A tökéletes szülés mítosz, amit hiába kergetünk

–

Út a pozitív szülésélményig

A történelem során rengeteg nő halt meg vajúdás közben – az 1600-as és 1700-as években minden száz szülésből egy halállal végződött. A tudomány fejlődésével azonban ez az arány szerencsésen változott, majd, ahogy az orvostársadalom a biztonságon túl másra is figyelni kezdett, a különböző fájdalomcsillapítási technikák is elterjedtek.

Azóta sok vajúdó nő választja a modern fájdalomcsillapítás valamely formáját, és míg számos orvos is ezeket ajánlja, mások úgy vélik, hogy az orvosi beavatkozásokra való túlzott támaszkodás szükségtelen, sőt bizonyos esetekben akár kockázatos is lehet. Az 1960-as években például a fejlett országokban a nők gyakran bódításban vagy altatásban szültek, és bár kétségkívül nem éreztek fájdalmat, de az is igaz, hogy nem lehettek érzelmileg és mentálisan jelen, és nem hozhattak pillanatnyi döntéseket sem.

Ma már sok nő törekszik az úgynevezett pozitív szülésélmény megtapasztalására, aminek nem feltétlenül kell természetesnek vagy gyógyszermentesnek lennie: 

lehet pozitív élmény a szülés kórházban vagy otthon, orvosi beavatkozással vagy anélkül. A kifejezés inkább egy olyan élmény lehetőségét takarja, amely során a nő úgy érzi, hogy szabadon dönthet, pontos információkhoz juthat, és megélheti, hogy ő irányít – valamint később jó érzésekkel emlékezik vissza a folyamatra. 

A természetesség lenne a cél?

Sok anya ért egyet ezzel, ebben pedig nagy szerepet játszik az a gyakran hangoztatott narratíva is, miszerint a női testet arra „tervezték”, hogy életet hozzon világra, a szülés túlzott medikalizálása, a különböző orvosi beavatkozások pedig inkább akadályozzák, mintsem segítik a szülés természetes, zavartalan lefolyását.

Az úgynevezett természetes szülés népszerűsítése különösen hosszú múltra tekint vissza: a fogalom az 1930-as években kezdett terjedni, érdekes módon nagyjából akkor, amikor az első szülészeti és nőgyógyászati főiskolát megalapították. És míg vannak, akik a lehető leginkább fájdalommentes módon akarnak szülni (akár orvosi beavatkozások és gyógyszerek segítségével), addig mások számára a természetes szülésről alkotott ideális kép elérése a cél.

Ezeknek a szülési mozgalmaknak számos előnyük van, nem utolsósorban az a céljuk, hogy a döntéshozatalt visszahelyezzék a szülő nők kezébe.

De mivel a „pozitív élmény” és a „természetes szülés” is egyre inkább elterjedt eszménykép, fontos felhívni a figyelmet arra, hogy vannak esetek, amikor az ezekhez való ragaszkodás többet árt, mint használ.

Bármennyire igyekszünk is előzetesen felkészülni, van, amire egyszerűen nem lehet – már csak azért sem, mert minden szülés más körülmények között zajlik, az ellátás minősége tekintetében hatalmas földrajzi és etnikai különbségek vannak, arról nem is beszélve, hogy a szülészeti ellátásnak vannak hiányosságai, ami miatt a nők gyakran érzik úgy, hogy presszió alatt vannak, amikor orvosi beavatkozásokra kerül a sor. Ezekből kifolyólag pedig még az olyan, egyszerűnek tűnő célok is elérhetetlennek tűnhetnek olykor, mint hogy szép emlékeink legyenek a szülésről. 

A szülésélmény minősége végső soron egy kiszámíthatatlan folyamat, a nagyon konkrét – és gyakran idealizált – szüléskép pedig túlzott nyomást gyakorolhat az anyára, ebből kifolyólag a nők, akiknek a szülése nem a tervek szerint alakul, a legrosszabb esetben akár úgy is érezhetik, hogy cserben hagyták önmagukat vagy az újszülött gyereküket. 

Ideál, de nem norma 

A természetes szülés, amely során minden „tökéletesen” és beavatkozások nélkül zajlik, messze nem a norma. Az Egyesült Államokban 2020-ban a Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (Centers for Disease Control; CDC) adatai szerint az összes szülés közel harmadában történt szülésindítás. Ezen kívül harmaduk császármetszéses szülés volt, az otthon szülések, amelyeket gyakran a leginkább természetes szüléseknek tartanak, az összes esetnek mindössze az egy százalékát tették ki.

Annak pedig, ha a természetes szülés az elérendő cél, de a vajúdás mégsem a terveknek megfelelően alakul, súlyos következményei lehetnek.

Vannak, akik azt mondják, hogy mivel mindvégig az ideális szülésre koncentráltak, a valóság váratlanul érte őket – és végül amiatt is rosszul érezték magukat, hogy nem élhették át a szülés azon formáját, amire készültek, amire igazán vágytak. Ezeket az eseteket vizsgálta egy korábbi tanulmány is, amely szerint a nem tervezett császármetszésen átesett nők 15 százaléka számolt be kudarcélményről a szüléssel kapcsolatban. 

A probléma nem csupán az, hogy az anyáknak negatív élményben volt részük, hanem az is, hogy a kudarcélményüket az esetek többségében erős önvád is kíséri – ezek a nők önmagukat hibáztatják amiatt, hogy nem a terveik szerint alakultak a dolgok. Bár számos olyan technikát ismerünk már, amelyekkel jobbá tehető a szülés, érdemes tisztában lenni azzal is, hogy nincs garancia rá, hogy a dolgok úgy alakulnak majd, ahogyan azt elképzeltük.

A legtöbb anya számára a pozitív szülés legfontosabb szempontja egyetlen dolog: az autonómia.

Ez nemcsak azt jelenti, hogy a kórházi szülőszobán vagy otthon szülés közben döntési helyzetben legyenek, de azt is, hogy ne érezzék a nyomást, hogy valamilyen előre meghatározott módon kell szülniük. 

Ehhez azonban fel kell ismernünk: ahogy minden nő egészségi állapota, úgy maga a szülés folyamata is más és más. Épp ezért fontos, hogy ne tekintsük a dolgok egy bizonyos alakulását ideálisnak – történjen az kórházban, vagy a nappali közepén felállított medencében.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Image taken by Mayte Torres

Mózes Zsófi