–

Rohr Linda/WMN: Akkor jártam először koraszülött intenzív osztályon (PIC), amikor az ikerlányaim a 26. hétre érkeztek. Fogalmam sem volt róla, mi vár ránk, hogyan történik a korababák ellátása, illetve mennyire lehetek jelen, vehetek részt ebben. Azóta már tudom, milyen szerencsések voltunk, hogy egy úgynevezett családbarát PIC-re kerültünk. Itt nemcsak ott lehettem a gyerekeim mellett, de naponta kétszer két órát a mellkasomon pihenhettek. Mi több, az apukájuk is aktívan részt vehetett a mindennapokban és a kenguruzásban is. Azt szoktuk mondani, hogy az utolsó trimeszterben együtt hordtuk ki a lányokat.

Schill Beáta: Kenguruzás során a korababák – romantikusan fogalmazva – „visszakerülnek” az anya testébe, ismét szerves egységet alkotva, illetve az apa védelmező mellkasán lehetnek. Szakmailag ezt bőr-bőr vagy szőr-bőr kontaktusnak is nevezzük. Kis pelusban a babák a szülők meztelen mellkasán, stresszmentes környezetben fekszenek, lehetőleg minél hosszabb ideig, hogy minél kevesebb mozgatásnak tegyük ki őket.

Ilyenkor a gyerekek olyan ellátásban részesülnek, amelyet a legfejlettebb technológia és a legjobb szakember sem tud megadni számukra. A szülők közelsége, a hangjuk, az anya jól ismert szívhangja, mind orvosilag igazolható jótékony hatással van rájuk.

Azok a babák, akikkel kenguruznak, már az intenzív osztályon is nyugodtabbak, kevesebb a légzéskimaradásuk, mind neurológiailag, mind fizikálisan jobban fejlődnek. Értem ez alatt azt is, hogy a súlyuk ütemesebben növekszik, hiszen sokkal nyugodtabbak, kevesebb stressz éri őket, így az anyatej energiáját a növekedésükre fordíthatják.

De a kenguruzás az anyákra is pozitívan hat, egyrészt lelkileg, másrészt testileg. Például az anyatej mennyiségét is jelentősen növeli a szoros testkontaktus. A kengurumódszer a baba és az anya közti kapcsolatot oda-vissza erősíti, és ugyanez igaz az apákkal kialakuló kötődésre is. Az évek során voltak igen meggyőző epizódok, amikor a nővérek arra kérték az anyákat, hogy gyermekükkel négy órán át, vagy akár egész éjszaka is kenguruzzanak. A baba légzése ugyanis csak az édesanyja mellkasán normalizálódott, amikor viszont az inkubátorban feküdt, folyamatosan riasztott a monitor. Az ilyen esetek fontos szerepet játszottak abban, hogy a szakmai csapat napról napra jobban higgyen a módszerben.

R. L.: Nem lehetett könnyű a technológiában mélyen hívő korban egy természetes, már-már ősinek tűnő módszert az orvoslás napi rutinjába beépíteni. Honnan származik a kenguruzás?

S. B.: Nyilván mindig van ellenállás egy-egy új módszerrel szemben. De kezdjük az elején! A kenguruzás a kolumbiai Bogotából ered. 1979-ben még nem volt elegendő inkubátor az országban, így jelentősen limitálta a technika a koraszülöttek életlehetőségeit. Ekkor az újszülöttgyógyász, Martinez doktor és csapata kitalálta, hogy a babákat az anyukájukra „kötözik”, hogy élő inkubátorként – saját testük melegét kihasználva – ők biztosítsák koraszülött gyermekük megfelelő testhőmérsékletét. Végül a kolumbiai orvosok döbbentek meg a legjobban, hogy az így ápolt koraszülöttek túlélési, sőt egészséges túlélési aránya is ugrásszerűen megnőtt. Nemrég jelent meg cikkük azokról a ma már felnőtt korababákról, akik a világ első kengurugyerekei voltak. Egytől egyig érett, intelligens és legfőképp egészséges emberek lettek belőlük. A Kolumbiában elért átütő sikernek hála, a kenguruzás aztán átszivárgott Amerikába és Európába is.

Nálunk később kezdte a szakmát foglalkoztatni. Hallottunk róla, de több kifogás is felmerült: nincs elég hely az inkubátorok közt a székek számára, nincs elég idő, pluszképzést igényel, és még sorolhatnám...

