Szombat. Házibuli, ahova az egyik barátnőd hívott meg. Odaértek, ő bemutat több embernek, és a buli végére kialakul valamilyen képed az új emberekről. Lehet, hogy nem is beszélgettél velük, mégis lesz egy benyomásod, egy érzésed velük kapcsolatban. De hogy is van ez? Vajon mi játszódik le a fejünkben, amikor először meglátunk valakit?

Kézfogás, Sári-Kurán Zsuzsa vagyok. Ránézek az illetőre, akinek épp bemutatkozom. Ez az első lépés a benyomás kialakításában.

Elsőként értelmeznünk és észlelnünk kell a másikat, mielőtt kapcsolatba lép velünk. Ezt hívják a pszichológusok monitorozásnak, illetve szemmel tartásnak.

Már ebben a helyzetben is sok információ lapul: mennyit nézek a másik szemébe, ő mennyit az enyémbe? Milyen a kézfogása? Mennyire jön hozzám közel? Milyen a hangja?

A tárgyak fizikai észlelése jóval egyszerűbb, hiszen, ha ránézek egy székre, közvetlenül képes vagyok megfigyelni szinte minden tulajdonságát. (Persze a tárgyaknak is van lelkük.) Másképp van ez az emberek észlelésével: A szociális észlelés túlnyomórészt olyan tulajdonságokat érint, amelyek nem láthatók közvetlenül, (attitűd, jellem)  emiatt sokkal többször hibázhatunk az ismerkedési folyamat során.

Észlelésünkön az is alakíthat, hogy mindannyian rendelkezünk már előzetes tudással, érzelmekkel, amelyek hatnak ránk. Találkozom egy férfival az utcán, aki kutyát sétáltat, szimpatikus, hiszen nekünk is van kutyánk, a „kutyások” nyitottak, kedvesek stb…(ezek az előzetes tapasztalatainkból és érzéseinkből származó információk). Kísérletekben azt mutatták ki, hogy hajlamosak vagyunk a magunkhoz hasonló emberekben jó, a tőlünk különbözőkben rossz tulajdonságokat felfedezni.

Az, hogy milyennek fogom látni a másikat, amikor először találkozom vele, függ a saját aktuális hangulatomtól is. Ha jó hangulatban ismerek meg valakit, sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy szimpatikusabb lesz, mintha akkor találkoznánk, amikor rossz passzban lennék. Bower szerint az aktuális érzelmi állapotunk nagyban meghatározza, hogy mások viselkedésének észlelésében milyen elemeket mozgósítunk.

A jó öreg sztereotípiák
Egyben hasznosak és nagyon informatívak, másrészt roppant mód képesek hátráltatni is a személyészlelésünket. Informatívak, hiszen segítenek eligazodni, kategorizálni, osztályozni a világ ingereit, azonban egy adott csoport tagjai között nehezítik a különbségtételt, és gyakran erős érzelmekkel társulnak. A leggyakoribb sztereotípiáink az etnikai-, faji-, nemzeti sztereotípiák.

Nézzük csak a „tippppikusmagyart”: gulyást eszik pörkölttel, depressziós, iszik, áskálódó, reményvesztett, fásult, inkább a saját érdekeit helyezi középpontba a csoport érdekeivel szemben. Tényleg ilyenek volnánk mindig egytől-egyig? Nem hiszem...

Holdudvarhatás
Hajlamosak vagyunk egyetlen pozitív vagy negatív tulajdonság alapján a személy többi tulajdonságira következtetni, és azokat valósnak vélni anélkül, hogy reálisan ismernénk őt. Nézzünk egy példát:

„A boltban a pénztáros szól, hogy több pénzt adtam, ezért, ha legközelebb találkozunk, akkor is pozitívan fordulok felé, és ha valaki megkérdezi, milyen embernek gondolom, valószínűleg pozitív lenne róla a véleményem, pedig nem is ismerem.”

Ez gyakran a külső tulajdonságokra is érvényes. A szép embereket sikeresnek véljük, az oviban a szép kislányok nagyobb figyelmet kapnak.. Ugyanígy a mosolynak is lehet hordudvarhatása.

Önbeteljesítő jóslat
Amikor határozott véleménnyel és beállítódással közelítünk valaki felé, akkor gyakran tapasztalhatjuk, hogy amit gondolunk róla, meg is valósul. Ha eleve azt feltételezem a hivatalban dolgozóról, hogy mogorva lesz és merev, akkor azokra a megnyilvánulásira leszek érzékenyebb, amelyek beleillenek ebbe a megállapításomba. Simán lehet, hogy amúgy egy laza és kedves személlyel van dolgom, de egyetlen mondata elég ahhoz, hogy alátámasszam az előzetes feltételezésemet. A saját viselkedésem is meghatározó a helyzetben. Már a várakozás közben pásztázom szegény hivatalnok arcát, tiszta ideg lesz tuti... magamat is tuningolva ezzel a helyzetre – így könnyen lehet, hogy nem is ő az, aki ellenséges és feszült, hanem én.

Mennyire határozza meg a sorsunkat az, amit más emberek látnak belőlünk, és milyen módon lehet ezt a benyomást utána a belső értékek megismertetésével árnyalni?

Ez szintén nagyon sok mindentől függ. Annak például, hogy ha például Feri elkönyvelt minket „állandóan elkéső” embernek, és ebből a szerepből nem tudunk kilépni nála, hiába telt el két év úgy, hogy pontosan (vagy előbb) érkeztünk mindenhova, sok oka lehet. Alapvetően Feri személyiségén, nyitottságán múlik, illetve azon, hogy mit akar/tud észrevenni belőlünk, mennyire képes árnyalni, változtatni a rólunk kialakult képet.

A másik ember minél reálisabb észlelésében sok belső munkánk van.

Ha Judit megbántott engem, nekem jogom van szomorúnak lenni, az viszont, hogy a konfliktus megbeszélése nélkül ezentúl őt ilyen/olyannak könyvelem el, már nem róla szól. Hanem rólam. Nekem van vele dolgom.

Sári-Kurán Zsuzsa

Hogy mennyit számít a – többnyire a külső alapján alkotott – első benyomás, és mi minden árnyalhatja az első pillanatokban a másikról alkotott képet, hogy mit várunk a másiktól az alapján, amit mi alkotunk, és ezzel szemben a valóság mennyire másképp alakul néha... erről is szól a Szegedi Szabadtéri Játékok előadása, A Notre Dame-i toronyőr. (Bővebb információt ITT találtok róla.) 

A Szegedi Szabadtéri Játékoknak idén mi is büszke médiapartnerei vagyunk, ennek köszönhetően született meg Szentesi Éva remek cikke a szerelemről – ha még nem olvastad, akkor pótold, KATT IDE!