A sportvilág első LMBTQ+ ikonja: Billie Jean King, aki átírta a játékszabályokat

Billie Jean King (akkor még Moffitt) egy nyilvános parkban, saját zsebpénzéből vett ütővel kezdte a teniszt. Aztán átírta a sport történelmét. Nemcsak bajnok lett, hanem forradalmár is: a pályán rengeteg győzelmet aratott, azon túl pedig az egyenjogúságért harcol a mai napig. Mindent kockára tett, hogy bebizonyítsa: a tehetség nem attól függ, hogy valaki nő vagy férfi. Simon Eszter írása.
–
Billie Jean Moffitt igazi kaliforniai vagányként nőtt fel Long Beachen, egy olyan családban, amelyben a sport természetes volt, a panaszkodás viszont ritka.
A mások segítése alapértéknek számított odahaza – apja tűzoltó volt.
Bátyja versenyszerűen baseballozott, ő pedig először a softballal próbálkozott, de hamar rájött, hogy a csapatjáték nem az ő terepe. Tízéves korában egy barátja ismertette meg a tenisszel, és attól a pillanattól kezdve nem volt kérdés, hogy ez az ő sportja. Az első ütőjét a zsebpénzből vette, és egy nyilvános pályán kezdett gyakorolni – hiszen miért fizetett volna drága klubtagságért, ha a parkban is bárkit legyőzhet?? Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ragyogó tehetség, és szorgalmas is. Alig lépte át a tinédzserkor küszöbét, máris eltökélte, hogy a női teniszt egyenrangúvá teszi a férfiak játékával.
Nincs hátraarc
1961-ben, mindössze 17 évesen megnyerte első wimbledoni címét női párosban, és ettől a pillanattól kezdve megállíthatatlan volt. Bár beiratkozott a Los Angeles-i Állami Főiskolára, hamar rájött, hogy a tantermek falai túlságosan szűkek számára – az ő igazi terepe a teniszpálya volt. Nemcsak játékával, hanem hozzáállásával és vakmerő bátorságával is változást hozott a sportban. Ha igazságtalanságot tapasztalt, tiltakozott. Küzdött az egyenlő díjazásért, és kiállt a női sportolók egyenjogúságáért. Kimondta azt, amiről mások csak suttogni mertek.
Persze nem mindenki nézte jó szemmel, hogy egy fiatal teniszezőnek ilyen határozott véleménye van. De King soha nem hátrált meg. 1970-ben, amikor a női játékosok pénzdíjazása még köszönőviszonyban sem volt a férfiakéval, néhány társával megalapította a Virginia Slims Tourt – az első önálló női teniszbajnokságot, amely a későbbi WTA (Women's Tennis Association) alapjául szolgált.
Veszíteni nem opció
A legnagyobb dobása kétségtelenül az 1973-as Battle of the Sexes mérkőzés volt – egy összecsapás, amely jóval túlmutatott a sporton. Billie Jean King nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is komolyan készült, mert tudta, hogy ez nem csupán egy meccs lesz, hanem egy lehetőség is arra, hogy bebizonyítsa: a női sportolók ugyanolyan keményen küzdenek, ugyanolyan tehetségesek és ugyanakkora figyelmet érdemelnek, mint a férfiak.
Ellenfele az egykor világelső Bobby Riggs volt, az 55 éves veterán, aki nyíltan gúnyt űzött a női teniszből. Azt hangoztatta, hogy egy középkorú férfi is könnyedén legyőzi bármelyik női bajnokot. A média azonnal ráharapott a sztorira, és hatalmas felhajtást csapott a mérkőzés körül. Riggs állandó provokációi és nőkkel szembeni lekezelő megjegyzései csak tovább fokozták a feszültséget, de Billie Jean King nem engedett a nyomásnak. Egy barátja megkérdezte tőle: „Mi van, ha kikapsz?” King válasza pedig egyszerű és határozott volt: „Az nem opció.”
A meccs előtti napokban Billie Jean fejben újra és újra lejátszotta a mérkőzést. Tudta, hogy Riggs agresszív játékstílusa gyors reakciókat követel, ezért olyan férfi játékosokkal edzett, akik hasonló tempót diktáltak.
Riggs folyamatosan azt hangoztatta a sajtóban, hogy Billie Jean „túl érzékeny” ahhoz, hogy nyerjen. King azonban nem hagyta magát kizökkenteni: „Én leszek az, aki a végén mosolyog” – vágott vissza.
A mérkőzés napján a stadion inkább egy show-műsorra emlékeztetett, mint egy teniszmeccsre. Riggs egy hintóban érkezett, cukorkát szórt a tömegbe, miközben King aranypalástban vonult be. Bár kívülről magabiztosnak tűnt, későbbi visszaemlékezéseiben arról számolt be, hogy belül majd’ felrobbant a feszültségtől. Már a küzdelem elején egyértelművé vált, hogy Riggs alábecsülte ellenfelét. Nem számított rá, hogy egy ilyen elszánt és felkészült játékossal találkozik – olyannal, aki ezt a meccset nem engedi kicsúszni a kezei közül. Billie Jean nemcsak hogy kiállt ellene, de 30 000 néző előtt látványosan bebizonyította: a pályán a játék számít csak, nem az, milyen nemű vagy.
