–

Egy úrinő születése és bukása

Édesanyám és nagymamám temérdek időt és energiát feccölt bele, hogy belőlem és a három lánytestvéremből kifogástalan úrikisasszonyokat faragjanak. Neveltetésünk egyik sarkalatos pontja volt a szofisztikált étkezés. Annak, aki nem egy ódon angol várkastélyban vagy egy poroszos szellemű leányneveldében tengette a gyermekkorát, fogalma sem lehet, hogy egy hagyományos, háromfogásos vasárnapi ebéd elköltése mennyi temérdek buktatót rejt magában. Az asztalnál kihúzott derékkal, egyenesen ülünk (erre a tartásra a szépen ívelő, ám hosszú távon átkozottul kényelmetlen Thonet székekkel is rá lehet erősíteni a szent cél érdekében), nem szürcsöljük a húslevest, nem csámcsogjuk a rántott húst, a krumplipürét aprócska, nett falatokként fogyasztjuk, és a lekváros palacsintát is kecses mozdulatokkal esszük, az eszköz végén fogott késsel és villával.

A húgaim egytől egyig kiváló eredményekkel teljesítettek az úrihölgy-képzőn, erre akár le is teszem a nagy esküt... szóval maga a tény, hogy velem csúfos kudarcot vallottak a felmenők, abszolút nem az ő számlájukra írandó. Ráadásul minél inkább eltávolodtam térben és időben a szülői háztól, annál jobban lehullt rólam a jólneveltség ilyetén vakolata, és megrepedt a „jó házból való úrilány” kérge. Az asztalhoz rendszerint nyeglén ülök, szalvétát csak akkor teszek a tányér mellé, ha vendégek jönnek, és rágás közben is szoktam beszélni. De a legnagyobb csapást az evőeszköz használatom szenvedte el, ugyanis igencsak rákaptam a kézzel evés bódítóan csodálatos érzésére.

Tunkolások és maszatolások

A családi házban mindent tükörfényesre polírozott eszcájggal fogyasztottunk, úgyhogy felnőtt lázadásomat épp itt kezdtem meg. Boldogan rámarkolok a barackos palacsintára, és egy cseppet sem zavar, ha a könyökömön folyik végig a lekvár aranysárga leve. A roppanós virsli, a zsíros sült kolbász is sokkal finomabb, ha az ember kézzel tunkolja bele a csípős mustárba, és ha mindezt ráadásul a piac sarkában álló hentes reggelizőpultjánál teszi állva-könyökölve, azzal aztán igazán ki lehet maxolni a hétköznapi örömök mámorát. De merüljünk el csak szépen könyékig a fűszeres mocsokban! Nem tudom, ettél-e már halrudacskát kézzel – ha nem, sürgősen pótold, méghozzá úgy, hogy először tüchtig módon lefejtegeted a prézlis bundát a hal hófehér húsáról. És nehogy megrettenj ennél a pontnál, ha már úgyis maszatos vagy, told csak be a rizst is kézzel!

Annyira belejöttem a tízujjas malackodásba, hogy vannak olyan ételek, amiket nem is lennék már soha többé hajlandó nem marokra fogni. A múltkor például randiztam egy olyan csávóval, aki a hamburgernek (!!!) esett neki késsel, villával. Borzalom és skandalum! Könyörgök, miért??! Hiszen ha nem lehet kiakasztani az állkapcsot, hogy rá tudj harapni a két puha, fényes buci közé szorított szaftos húsra, ha nem leszel fültől fülig, homloktól szügyig mocskos tőle, akkor mégis, mi értelme van a hamburgerevésnek??! A pizzát is kifejezetten szentségtörés késsel-villával enni, és ezeken kívül is egy csomó olyan kaja van, amit, ha nem kézzel eszel meg, azzal felére csökken az élvezetet.

Tízujjas kutatások

Ha kézzel eszel, akkor az étkezés élménye kiegészül a tapintással is, érezheted az étel állagát, puhaságát vagy épp ropogós keménységét, a hőmérsékletét, és ettől nemcsak az illata és íze lesz sokkal intenzívebb, de az agyadnak is üzensz, hogy most bizony kaja jön, így a gyomrod is felkészültebben fogja várni az örömöket. Haraphatsz belőle nagyokat, vagy egészen aprócskákat, akár körbe is rágcsálhatod. Ha kézzel nyúlsz az ételedhez, azzal egy füst alatt a zsenge gyerekkorodba is visszajuttatod magadat, abba az ártatlan és felszabadult időbe, amikor még nem erőltették rád a rigorózus társadalmi szokásokat. De tovább megyek! Kutatások bizonyították, hogy ha kézzel eszel, akkor lassabban burkolod be az ebédre szánt adagot, amivel megelőzheted a kettes típusú cukorbetegség kialakulását. A tenyereden és az ujjaid végén található barátságos baktériumtenyészet leszopogatása pedig az egészségednek és az emésztésednek is jót tesz. Egy másik vizsgálat arra mutatott rá, hogy azok a szülők, akik a kézzel evésre szoktatták rá a gyerekeiket, sikerrel akadályozták meg, hogy az amúgy túlsúlyos, vagy arra hajlamos nyolc-tizenkét éves gyerekeik két étkezés között egészségtelen dolgokat nassolgassanak.

A kézzel evésnek van egy másik nagy előnye is: ha evőeszközzel fogyasztod el az ebédet, hajlamos vagy közben valami mást is csinálni, a telefonodat nyomkodod, újságot vagy könyvet olvasol. Maszatos kézzel azonban még a legnagyobb online függők sem nyúlnának a kütyüikhez... így viszont képes leszel csak az ételre koncentrálni, úgyhogy hamarabb jól is laksz.

A pakisztáni úrilány

Arról nem is beszélve, hogy számos olyan kultúra létezik, ahol kézzel esznek. A naan kenyeret és a pitát például evőeszköz helyett kínálják a hummus és a tandoori csirke mellé kínálva, hogy a segítségével kanalazhassad fel az ételedet.

Szóval szeretném megnyugtatni a szüleimet: én továbbra is egy „jó házból való úrilány” vagyok, csak ez az úri ház valószínűleg egy teljesen másik országban található. 

Fiala Borcsa

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/gmast3r