–

Amióta tanítok, mindig voltak érettségiző, ballagó osztályaim. Az utolsó tanítási nap és az utolsó törióra nehéz számomra, reggel mindig azon töröm a fejem, hogy bemenjek-e egyáltalán... Mert ilyenkor nehéz bármit is mondani, búcsúzni meg még nehezebb. A könnyeimet nyelve próbálok mondani pár jó szót, de nem nagyon megy. Inkább a zenéhez fordulok segítségért, és olyan számokat készítek be a lejátszóba, melyeknek a szövege útravalóul szolgál a diákjaimnak. És az ő kedvükért még énekelni is szoktam... ajándékként. Hatalmas gombóc van a torkomban, izgulok, de akkor is énekelek nekik.

Utálok búcsúzkodni. A diákjaim nagyon a szívemhez nőnek, és rettentő nehéz elengedni őket. Egyrészt büszkeség tölti el az embert, hogy idáig eljutottak, közben mégis megszállja a gondolatainkat egyfajta boldog szomorúság is: mindennap látod ugyanazokat az arcokat, ismered minden bajukat, bánatukat, örömüket. Aztán egyszer csak vége lesz, és kiürül a tanterem. Ez az a dolog, amit egyáltalán nem szeretek a szakmámban: ők elmennek, mi pedig maradunk. Ezt nem lehet megszokni. A ballagás mindig fennforgással jár: hisz díszíteni kell a termet, műsort kell adni, aulát berendezni... és lelkesen imádkozni, hogy ne essen az eső.

Idén az utóbbi sajnos nem jött össze, a nagy kapkodásban pedig még a Himnusz is kimaradt: de hát ilyen az, ha pasik szervezik a ballagást.

A végzősök búcsúbeszédét sem szeretem végighallgatni, mert rengeteg emlék rohan meg ilyenkor: a jó hangulatú órák, a számos tábori élmény, a közös pillanatok. Ilyenkor ezeket mind-mind fel is idézik. Én meg persze sírok. Nem ciki az. Egyáltalán nem. Legalábbis én mindig vállalom az érzéseimet, el sem tudnám rejteni, hisz minden ott van azonnal az arcomon. De azért napszemüveg mögé rejtőzve, ajándékokkal a kezemben sétálok haza, és csak nagyon sokára tudom elterelni a gondolataimat ettől a felkavaró élménytől. Persze sok diák később is bejár, meglátogat minket, találkozunk, és nagyokat beszélgetünk. De az már akkor is más. Nem tanár-diák kapcsolat marad köztünk, hanem kedves ismerősök, néhány esetben pedig barátok leszünk, ami szuper érzés. De a ballagás napja akkor is a legnehezebbek közül való.

Aztán a szomorúságot felváltja az izgalom, a drukkolás. Igen, kedves diákok, mi is izgulunk! De én biztosan. Hisz még alig emésztődik meg a ballagás utáni kaja, máris – hipp-hopp! – kezdődik az írásbeli érettségi. Ami a pedagógusoknak is ugyanolyan megmérettetés, mint a diákoknak. Ez nekünk is egyfajta vizsga: kiderül, hogy az évek alatt milyen munkát végeztem, hogyan tudtam felkészíteni a tanítványaimat az érettségire. A vizsga reggelén izgatottan ébredek, alig tudok aludni. Valahogy mindig a saját érettségimről álmodom ebben az időszakban, persze sokszor egészen szürreális körülmények között zajlik álmomban az érettségi, és rendszerint furcsa szereplők tűnnek benne elő...

Mosolygok, amikor látom az iskolába belépve a sok ijedt, rémült, sápadt arcot. Mert ilyenkor még a legmenőbbeknek is „a seggükben van a zabszem”. Mégiscsak ma van az érettségi! Tizenkét-tizenhárom évig hallgatták, hogy egyszer el fog jönni. Aztán hirtelen el is jött, de nyugi, ahogy jön, majd el is múlik. Persze... én is izgulok, ideges vagyok, de ezt nem szabad, hogy lássák rajtam, hisz tőlem várják a biztatást, a megnyugtatást. Nagyon jól tudom leplezni, hogy legszívesebben tövig rágnám a körmömet. Legfőképpen szerdán, hisz aznap van a töri írásbeli. Ilyenkor alig várom, hogy megtudjam, mik a feladatok: perverz hobbi, de amint lehet, megnézem a tesztet, és nekiállok magamban megoldani azt, hogy tudjam, mennyire nehéz, vagy éppen könnyű a feladatsor. Teszem ezt azért, hogy megnyugtassam magam, és addig sem azon agyalok, hogy mi lehet a teremben. De mindig hiszek abban, hogy amit én megtehettem, azt meg is tettem. Bízom a diákjaimban, a képességeikben, és abban, hogy közösen a lehető legjobban készültünk fel erre a napra. Aztán amint vége az írásbelinek, pislantunk kettőt, és máris itt a szóbeli. De ne szaladjunk ennyire előre, arról majd akkor, ha itt lesz... és eljön.

Balatoni József

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/ Chinnapong