–

Már nem csak a stabil babáknak ajánlják a kenguruzást

A most megjelent új WHO-irányelv alapjaiban szünteti meg a kenguruzással kapcsolatos összes esetleges fenntartást, ugyanis 

minden egyes koraszülött és kis súlyú újszülött számára azt javasolják, hogy naponta 8–24 órát (de a lehető legtöbbet) töltsön bőr-bőr kontaktusban az édesanyjával, és ha ez nem lehetséges valamiért, akkor az édesapjával vagy más családtaggal, még akkor is, ha klinikailag nincs stabil állapotban,

függetlenül attól, hogy az újszülött otthon vagy egészségügyi intézményben van. Ha szállítani szükséges, akkor is kenguruhelyzetet ajánl. A kenguruzás megkezdését a születés után azonnal javasolja, leszámítva azt, amikor a kisbabát lélegeztetni, újraéleszteni kell, vagy sokkos állapotba kerül. 

A koraszülöttek és kis súlyú újszülöttek ellátásáról szóló új WHO-irányelvének kenguruzással és a szülők bevonásával kapcsolatos legfontosabb ajánlásai és megállapításai
  1. A 2015-ben kiadott ajánlásban szereplő feltétel, miszerint az újszülött a kenguruzáshoz klinikailag stabil állapotban kell hogy legyen, megszűnik.
  2. A kenguruzás otthon és az újszülöttellátás bármelyik szintjén alkalmazható.
  3. Az egészségügyi ellátóknak gondoskodniuk kell a család bevonásáról, folyamatos jelenlétének lehetővé tételéről, és a zéró szeparációról függetlenül az újszülött klinikai állapotától.
  4. Az egészségügyi ellátónak gondoskodnia kell az ágyról, ételről, a fürdési és a mellékhelyiség-használati lehetőségről az érintett családtagok számára.
  5. A kenguruzást lehetőleg a születés után azonnal, vagy az első újraélesztést követően ajánlott megkezdeni.
  6. Amennyiben az édesanya nincs kenguruzásra alkalmas állapotban, a többi családtagnak kell erre lehetőséget adni. Az erre alkalmas személyeket szükséges a megszületést megelőzően azonosítani, tanácsokkal ellátni, és a szülőszoba/csecsemő osztály területére beengedni.
  7. Ha az újszülöttet szállítani kell, az anyával vagy más családtaggal kengurupozícióban javasolt ezt megtenni.
  8. Az egészségügyi ellátóknak törekedniük kell arra, hogy úgy támogassák az édesanyát, hogy a kenguruzást hazabocsátás után is folytathassa. 
  9. A hazabocsátás után minden koraszülöttet és kis súlyú újszülöttet nyomon kell követni, lehetőleg otthonlátogatások formájában.
  10. Minden egészségügyi dolgozó nyújthat támogatást a kenguruzásban az édesanyáknak és a családtagoknak. Ez magában foglalja azt is, hogy segítenek az édesanyának abban, hogy bőr-bőr kontaktusban maradhassanak, valamint a szoptatásban és az újszülöttgondozásában is.
  11. Az egészségügyi dolgozóknak azt ajánlják, hogy naponta rögzítsék a klinikai nyilvántartásban a kenguruzás mennyiségét, és rendszerint monitorozzák.
  12. A kenguruzás jelentős hatással van a halálozás esélyének csökkentésére, a fertőzések elkerülésére, a súlyfejlődés fokozására és a szoptatás sikerességére.

A WHO-ajánlások mögött álló vizsgálatok során (IPISTOSS – Immediate parent infant skin to skin study és iKMC-kutatások) öt fejlődő országban (Ghána, India, Malawi, Nigéria, Tanzánia) állítottak fel pontosan ugyanolyan PIC- (perinatális intenzív centrum) osztályokat, mint amilyenek a kontrollországokban, Svédországban és Norvégiában működnek. Ezzel lehetett bebizonyítani azt, hogy a kenguruzás nem csak akkor jelent előnyt, ha egy osztály nem engedheti meg magának, hogy inkubátort használjon. A kutatásban a kontrollcsoportot azonban hamar le kellett állítani, mert ahogy saját oldalán a Melletted a helyem is beszámolt róla „az első és másodlagos eredmények azt mutatták, hogy az első 28 napban sokkal alacsonyabb volt a halálozás azoknál a babáknál, akiknél a születést követő azonnali kenguruzás módszerét alkalmazták, valamint csökkent az első 72 órában elhunytak száma. Kevesebb volt a hipotermia és a szepszis. Csökkent a szülés utáni depresszió az édesanyáknál. Nagyobb sikerességgel kaptak az újszülöttek az első 24 órában anyatejet, illetve 72 órán belül már mellre kerültek.” Ráadásul 

a módszer az egy kilogramm alatti újszülöttek esetében is jobb eredményeket hoz, nem csak az a felettieknél. 

