–

Apokalipszis, megcsalás és kihullott fogak

Akkor ezzel az alcímmel össze is foglaltam, milyen keretek között mozognak az én álmaim, amikre a férjem röviden csak annyit mond reggel, amikor mesélésbe kezdek; „Ezek helyett a vad álmok helyett, inkább aludjál, Juditka!” Úgy mondja ezt, mintha legalábbis pongyolában kiosonnék a hálóból, és éjjel valami őrült kalandba kezdenék házon kívül. Ráadásul visszatérő álmaimban éppen ő ismerkedik meg különböző helyzetekben idegen nőkkel, és a szemem előtt kezd nekik udvarolni, majd távozik velük kézen fogva. Annak dacára álmodom ezt rendszeresen, hogy ébren nem vagyok egy féltékeny alkat, és okom sincs rá (tudomásom szerint). De amikor reggel felébredek, annyira élénken él bennem a megcsalásos álom emléke, hogy szerencsétlen nem érti, miért lököm oda a reggeli teáját olyan ingerülten az asztalra. Ennél talán csak a teljes apokalipszis rosszabb, amikor kietlen tájon menekülünk a családdal valamilyen földönkívüli támadás, világégés fenyegetésétől üldözve, és végig tudom, hogy ütött az utolsó óránk, itt a világvége. Ehhez képest szelídebbnek tűnik, amikor álmomban észreveszem, hogy kiesett egy fogam, és amikor kiveszem a számból egy zsepivel, akkor az össze többi is sorban hullik ki a számból…

Megnyugtató a magyarázat

Egy ideje motoszkált bennem a gyanú, hogy összefüggés lehet a „vad” álmaim, és aközött, hogy én olyan munkát végzek, amiben a kreativitás létszükséglet. Míg ő, aki nem álmodik, mind munkájában, mind személyiségében egy nagyon racionális vonalat képvisel. Nógrádi Csilla, az álmok kutatására specializálódott klinikai szakpszichológus nemcsak megerősíti a gyanúmat, de meg is magyarázza, miért van összefüggés a személyiség és az álmok között.

„A személyiség alapvetően mintázza azt a gondolkodást, ahogyan az ember éjszaka álmodik. A kreatívan gondolkodó, az asszociációkat gyakrabban használó ember figyeli ezeket a belső folyamatokat, az egója átengedi a bizarr álmokat is, a racionalitás nem szab gátat ezeknek. A tények talaján álló emberek is álmodnak ilyeneket, de az ő esetükben esetleg máshogyan fogalmaz az elme, előfordul, csak valamilyen nyugtalanság érzés jelenik meg” – mondja Nógrádi Csilla.

Lehet, hogy most is álmodom

A szakember szerint ezért is nagyon hasznos, ha az ember vissza tud emlékezni az álmaira, mert úgy könnyebb a szorongásokat feloldani. Az álmokra való emlékezés szerinte tanulható, ezért alig várom, hogy a férjemnek visszavágjak, és az orra alá dörgöljem, hogy gyakorolnia kell. Ennek az a feltétele, hogy hinni kell az álmok szerepében, ha ez nincs meg, nem fog menni a tréning. Ha ez mégis adott, akkor elég, ha este lefekvéskor tudatosítja magában az ember, hogy ami jelen pillanatban történik, az lehetséges, hogy szintén egy álom, és ebben a kritikus szemléletben készül az éjszakai álmaira is. Tudom, ez kellőképp filozofikus, de Csilla elmagyarázza, amikor ezt felvetem, hogy nem tudhatjuk, hogy jelen tudatállapotunk nem egy másik álom-e, hisz nincs rá semmilyen bizonyítékunk. Visszatérve az álmok tudatosítására, ha ezt begyakorolja valaki, számtalan hozadékát élvezheti az életében: az én férjem előtt is kinyílhat a lehetőség, hogy jobban megértse önmagát, megismerje a belső folyamatait, a saját viselkedését, motivációit és érzelmeit. Bár azt hiszem, az ő esetében épp az első feltétel hiányzik: az álmok jelentőségébe vetett hit…

Elemlámpával az éjszakában

Függetlenül az ő hitétől, mégiscsak kutatók által megfogalmazott tény, hogy a tudattalan nem feltétlenül személyes tudattalan. Létezik ugyanis egy – a jungi filozófia szerint megfogalmazott – kollektív tudat, amiben mindannyian benne élünk. Egy közös tér, amiben közös gondolatunk, kultúránk, szimbólumrendszerünk van. Az álmaink pedig időnként ebből is merítenek, ezeket hívják „nagy álmoknak”. Ilyenkor nem a saját életünk problémáit álmodjuk meg, és jellemzően ezekből születnek a nagy alkotások, Nobel-díjas ötletek. Ismert példa erre „Kekulé álma”; a német kémikus már hosszú ideje dolgozott a benzol felépítésének titkán, amikor egy önmaga farkába harapó kígyót álmodva, rájött, hogy a benzol szerkezetében a szénláncok gyűrűként kapcsolódnak össze. Kekulé pedig lehetséges, hogy a kollektív tudattalannal kapcsolódott össze.

Ki tudja, talán egyszer nekem is megadatik ez a kapcsolódás és a „nagy álom”, hiszen bennem megvan a kellő hit és elszántság is, hogy a tudattalanomba száműzött dolgokkal fel tudjam venni a kapcsolatot. Ahogyan Csilla mondja, olyan ez, mintha elemlámpát vinnék az éjszakába, látni fogom, hogy mi is van ott. „Amikor valaki nincs tudatában az álmodásnak, attól még ugyanígy megtörténik az akár a mélyebb rétegekben való feldolgozódás, csak nem válik tudatossá. Márpedig akkor válik tartalmasabbá az élet, ha tudatosak vagyunk” – állítja a pszichológus.

 

Kárpáti Judit 

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Warunya Ngamcharoen