„Beindultak a magyar anyák – ezrek akarnak így szülni.” – olvastam az egyik hírportálon. Csak pislogtam. A cikk egy általam is jól ismert és aláírt petícióról szól, mely azt hivatott kérni a magyar egészségügytől, hogy legyen végre esélyük a magyar nőknek a kórházon belüli természetes, háborítatlan szülésre. De mégis honnan jött ez a cím? „Beindultak?” Talán inkább összefogtak! Vagy felszólaltak. Mit takar ez a beindultak? Olyan mintha egy eszetlen állatcsordáról beszélnénk, vagy valami divatos új hóbortról.

Kérem szépen, ez nem hóbort, még csak nem is divat, hiszen ehhez jogunk van. Még leírni is bizarr. Nem is jog ez, hogyan is volna jog? Ez az ősi ösztön, a tudás, az erő, mely csak bennünk, nőkben van meg. Gyermeket szülni, életet adni a mi kiváltságunk. Mi csak önmagunkat szeretnénk visszakapni, és a képességeinket használni. És ehhez, a legmagasabb szintű törvényhez – az élet törvényéhez – a mai világban jogot kell formálnunk. Jog kell és aláírás.

Sokan azt gondolják, hogy a természetes szülés híveinek csoportja valami civilizációtól irtózó, furcsa figurákból áll.

Pedig ez az igény stílustól, társadalmi hovatartozástól, vallástól és minden egyéb tényezőtől független. Fontos tisztázni, hogy mi intézményen belüli orvosokkal, szülésznőkkel, ápolónőkkel, bábákkal, dúlákkal és egyéb segítőkkel képzeltük el a dolgot. Azt szeretnénk, hogy a kórházi dolgozók tisztelettel és támogatva segítsék a vajúdást, az anyát, és ha jön egy váratlan helyzet, akkor a nő tisztelettel és támogatva fogadja el az orvos és a segítők tudását. Érezhető a különbség az eddigi rendszerhez képes?

Tiszteljük egymás erejét és dolgozzunk össze, hogy új élet születhessen! Olyan sok szó esik manapság a családon belüli abúzusról. De beszél egyáltalán valaki az ilyen, szinte egyáltalán nem tettenérhető erőszakról? A feleslegesen bekötött infúziókról, a kéretlen vágásokról, előre beindított szülésekről, anyukákból erővel kipréselt babákról, édesanyjuktól elvett csecsemőkről? Mert a szülőszobán elkezdett történet a szülés után is folytatódik. A születés pillanata egy csoda, amikor el kellene csendesednie egy kicsit a világnak, amikor hátrébb kellene lépni kettőt, mert ott néhány ember élete örökre összeforr. Magzatból gyermek lesz, nőből édesanya, férfiből apa, nőből és férfiból szülőpár. Ki kellene élvezni ezt a pillanatot, hagyni kellene időt rá. De nem ez történik. Fürdetnek, mérnek, öltöztetnek, nyüzsögnek, kiabálnak, és aztán megint vizsgálat, vérvétel, oltás, fürdetés, mérés...

„Anyuka ne hisztizzen, semmi baja nem lesz a babának maga nélkül!"

Mi ez, ha nem erőszak?

Tehát a magyar anyák nem beindultak. Hanem összefogtak. Kérik vissza az irányítást. Kérjük vissza a bizalmat. Kérjük, higgyenek és bízzanak bennünk, az erőnkben, az ösztöneinkben, a tudásunkban, hogy mi is hihessünk és bízhassunk a szakértő munkában. Hajtsunk fejet egymás előtt, és egymást támogatva folytassuk közös utunkat!

Nikoletta

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Gus And