–

Egy apró faluban nőttem fel az Alföldön, alig 1500 lelket számolt a település. Nem volt villamos, reggel a kakas kukorékolására ébredtünk, a nyári éjjeleken pedig nem vakította el a csillagokat a nagyváros fénye... de nem bukolikus költeményt akarok írni.

Olyan volt ez a falu, mint a Született feleségekben a Lila Akác Köz, azzal a különbséggel, hogy a házakban nem az amerikai felső középosztály élt. De ebben a faluban is – látszólag – mindenki normális volt, mindenki tudta a dolgát. A férfi férfi volt, a nő nő, a gyerek pedig szót fogadott a szüleinek, tisztelte a tanárait – vagy legalábbis úgy tűnt.

Lázadók, felforgatók azonban ebben a faluban is éltek. Az egyik gyerek például, ahogy megtanulta elsőben a betűket – mert a szülei nem forszírozták, hogy az óvodai ballagására már írjon, olvasson és gyököt vonjon fejben –, lopott a suliból egy krétát, majd az iskola elé jó nagy betűkkel kiírta a járdára, hogy

„HÜJE KATI NÉNI”.

Kati néni a tanító volt, egy vadállat. Már nyugdíjasként tanított, és állandóan azt magyarázta, hogy kikészítik a gyerekek, akiket egyébként terrorban tartott. A szülők persze a tanító néninek adtak igazat, mert ő volt a felnőtt, a gyerekek pedig meg voltak győződve arról, hogy Kati néni személyében a mesebeli boszorkány elevenedett meg.

Persze azonnal nyomozás indult a tettes után, aki az első keresztkérdés után megtört, bevallotta a bűnét, és örökre megtanulta, hogy a hülyét ly-nal kell írni.

Ebben a faluban nem volt helye semmilyen devianciának. Nem lehetett letérni a megszokott útról, ha valaki ezt megpróbálta, az nem kerülhette el a sorsát.

A vasútállomást a falutól egy kis erdő választotta el. Amikor a közeli városból a középiskolások hazaindultak, választhatták a szépen kikövezett járdát, vagy lerövidíthették az utat a kis erdőn keresztül, de ez nem volt ajánlott. Egyrészt könnyen összesározhatta magát a diák, az ágak megszaggathatták az iskolaköpenyét, de ami legrosszabb: bármikor megpillanthatott egy akasztott embert. Ebben a kis erdőben ugyanis minden évben felakasztotta magát valaki, ritkán, de előfordult, hogy többen is. Ebből aztán rendszerint pletyka lett. A faluban az asszonyok alaposan kitárgyalták az öngyilkost a kenyérbolt előtt.

– Nem volt normális! – hangzott el a verdikt, de azt soha nem vitatták meg, hogy vajon mi vezetett oda, hogy egy falubeli, akit a születésétől kezdve ismertek, miért döntött úgy, hogy véget vet az életének.

Ha egy férfi nem nősült meg, az is furcsa volt.

– Megmaradtál magnak – gúnyolták szemtől-szembe, ha egy pedig egy nőt megerőszakoltak a falu szélén a kocsmánál – mert ilyen is előfordult nagy ritkán –, természetesen mindig a nő volt a hibás.

– Kurva! – szólták meg az ilyen megbecstelenített nőket, akik – ha a faluban maradtak – az életük hátra lévő részét szégyenben voltak kénytelenek leélni egyedül.

Lekurvázták azokat a nőket is, akik zabigyereket hoztak a világra. Az egyik osztálytársam nem ismerte az édesapját, de mindenki tudta, hogy egy nyári kalandból fogant szerelemgyerek volt, az egyik legokosabb gyerek az osztályban, és az édesanyja nem akart abortuszra menni, pedig sírva könyörgött neki a családja. Ez az osztálytársam már középiskolás korában sem lakott otthon: inkább kollégista lett, nem akart a faluban maradni, pedig nagyon jó volt a közlekedés a megyeszékhely felé.

A falu népe nem tűrte a kilengéseket. A logosz, azaz az Úr szava volt a törvény. Csak a „normálist” fogadták el.

Csakhogy a falu népe nem tudta, hogy nincs ilyen, hogy normális, valahol, valahogy mindenki más, mint a norma, és azok, akik nem tudtak, vagy nem akartak a normálisnak nevezett dobozba beférni, választhatták a kis erdőt, vagy a menekülést a faluból.

Hiába a közeli megyeszékhely, a kertvárosi jelleg, pár éve az iskola is megszűnt ebben a kis alföldi faluban. Az a néhány gyerek, akinek a szülei még ott élnek, már a városba jár suliba. Olyan kevesen vannak, hogy nem éri már meg fenntartani a sulit.

A faluban működik egy hagyományőrző klub, de orvost nem találnak évek óta, aki odaköltözne, hiába adna neki az önkormányzat szolgálati lakást és jó fizetést.

A faluban pedig még mindig azt gondolják, hogy ők a normálisak, és nem veszik észre, hogy előbb-utóbb kihalnak.

Homonnay Gergely

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/Konoplytska