Így a kutatásban részt vevő koraszülöttosztályokon elkezdték folyamatosan alkalmazni a kenguruzást.

„Nem csak rövid távon van jelentős pozitív hatása a kenguruzásnak, a dr. Nathalie Charpak által mért adatokból, aki húszéves korukig utánkövette a koraszülötteket, az is látszik, hogy ez is közrejátszhat abban, hogy sokkal jobbak a családi kapcsolataik, és jobb életet élnek” – mondja Nagy Lívia, a Melletted a helyem Egyesület alelnöke. 

A koraszülött kisbaba bármilyen fajta ellátása az édesanya mellkasán tehát olyan előnyökkel jár, amelyek ismeretében nem kérdés, hogy ezt minden idő előtt érkező kisbaba számára lehetővé kell tenni, és az osztályokon egyszerűen valahogyan meg kell oldani.

Újabb Covid-hullám a láthatáron, ami ellen még mindig csak oltással tudunk védekezni – Biológus szakértő jelenti

WMN Egszsg – 2022. november 16. – WMN

De mit jelent ez a magyar kórházi gyakorlat szempontjából?

Képzeld el, hogy ápolóként egy koraszülöttosztályon dolgozol. Elképesztően kicsi, rendkívül sérülékeny kisbabákra és szüleikre vigyázol az egész műszak alatt. Minden pillanatban készenlétben kell lenned, bármikor bármi történhet, bármikor érkezhet az osztályra egy éppen megszületett, intenzív ellátást igénylő új baba. Egész nap folyamatosan feladatod van, rengeteg a teendő a koraszülöttek körül. Ideális esetben a kisbabák szülei is gyakran jelen vannak, így az amúgy sem túl nagy hely még kisebbre zsugorodik, és néha nehézséget okoz, hogy mindenki elférjen és könnyen mozogjon. Jóval kevesebb kollégád van, mint amennyire szükség lenne. Igyekszel gyors és precíz lenni, semmit nem elfelejteni, a hihetetlenül kicsi vénát nem mellészúrni, a babákat folyamatosan figyelni, és bármilyen komplikáció kezdeti jeleit azonnal észlelni. Hosszú évek alatt alapos rutint szereztél, aminek köszönhetően még azokon a napokon is, amikor fáradtabb vagy, esetleg kevésbé tudsz könnyen koncentrálni, bízhatsz benne, hogy a feladatokat lehetőleg hiba nélkül látod el. A tetteid óriási hatással vannak az apró életekre és egész családok sorsára egyaránt. Az osztályon dolgozó nővérként vajon hogyan tudnál alkalmazkodni ahhoz, ha a koraszülött-ellátásban magabiztossá fejlődött munkamenetet gyökeresen kellene megváltoztatnod?

Többek között ezzel a kihívással szembesül ugyanis szinte az összes magyar koraszülöttintenzív ellátást nyújtó osztály. A Melletted a helyem Egyesület FINE képzése, amelyről korábban ITT írtunk, ennek megoldásáról szól, és állami szinten is stratégiai jelentőségű: a Harvard Egyetem egyik képzéséből, külföldi munkatársak segítségével származtatott oktatási anyag, amelyen keresztül az egyesület azt szeretné elérni, hogy minden koraszülöttosztályon a legfrissebb kutatási eredményekre alapozva lássák el a kisbabákat, és ennek része a lehető legtöbb, nem csak napi 10, 20, 30 perc, hanem a hosszú órákig tartó bőr-bőr kontaktusban megvalósuló kenguruzás is az édesanya vagy az édesapa mellkasán. 

Nádor Csaba azt mondja, ezt sokszor csak valami cuki dolognak gondolják, esetleg kiegészítő apróságnak, de valójában ez maga a kezelés. 

Hogyan jelenhet ez meg a magyar gyakorlatban?

Nádor Csaba szerint a WHO-állásfoglalásnak megfelelő hazai irányelv elkészítése a jelenleg erre mozgósítható kapacitás mellett valószínűleg hosszú időt venne igénybe. Ezért ők praktikusabbnak látják, hogy az egyesülettel, amilyen hamar csak lehet, gyakorlati oktatást nyújtanak az érintett osztályoknak. Csaba és Lívia – több hazai szakemberrel együtt – egy amerikai újszülött-/koraszülött-ápolói tankönyv fordításán is dolgoznak, ami szintén ebben fog segíteni.

