Bár a mai ember számára a „kockás” hasizom egy többszörösen idealizált szegmense a szépségnek és a fittségnek, a testünknek ez a része sokkal fontosabb dolgokat hivatott képviselni, mint kizárólag a külcsínt.

A hasizom jó állapota számos más testrész megfelelő működésével összefügg, emellett problémái egészségi gondokat hozhatnak magukkal.

Nem kell megijedni! Az egészséges hasizom nem a bikinimodell-külsőt vagy a kockás hasat jelenti: hanem az izmok, kötőszövetek megfelelő működését és állapotát. Ennek milyenségére pedig szerencsére felesleges legyintenünk, hiszen bár valóban nagy szerepet játszik benne a genetika, de rengeteget tehetünk érte.

„A rectus diastasis az egyenes hasizom rostjainak hosszanti szétnyílását jelenti: ez leginkább azért nagy probléma mert a has izomzata tartja a gerinc elülső részét, tehát ennek az izomnak a deformitása, gyengülése elég súlyos statikai problémát, izomegyensúly-megbomlást okoz. Ez pedig hosszú távon különböző mozgásszervi panaszok kialakulásához vezethet” – mondja Gáspár Anna gyógytornász-fizioterapeuta. 

A szakember hozzáteszi: az egyenes hasizom a hasfal legfelületesebb része, amely a hasfal mélyebb rétegeit fedi. Ez egy páros izom, amelyet középen egy kötőszövetes rész tart össze. Ezt hívják linea albának. „Várandósság alatt, ahogy növekszik a magzat, úgy tágul a hasfal, az egyenes hasizom pedig ilyenkor a két oldalra tolódik. A linea alba emiatt elvékonyodik és megnyúlik. Ez teljesen természetes folyamat, a baj akkor kezdődik, ha az izomrostok is szétválnak, ennek követkeménye lehet a szétnyílt hasizom jelensége” – foglalja össze Gáspár Anna. Háromgyerekes édesanyaként maga is tornával állította helyre a szülés után szétnyílt hasizmát.

Van megoldás, de kell a szakmai segítség

Nem kell kétségbeesni, ha a szétnyílás jeleit tapasztaljuk magunkon, hiszen a visszaállításra, regenerálásra létezik mód, amelyet a legjobb szakember segítségével elsajátítani. A szétnyílás mértékének megállapításához mindig kérjük hozzáértő (gyógytornász, orvos) segítségét: a probléma megoldása ugyanis a legtöbb esetben egyénre szabott mozgássort igényel.

Bár a terhesség az egyik leginkább hajlamosító tényező, de más is állhat a probléma hátterében. Ritkábban hallani erről, de a szétnyílt hasizom jelensége férfiak esetében is előfordulhat.

„A genetika a leginkább befolyásoló tényező: a kötőszövetek rugalmasságát örököljük, éppen ezért az is tévhit, hogy a sportos életmóddal a szétnyílás megelőzhető. Akár egy élsportolónak is lehetnek kevésbé rugalmasak a kötőszövetei, miközben az izmai nagyon jó állapotban vannak, így ő is szembesülhet az említett problémával” – hívja fel a figyelmet a szakember.

A gyógytornász emellett hangsúlyozza: az elhízás, a túlsúly, a mozgásszegény életmód szintén növeli a kockázatot. „A férfiak egyébként is hasra hajlamosak hízni. Gyakran a kötőszövet nem képes megfelelő rugalmassággal követni a testsúly változását. Ha egy férfi érkezik hozzám derékfájással, akkor is mindig megvizsgálom a hasizmát, mert gyakrabban áll a panasz mögött a szétnyílt hasizom, mint elsőre hinnénk.”

A leggyakoribb tünetek

A már említett fájdalmakon kívül más tünetek is utalhatnak arra, hogy érdemes megnézetnünk a hasizmunk állapotát. A szülés után még hosszú hónapok után is kitüremkedő has, amely például hasprést végezve még inkább előredomborodik, nagy eséllyel lehet a szétnyílt hasizom jele. „Amikor reggel még nagyjából lapos a has, de egy pohár vizet megiszik valaki, és máris »puffadtnak« tűnik, szintén árulkodó tünet. Fontos tisztában lenni vele, hogy ezekben az esetekben, ha nagy lendülettel elkezdünk tenni a lapos hasért, és a klasszikus hasizomgyakorlatokat végezzük – mint amilyen a hasprés –, több kárt okozhatunk, mint hasznot. Éppen emiatt fontos a szakember segítsége, mert ő tud abban iránymutatást adni, hogy a minket érintő szétnyílás mellett mely gyakorlatokat végezhetjük és milyen rendszerességgel” – figyelmeztet Gáspár Anna.

A gyógytornász emellett kulcsfontosságúnak tartja, hogy hasonló nehézségek esetén nem a tüneti kezelés visz előre, hanem csakis az, ha rendszerben és hosszú távban gondolkodunk.

A kötőszövetek széthúzását véglegesen nem lehet megszüntetni, de a megfelelő izmok erősítésével, regenerálásával el lehet érni azt az állapotot, hogy panaszmentesen éljünk. A core izmok erősítése (idetartoznak a hát-, has- és farizmok) alapvető feladat. Ezek aktiválása pedig jókora szellemi munka: koncentrációt, testtudatot és türelmet igényel. Mivel minden mindennel összefügg, ezért nem célszerű és hatékony egy izomcsoportra fókuszálni” – foglalja össze a Gáspár Anna.

