Szombat esti bénulás: amikor arra ébredsz, hogy nem mozog a karod

–

Az a helyzet, hogy nagyon könnyű volna hatásvadász módon írnom erről, de semmi szükség hatásvadászatra, mert a dolog anélkül is iszonyatosan ijesztő. 

Igen, tudom, milyen a zsibbadás. Azt is tudom, milyen, amikor olyan nagyon elzsibbad valamid, hogy „nem érzed a lábad”. Itt azonban nem erről volt szó. Sem bizsergést, sem „hangyákat”, sem semmi egyebet nem éreztem a karomban.

Az ujjaim nem mozogtak, az alkaromat mozdítani sem tudtam, a vállam nem moccant. A jobb kezemmel megfogtam a bal karom: meleg volt ugyan, de azt, hogy a jobb kezemmel átfogtam az alkarom, nem éreztem. Mintha egy idegen test lett volna. 

Az egyetlen dolog, ami miatt csak mérsékelten pánikoltam be, az az volt, hogy eszembe jutott: az egyik közeli barátnőmmel néhány éve előfordult ugyanez. Miközben azt igyekeztem kitapogatni, hogy hol maradt még némi érzékelés a karomban (sehol, a vállcsúcsom volt az első, ahol éreztem az érintést), azt ismételgettem: nyugodj meg, ez csak átmeneti bénulás. A barátnőmnek ugyanis mintegy két hónapba telt, hogy újra tökéletesen működjön a karja.

Szombat esti láz helyett pánik

Noha a szombat esti bénulást elsősorban a nagy mértékű alkoholfogyasztással hozzák összefüggésbe, a sors iróniája, hogy a barátnőm szinte alig fogyaszt alkoholt – én pedig egyáltalán nem. Mindössze a totális kimerülésig dolgoztunk, és kidőltünk. 

Mint azt az ő rehabilitációja során megtudtuk, a betegség gyakran fordul elő hontalanoknál, akik padokon, illetve egyéb kényelmetlen alkalmatosságokon kénytelenek aludni, párnaként használva a karjukat. 

Az angol nyelv kicsit árnyalja a dolgot, ugyanis hívják:

• péntek esti bénulásnak (ezek szerint angol nyelvterületen a péntek esték a durvábbak);
• de nászutasbénulásnak is, ugyanis gyakran fordul elő olyan szerelmesekkel, akik egymással összegabalyodva alszanak el.

Noha ez utóbbi kifejezés romantikusan hangzik, biztosíthatok mindenkit afelől, hogy ebben az egészben nincs semmi, de semmi romantikus. Lebénul a karod/a kezed. Ennyi. 

De mi is történik ilyenkor?

A radiális idegbénulást a felkaron, a csonton végigfutó ideg hosszan tartó nyomása okozza. Az ideg károsodása a csuklót és az ujjakat gyengíti, így sokan azt tapasztalják, hogy „lóg” a csuklójuk, illetve elveszítik az érzőműködést a kézfejen.

Az „eső kéz” jellegzetes tünete a csukló lógásán túl, hogy a hüvelykujj nem mozdítható a megszokott módon, nem távolítható el a többi ujjtól. 

Fontos, hogy a sérülés nem szakadás, nem „hal el” az ideg – csak sérül, és bizonyos idejű nyomás után időbe telik a regenerálódása. Talán furcsa, de rokon az alagútszindrómával, amelyben azonban nem egyszeri erős nyomás, hanem sok-sok ismétlődő mozdulat során sérül az idegpálya.

Akár több hét, hónap is lehet a gyógyulás 

Én még épp idejében riadtam fel, mert mintegy negyedóra masszírozással „életet leheltem” a karomba – egyszerre volt bámulatos és ijesztő érezni, ahogy felülről lefelé, szinte lökésszerűen visszatér az érzőműködés a karomba. Ugyanakkor, ha visszagondolok az egészre, az jut eszembe, milyen rémületes élmény volt ez így is, nemhogy akkor, ha valaki nem tud ennek a dolognak a létezéséről.

Néhány napig még éreztem finom szúrást, bizsergést az ujjaimban és a kézfejemen, de aztán elmúlt nyomtalanul az egész.

Akkor viszont, ha valakinek hosszabb a regenerálódás, mindenképpen keressen fel orvost (bár azt hiszem, ezt le se kellene írnom, mert van annyira riasztó az egész, hogy az első dolga az lesz amúgy is). A regenerálódást segítheti a B₁₂-vitamin szedése, illetve az izmok stimulálása, a tornáztatás (ez utóbbi kettő természetesen szakember, azaz gyógytornász segítségével!).

Tulajdonképpen óriási mázlim volt azzal, hogy (viszonylag) időben felébredtem, vannak betegek, akiknek esetében akár négy hónapig is tarthat a teljes gyógyulás. 

Tanulságom? Legfeljebb annyi, hogy nem túl okos dolog ennyire kimeríteni magunkat. A testem elég szemléletes módját választotta annak, hogy ezt az eszembe vésse…

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / FreshSplash

Csepelyi Adrienn