Győzelmével – és összesen 39 Grand Slam-címével – Billie Jean King sporttörténelmet írt, híres volt és népszerű, és esze ágában sem volt háttérbe húzódni. Éveken át harcolt azért, hogy a női sportolók ugyanolyan elismerést és fizetést kapjanak, mint a férfiak. Ennek köszönhetően 1973-ban a US Open lett az első Grand Slam-torna, ahol a nők és a férfiak azonos pénzdíjazásban részesültek.
Az őszinteség ára
Billie Jean Moffitt 1965-ben feleségül ment Larry Kinghez, ám néhány évvel később bevallotta, hogy a nőkhöz is vonzódik. 1971-ben viszonyt kezdett titkárnőjével, Marilyn Barnett-tel, aki a házaspár malibui otthonában lakott. A kapcsolat sokáig titokban maradt, ám 1981 tavaszán egy per miatt nyilvánosságra került.
Az újságok arról cikkeztek, hogy egy nő feljelentette a teniszezőt. Bár a részletek eleinte homályosak voltak, hamar kiderült, hogy a felperes nem más, mint Marilyn Barnett, aki anyagi támogatást és a malibui ház egy részének tulajdonjogát követelte. A hír sokkolta a sportvilágot, és a sajtó természetesen azonnal ráharapott.
Billie Jean King számára nem maradt más út, mint az őszinteség: elismerte kapcsolatát Marilyn Barnett-tel, és ezzel ő lett az első világhírű sportoló, aki nyíltan vállalta szexuális orientációját. A coming out súlyos következményekkel járt: szponzorai sorra kihátráltak mögüle, és míg korábban dollármilliós szerződései voltak, egyik pillanatról a másikra anyagi bizonytalansággal kellett szembenéznie.
„Egyetlen év alatt több pénzt veszítettem, mint amennyit a karrierem alatt kerestem” – emlékezett vissza.
A legenda újjászületése
Az ünnepelt teniszcsillag egyik napról a másikra elvesztette rajongóit. Úgy érezte, egyedül maradt. Nem tudhatta, ki áll mellette őszintén, és ki az, aki árgus szemekkel lesi, reméli a bukását. Egyvalaki azonban mindig mellette állt: férje, Larry King, aki válásuk után is támogatta, és igaz barátként állt mellette a nehéz időszakban.
Akárcsak az LMBTQ+ közösség, amelynek tagjai példaképnek tekintették. King lassan visszatalált önmagához.
Ma is csúcsformában
King több mint négy évtizede él együtt Ilana Kloss egykori profi teniszezővel. 2018-ban házasodtak össze. Nemcsak az életüket, hanem a küldetésüket is megosztják: közösen dolgoznak azon, hogy a sport világát befogadóbbá és igazságosabbá tegyék. Bár a Grand Slam-sikerek már a múlté, a tenisz – és úgy általában a mozgás – továbbra is Billie Jean életének középpontjában áll. Szenvedélye az évek során mit sem halványult. „Semmihez sem hasonlítható” – mondja a SELF magazinnak adott interjújában a teniszről.Pedig volt idő, amikor úgy tűnt, végleg leteszi az ütőt. Sorozatos térdműtétei miatt sok évre elhagyta a pályát, de felesége, Ilana Kloss rávette, hogy vegye újra kézbe az ütőt. „Húsz éve nem ütöttem labdát” – vallotta meg King idén februárban a Self magazinnak. „Ilana hozott vissza a pályára.”
Szerencsére a látása még mindig éles, az edzésprogramját pedig komolyan veszi. Mielőtt feleségével pályára lép, alaposan bemelegít: kilazítja a vállát, erősíti a karját, végül húszat guggol. A súlyzós edzés a mindennapjai része, hiszen az izmok nem maradnak örökké fiatalok, de ő mindent megtesz, hogy megőrizze erejét és fizikumát.
Mindemellett Adidas-nagykövet, a Women’s Sports Foundation igazgatósági tagja, tanácsadó a női jégkorongligában, de a Los Angeles Dodgers valamint az Angel City FC tulajdonosi körében is szerepet vállal.
Nemrég csatlakozott a Dove testápoló márkához, hogy felhívja a figyelmet a sportoló nők önbizalmának fontosságára. Egy kutatás szerint a tinédzser lányok közel fele azért hagyja abba a sportot, mert azt mondják nekik, hogy a testalkatuk nem megfelelő. A 81 éves teniszező rávilágított, hogy sok női sportoló edzői nyomás alatt áll, hogy alakját a sportág elvárásaihoz igazítsa. Billie Jean szerint ezen a téren még rengeteg a tennivaló. „Sokat változott már a világ, de még mindig hosszú út áll előttünk.”
Kiemelt kép: Getty Images/Bettmann