Az ő tapasztalatai szerint egyébként az esetek nagy részében tornával megoldható a dolog, számára pedig szakemberként az egyik legfőbb feladat a műtét elkerülése. Ha azonban a szétnyílás olyan mértékű, hogy szükséges orvosi segítség, azt a gyógytornásznak mindenképpen jeleznie kell.

Torna vagy műtét? A megoldás egyénfüggő

Lilinek körülbelül háromujjnyi volt a hasizmai közti nyílás még szülés után két hónappal is. Ő szakembertől kapott segítséget kifejezetten szétnyílthasizom-problémára. „Körülbelül félujjnyira húzódott vissza a rés egy év leforgása alatt, azóta tartja magát ezen a szinten. Amikor szétnyílt állapotban volt, azt rettenetesnek éltem meg: a kanapéról is csak támaszkodva tudtam felkelni. Hat hónapos gyerekkel még akkora hasam volt, hogy sokan hitték, megint terhes vagyok” – idézi fel Lili.

Réka négy gyereket szült, és a negyedik várandósság után tapasztalta meg igazán a szétnyílt hasizom problémáját. „Ekkor négyujjnyi volt a rés a hasizmaim között, sokkolóan hangzik, de a kézfejem félig befért. Love Your Belly-tréninget [magyar hasizom-regeneráló módszer, amelynek kitalálója Bagyinka Tímea – szerk.] végeztem egy darabig, de a gerincferdülésemmel nem folytathattam. Ennek ellenére összehúzódott a rés kevesebb mint egyujjnyira. Még most sem vagyok elégedett, de lényegesen előrébb tartok, mint ahonnan indultam” – osztja meg történetét az édesanya, aki tervezi, hogy gyógytornászhoz fordul a problémával.

Blanka egy ikerterhesség után, amely során a két gyereke együtt csaknem hét kilóval született, ötujjnyira szétnyílt hasizmot dolgozott vissza tornával, körülbelül másfél év alatt.

„Ebből aktívan öt-hat hónap volt a torna, a többi csak regenerációt meg túlélést jelentett szülés után. Lett egy minimális köldöksérvem is, és ha már nem tervezek majd több gyereket, valószínűleg a műtétet is beiktatom, de egyelőre büszke vagyok, hogy ekkora eredményt értem el önmagában a tornával.”

Olga Blankához hasonlóan ikres szülés után tapasztalta meg a szétnyílás nehézségeit, ő azonban – szintén köldöksérvvel megspékelve – a műtéti utat választotta. „Semmilyen tornával nem sikerült megfelelően összezárni a hasizmomat, pedig én is ezzel a megoldással kezdtem először. Életem legjobb döntése volt a műtét, négy évig éltem szétnyílt hasizommal, állandó derékfájással. Az orvosi beavatkozás után ez elmúlt, érzem, ahogy a hasfalam végre tart, nekem abszolút ez jelentette a megoldást” – meséli Olga.


Mikor kell műtét, és mivel jár az operáció?

Dr. Molnár István plasztikai sebész, egyik szakterülete a szétnyílt hasizom problémája, sokféle pácienssel találkozott már a téma kapcsán. Ahogy mondja a linea alba rostos, kötőszövetes lemezzé való alakulása során, amely a hasi térfoglalás következménye – legyen az terhesség, elhízás, más gond –, a nyílás mérete a térfoglaló folyamat helyigényétől függ.

„Ikerterhességben, extrém elhízásban akár tíz-tizenöt centiméter is lehet ez a rés. Mivel az említett lemez nem egy rugalmas struktúra, a hasfal tónustalanná válik, és nemcsak gerinc-, illetve ízületi panaszokat okozhat, de hosszú távon emésztési gondokat, bélmozgási renyheséget, bélfali kóros elváltozásokat egyaránt” – részletezi a szakember a lehetséges következményeket.

Az orvosi szemlélet alapján a kisfokú elváltozások kapcsán szintén az első ajánlott lépés a gyógytorna, azonban a lényegesen nagyobb, komoly nehézségeket okozó és egészségileg kifejezetten veszélyes megjelenési formák esetében csak a műtét segíthet.

„A műtét során a kötőszövetes lemezt megszüntetjük, az egyenes hasizmokat anatómiai helyzetbe hozzuk, majd varratsorral rögzítjük. Az operáció hosszú távon megoldás, természetesen egy ismételt terhesség, elhízás során nem garantálható az eredmény. A műtét utáni időszak normális esetben gyógytornát nem igényel, de a haskötő elhagyása után a törzsizmok erősítése szükségessé válhat, így gyógytornász segítsége igénybe vehető” – foglalja össze Molnár István. 

Ahogy ő mondja: a műtéttel kezelt szétnyílt hasizom esetében a férfi–női páciensek aránya 10–90 százalék körül mozog. A szétnyílt hasizom operációját tekintve korhatár nincsen: fiatalabb és idősebb életkorban is elvégezhető. Egyes krónikus vagy súlyos betegségek esetén zárható ki ez a megoldás, ezt azonban kizárólag egyénre szabva, a megfelelő orvosi konzultáció vagy vizsgálatok után tudják megállapítani.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Tetiana Mandziuk

Széles-Horváth Anna