Ha a földön élő lények közül azokra gondolunk, akik Dél-Amerikában laknak, ritkán közlekednek gyalog, szeretnek lógni, hosszú a körmük, a nyelvük a napi túlélésükhöz elengedhetetlen, határozottan buták, a hajukat középen választják el, de a leveleket csak egy hónap alatt dolgozzák fel, a nemi életük pedig kimondottan unalmas, akkor bizonyára sokan gondolnak az ottani közigazgatási hivatalnokokra.

Pedig ezek a tulajdonságok mind a lajhárokra jellemzők.

Ráadásul azt figyeltem meg, hogy a látszólagos földrajzi távolság ellenére közöttünk is élnek ilyen minőségű lények.

Az emberlajhár azonban hajlamos csak a másikban megpillantani a szőrös emlőst, miközben nem veszi észre, hogy benne is ott figyel a nyugis jószág. Persze nem ugrásra készen, mert nem kapkodunk. A lajhár nem ugrik, a lajhár simán zuhan.

A lajhár neve nyilvánvalóan a kulcs/kulcsár, hord/hordár, cinc/cincér, pinc/pincér tengelyen képződött valahol, de hát a lajh szó értelmét valamiért hom/homár fedi. Valakik nyilván lusták voltak megjegyezni, hogy mi is az a lajh.

A lajhár bátor. Ha az ipari alpinistákat meg a légtornászokat nem tarjuk gyávának, akkor hogy a haragba ne lennének bátrak ezek a lombkoronában fityegő lények! Ráadásul hanyatt fityegnek. Az nagyon durva!

A lajhár felvállalja önmagát. A lajhár természetes. Nem áll neki piperészni, felőle a manikűrösöknek felkophat a körmük, a fodrászok meg fessenek másnak hajat.

A lajhár ugyanis a zöld színű szőrre esküszik. Ezt nem vegyi úton éri el, hanem puszta jófejségből: hagyja hogy algák nőjenek a szőrében. Annyira rendes, hogy még gombákat is növeszt magán (nem körömgombákat!), és otthont ad a bozontjában a molylepkéknek is. Szóval nem irigy, hanem nagylelkű.

A lajhárnál kevésbé elvarázsolt emlősöknek unalmas a szőrfazonjuk. A lajhár viszont egy lázadó punk! A kutyákhoz képest fordítva növeszti a szőrét: a választék a hasán van, és onnan simul szépen a háta irányába, persze a lábát ő sem borotválja, annak a szőre meg a test felé mutat.

Hanyattkutya.

A lajhár nem festi a szemét, semmi make up, nála üresen áll a make up tár.

A lajhár kíváncsi. Annyira, hogy még az anatómia egyik alaptételét is hajlandó volt felrúgni annak érdekében, hogy a fejét akár háromnegyed fordulattal is hátra tudja fordítani. Ez úgy lehet, hogy a háromujjú lajhár a nyakcsigolyái számát az emlősökre oly jellemző hétről kilencre változtatta. Nyilván kártyán nyerte a kétujjú lajhártól, mert annak meg csak hat nyakcsigolyája maradt. Róluk is szól az írás: „Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.” (Márk evangéliuma, 4. fejezet)

Ha nekünk ilyen nyakunk lenne, akkor hanyatt fekvés közben is tudnánk „hasalva" tévét nézni!

A lajhár egyszerű étellel is beéri, mert szerény. A családi ebédeknél finnyázó gyerekekre ez nem mondható el, de ők egyéb szempontból is inverz lajhároknak tekinthetők. Persze az is igaz, hogy egy jóllakott lajhár testsúlyának kétharmadát az aktuális gyomortartalma adja. Ezt bátran nevezhetjük irgalmatlan tulajdonságnak, gondoljunk csak magunkra, mit művel velünk az emésztésünk, ha csak a testsúlyunk egy százalékát megesszük! A lajhár tehát egy gasztrohős!

És a nyelve akár harminc centire is kinyújtható. Ez egy fagylaltosnál elég jól jönne nekünk is. Már akkor elkezdhetnénk nyalni a gombócokat, miközben az egyik kezünkben pénztárcát tartanánk, míg a másikkal a visszajáróért nyúlnánk.

Amikor a lajhár felpörög, és nagyon aktív, olyankor a testhőmérséklete is felszalad 30-34 fokra. Ezt főleg a fákon lógva, menekülés közben tudja hozni, ilyenkor percenként négyméteres sebességre is képes. A hanyatt-homlok menekül kifejezés általa nyer valódi értelmet!

A földön nem rohan ennyire, ott ha belehúz, akkor is csak fele ilyen gyorsan halad. Mint a nagy fekete autók királyai a belvárosi belső sávban!

Érdekes módon nemcsak a falunkban, de a fővárosban sem lehet lajhárszalámit kapni a henteseknél. Ez szerintem abból adódik, hogy el sem lehet képzelni ennél bosszantóbban előállítható ételt. A lajhárnak ugyanis szinte alig van izma, tehát nagyon sokat kellene elejteni egyetlen szalámihoz is. Ráadásul a lajhárvadászok agyvérzést szoktak kapni a vadászat végére, mert a fákon a lajhár nem izomerővel függeszkedik (mint már mondtam, nem egy crossfit-bajnokkal van dolgunk), hanem a karmain lógva fityeg. A lelőtt lajhár tehát ott csüng hanyatt továbbra is a lombkoronában, miközben a vadászok dühöngve törik ripityára a fegyverüket, majd agyvérzésben ott a helyszínen elhaláloznak. De a lajhárok olyan szelídek, hogy ezeket a vadászokat sem dolgozzák fel bosszúból vadászfelvágottnak (őrölt bors, enyhe fokhagymás beütés).

A lajhárok jól úsznak. És mi nemcsak Hosszú Katinkát és Cseh Lacit szeretjük immár ezért, hanem a náluk sokkal komolyabb szőrellenállással is megbirkózó lajhárokat is. Semmi cápadressz, semmi epiláció, semmi úszósapka. Natural talent!

A modern kutatások szerint a lajhárok  a vadonban csak kilenc-tíz órát alszanak, míg fogságban akár tizennyolcat is. Ez azt jelenti: a fogság annyira unalmas, hogy még a lajhár is unja. A lajhár tehát egyáltalán nem lusta, ráadásul a szabadságot szereti, egy valódi szabadság-aktivista.

Bennünk is él egy lajhár, ami belülről jó, kívülről viszont bosszantó lehet. Én azt gondolom, megfontolt vagyok, te viszont azt hiszed rólam, hogy lusta.

Látszólag lassan reagálok bizonyos helyzetekben. De azt tudnod kell, hogy ez sokszor egészen elképesztő belső folyamatokat takar, vagy pont azok következménye. Bennem és benned is.

A boldogsághoz sokszor nem kell több, csak felfedezni a belső lajhárt magunkban... és emberállat társainkban.

Hajrá, lajhárok!

Kökéndy Ákos

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Flickr/