–

Mélyebb megismerés

Az önismeret – nem meglepő módon – önmagunk mélyebb megértését, megismerését jelenti. Hogy működöm? Miért úgy? Mi okoz örömet? Mit szeretek csinálni a szabadidőmben? Biztos ti is ezer másik kérdést fel tudnátok még tenni, ha elég bátrak vagytok. Mert ez bizony sokszor bátorsággal jár. Egyszerű kérdéseknek tűnnek, de sokszor nagyon nehéz valódi önazonos válaszokat adni rájuk. Miért?

Saját felelősségünk

Gyakran csináljuk azt, hogy ha egy élethelyzetben nem vagyunk jól, másra mutogatunk, felelősöket keresünk, általános igazságokat fogalmazunk meg, ezzel igazolva, felmentve magunkat a felelősség alól. Ahelyett, hogy megkérdeznénk: mi hogyan járultunk hozzá a helyzet kialakulásához. Az egyik kedvencem, amikor a párkapcsolati nehézségeket egyetlen summás bölcseletben fogalmazzuk meg: „A pasik mind ilyenek”. Vagy: „A nőknek csak a pénz számít.” „Persze, tudom én, hogy milyen pasit szeretnék, azt is tudom, hogy milyen kapcsolatban érezném jól magam, hiszen ismerem magam, dolgozom magamon. Csak hát nincsenek ma már normális férfiak, vagy akik normálisak már mind házasok.” És itt vége is a valódi kérdésfeltevésnek. Ha a továbblépéshez keresünk megoldást, akkor így lehetne folytatni:

„Ha egy normális, kedves férfit szeretnék, akkor miért az übermacsó, „rosszfiúk” vonzanak? Az én megnyilvánulásaim miért csak azokat vonzzák, akiket én nem tartok normálisnak? Akár egy párkapcsolatban, akár anélkül képes vagyok-e pár hónapig kiegyensúlyozott lenni?”

Másképp kérdezni

Az én világomban ez a fajta kérdésfeltevés az önismeret alapja. Ez egy mélyebb szint, ami a féltve őrzött valódi belső építőkockáimról szól. „Az is lehet, hogy utálom a pasikat? Mágnesként vonzom a hülyéket, hogy érzéseim igazolást nyerjenek?” – tehető fel a kérdés. Ehhez tükörbe kell nézni, és vállalni a kockázatot, hogy olyat is meglátunk, ami nehezen illeszthető bele az addigi énképünkbe. Az sem árt, ha értékítélettől mentesen szembenézünk önmagunkkal, és elgondolkozunk azokon a visszajelzéseken is, amelyek nem tetszenek. Persze az is lehet, hogy nem fogunk vele egyetérteni, nem is kell, de legalább egyszer nézzek rájuk őszintén. Ehhez kell a már emlegetett bátorság, hiszen könnyen lehet, hogy az addig igaznak vélt énképünk meginog.

Piszok nehéz tud lenni, amikor elhúzzák a függönyt, és rálátunk saját hazugságainkra.

„Éva 28 éves, önmagát kiegyensúlyozott, békés, mindent elfogadó embernek gondolta. Korábbi kapcsolataiból megtanulta, hogy a másik egyáltalán nem gondolatolvasó, és a saját érzéseit is meg kell tanulnia kommunikálni még akkor is, ha az esetleg feszültséget okoz a párkapcsolatában. Az önismereti munka során azonban szembesült azzal, hogy ő nem is békés volt korábban, hanem inkább szorongó. Nem tanulta meg felismerni az érzéseit, nem vette észre, ha valami nem jó neki, így a korábbi feszült helyzetekben inkább azon gondolkozott, vajon mi lehet vele a baj? Ahelyett, hogy az asztalra csapott volna. Évának meg kellett tanulnia, hogy mik a vágyai, azokat el kellett fogadnia, majd meg kellett tanulnia mindennek hangot adni.” És ez csak egyetlen eset, amikor az ember szembesülhet vele: nem biztos, hogy amit ő lát, és amit a külvilág észlel, az egyezik egymással. 

Az önismeret nem egy statikus dolog, aminek egyszer a végére érünk, inkább egy gondolkodási mód. Bátor kérdésfeltevéssel kezdődik minden helyzetben, amiben önmagunk számára furcsán reagálunk, vagy minden új helyzetben, amit megélünk. Lehet, hogy nem tudjuk még, mik lesznek a fontos dolgok, ha anyává válunk, vagy azt, hogy milyen értékek mentén tudjuk az életünket kiegyensúlyozottá tenni, amikor elkezdünk öregedni. Sajnos az önismeret nem ad egyszeri, végső megoldást, inkább a változás lehetőségét kaphatjuk meg tőle.

A változással pedig új, fontos kéréseket tehetünk fel önmagunknak. 

Sebők Franciska 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/agsandrew