnél, ami úgy hangzik: nyílt kommunikáció.

Nyílt kommunikáció bármiről, ami van, és semmiről, ami nincs.

Tehát, ha a családot megterheli egy traumatikus esemény vagy egy lappangó titok, a nyílt kommunikáció önmagában nem ad instant megoldást, de enyhít a közös terheken, segít az érzések átélésében. Más helyzetben a nyílt kommunikáció olyan szavakat adhat szülő és gyermek szájába, mint a „bocsánat” vagy a „köszönöm”. Beleférhet az is, hogy a gyerek megosztja az első élményét, ami a szerhasználathoz kapcsolódott. A serdülők különösképpen, de a huszonévesek is leginkább saját identitásuk kontúrjait igyekeznek megrajzolni, különböző szerepekben próbálják ki önmagukat. Ha gyengébbek az énhatárok, könnyebben beszűrődnek nem várt befolyásoló hatások. A szerhasználó fiatal vagy felnőtt többnyire kér valamit a pszichoaktív szertől: egy másik valóságot, a szorongás leküzdését, több önbizalmat, elismerést a haveroktól. Aztán vagy megkapja, vagy nem. Vagy kap valamit, amit kérni sem mert. És mielőtt hörgésre nyitnánk a torkunkat a gyerek első füves cigije vagy az első „balikóla” után, talán érdemes megtudakolni, hogy mit várt és mit kapott szertől. Mi az az igény, vágy, kérés, ami a kipróbálást és a használatot mozgatja. Az már önmagában nem kevés, ha a gyermek megtiszteli a szülőt a bizalmával, és megosztja vele a kipróbálás tényét. Persze ahhoz, hogy egy ilyen bizalomteljes közlés megtörténhessen nem kevesebb kell, mint a folyamatos nyílt kommunikáció. Fesztivál előtt, alatt és után. Erre nem elég hetijegyet váltani.

 Marjai Kamilla

Ha érdekel a téma, olvasd el a szerző korábbi – kábítószerekről szóló – cikkét is.