Bár a szakorvosjelöltek a szakképzésben stabil neonatológiai alapokat kapnak, a kengurumódszerrel most még nem találkoznak tananyagszerűen, 

ezért ez még kialakításra vár. Ráadásul a tankönyvek ma már gyorsan aktualitásukat vesztik, az itthon jelenleg használt tankönyv is már 15 éves, ami ezen a területen hosszú idő, ezért aki a kenguruzásból szeretne felkészülni, az elsősorban külföldi képzésekből, cikkekből és tanulmányokból teheti meg, és a fiatalok ezt is teszik. 

„A függőség egy egész család betegsége” – Interjú Bajzáth Sándor addiktológiai szakemberrel, felépülő függővel

WMN Egszsg – 2022. november 13. – KAA

Mégis hogyan illeszthető be a kenguruzás rutinszerűen a nővérek mindennapjaiba?

„Ez attól is függ, hogy az adott nővéri gárda mennyire elkötelezett a kenguruzás mellett, mennyire hisz benne. Amikor a FINE II gyakorlatomat végeztem az egyik magyar PIC-en, volt olyan nap, hogy szinte egész nap minden baba kint volt, míg a következő napon nem nagyon láttam szülőt, aki kenguruzott volna. A harmadik napon pedig az egyik nővér csinálta, a másik kettő pedig nem” – számol be Lívia. 

A két megkérdezett szakember szerint ennek sok oka van. Nagyon erősen meghatározó a főnővér hozzáállása, és az is fontos, hogy eleve kétszer ennyi nővérre lenne szükség, mint amennyi most van. A kenguruzás hiányát sokszor a környezeti tényezőkkel indokolják az ápolók, vagy éppen a baba állapotával: „Géppel lélegeztetett gyereket nem, nem hagyományos, hanem HFO (magas frekvenciás) lélegeztetésen lévő gyereket nem, ha keringési instabilitása van, akkor sem, ha nagyon pici, egy kilogramm alatti gyerek az első pár napban van, akkor szintén nem. Viszont a nap végén kiderül, hogy a koraszülöttosztályon alapvetően ilyen gyerekek vannak. Akkor ki fog kenguruzni? Ha ezeket a dőlt betűs nemeket mind-mind kidobáljuk a kukába, akkor talán lépünk egyet előre” – magyarázza Nádor Csaba.

Nagy Lívia azt figyelte meg, hogy 

ott működik sikeresebben a kenguruzás, ahol a nővérek folyamatosan mernek egymástól segítséget kérni. 

Ennek több pszichés blokkja lehet. A nővér érezheti úgy, hogy ha segítséget kér, attól úgy tűnik, mintha ő nem tudná ellátni a feladatát. Van, akinek pedig nagyon nagy bizonytalanságot és kontrollvesztésérzést okoz az, ha el kell szakadnia a megszokott munkamenettől, és ki kell lépnie a komfortzónájából. De az is lehet, hogy egyszerűen csak attól tart, ha túl sok szülő tartózkodik a kisbabájával kenguruzva az osztályon, akkor átesik valakin, vagy nem férnek be annyian, ahány szakemberre szükség van, mondjuk, egy újraélesztésnél. Esetleg feszélyezi, ha túl sokan látják, ahogy dolgozik.

  

„Ami a legfontosabb, hogy az adott nővér ki tudja-e venni úgy azt a gyereket az inkubátorból, hogy közben nem fél attól, hogy valamit rosszul fog csinálni, például extubálja a babát” – mondja Lívia, és ezért gondolja úgy, hogy megoldást egyrészt a segítségkérés, másrészt a rengeteg szimuláció jelenthet, és az, hogy a tapasztaltabbak minél többet tanítsák a többieket, valamint hogy legyen osztályos protokoll. 

„Muszáj lenne elérni Magyarországon is, hogy ebben az iszonyatosan pici, sérülékeny populációban egy nővér maximum két gyerekkel foglalkozzon. 

Akkor van idő megfigyelni, több tudást szerezni, következtetést levonni. Most kicsit hiányzik a tudás, az idő, és a nővérlétszám. Ezeket a lépcsőfokokat pedig nem fogjuk tudni átugrani” – zárja a beszélgetést Nádor Csaba.

Magyarországon minden tizedik gyermek, vagyis a lakosság 10 százaléka érintett (ami által az ő családjuk is azzá válik az ellátási rendszerben), és az intenzív kezelésük módja nemcsak a túlélésükre lesz hatással, hanem például arra is, hogy mennyire élnek boldog életet, ezért a helyzet rendezése morális kötelezettségünk is. Éppen ezért nagyon fontos, hogy kialakítsák a kenguruzáshoz szükséges méretű osztályokat, és orvosolják a szakdolgozóhiányt, hiszen összességében ez is segíti az országnak a népesedést és a családpolitikát illető, hivatalosan kitűzött céljai elérését. 

Kiemelt képük illusztráció – Forrás: Getty Images / Jill Lehmann Photography

Kőrizs Kata