Én azt gondolom, hogy ezek közt csupán egy valós felvetés van, méghozzá az egyes osztályokon a nővérek létszáma, és az ezzel arányos leterheltségük. De minden más megoldható. Mindemellett nagyon jó, ha kényelmes székben pihenhetnek a szülők kenguruzás közben. Ezért az idei kenguruverseny bevezetőjeként szervezett futóversenyen, amelyen én is indulok, számukra gyűjtünk pénzt, hogy valamennyi PIC-ben legyenek speciális kenguruszékek.

R. L.: A sok kifogás után hogyan sikerült végül a módszert meghonosítani itthon?

S. B.: Pontosan nem tudom megmondani, mi okozta az áttörést. 2001-ben a Schöpf-Mérei Kórházban dr. Zubovics László vezette a koraszülött részleget, aki szakmai profizmusa mellett szeretetteljes nyitottságáról volt híres. Az ő támogatásával a gyakorlatban is alkalmazhattuk az elméletet. Az akkori osztályon a kezdetekkor a szakemberek közül egyedül én csináltam a kenguruzást, majd később a nővérek is egyre aktívabban részt vettek benne. Egy holland pályázaton nyert támogatásnak hála, idővel egyre több lelkes híve volt az osztályon a kengurumódszernek. Mivel kevés helyünk volt, egyszerű székeken ülve kezdtünk kenguruzni, később az összecsukható, műanyag napozószékeken már hátradőlve fekhettek a szülők. Vettem egy kamerát is, hogy a legelejétől fogva figyelhessük, mi történik, hogyan reagál a baba és a mama az összebújásra. Fantasztikus felvételek készültek, melyeket a szülők visszanéztek, és a baba jelzéseiből sok megerősítést kaptak a jelenlétük fontosságáról. A munkánknak híre ment, és egyre több konferenciára, kongresszusra hívtak előadni.

Dr. Schill Beáta munka közben

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy hallottunk arról, hogy Debrecenben is alkalmazzák a módszert. Akkoriban Balla professzor úr osztálya egy legendás „űrbázis” volt, így 2004-2005-ben többször is meglátogattuk őket a Schöpf-Mérei Kórházból. Saját szemünkkel ott ugyan nem láttunk kenguruzást, számunkra azonban egyértelmű volt, hogy egy ennyire természetes és életeket mentő módszert hirdetnünk kell. Én a Schöpf-Méreiben töltött kenguruzós, a szülőket mindenbe bevonva végigélt hetek-hónapok során fordultam a „családozós” irány felé, és azóta is szívügyem, hogy minél több koraszülött és újszülött ellátása családbarát lehessen.

A koraszülött babák pillanatnyi- és a jövőbeli egészsége múlik azon, hogy a kórházban töltött idő alatt a szülők az orvosokkal, nővérekkel, a szoptatási tanácsadóval, sőt, a takarítónénivel közösen, alázatos és szeretettel teli partnerei lehessenek az újszülötteknek, ne legyen köztük afféle hierarchikus fal.

Ezt jelenti számomra a 17 éve vallott ars poeticám: a baba a főnök.

R. L.: A koraszülött intenzív osztály, ahol a lányaim hetven napot töltöttek, egy egészen más világ volt, össze sem lehetett hasonlítani más kórházi részleggel. A férjemmel közösen mind a ketten nagyon szerettük, hogy kivehettük a részünket a lányok körüli teendőkből, legyen szó inkubátorban való pelenkázásról, vérnyomásmérésről vagy magáról a kenguruzásról. Ikres anyukaként több ikres családdal is kapcsolatba kerülök, ahol a koraszülések száma jóval gyakoribb. Látom azokon az anyukákon, apukákon, akik nem családbarát PIC-re kerültek, hogy akár csak egy vagy két hetet bent töltve sokkal nagyobb sokként élték meg az inkubátoros időszakot, mint mi, akik a nap 24 órájában ott lehettünk a gyerekeink mellett.

S. B.: Arról nem is beszélve, hogy a babák számára mekkora stresszt jelent idő előtt, hirtelen a biztonságos anyai testen kívülre kerülni, majd elválasztva lenni tőle. És ők mindig tudják, ki ér hozzájuk.

Nagyon érdekes látni, hogy amikor mi, orvosok nem határozott, biztos mozdulattal nyúlunk a babákhoz, azt mennyire rosszul viselik, míg a szülők úgymond annyit „bénázhatnak”, amennyit csak szeretnének.

Emiatt is nagyon szeretek a szülőkkel közösen vizitelni. Illetve éppen ezért ma már egyes koraszülött osztályokon kenguruzás közben végeznek el különböző vizsgálatokat, szemészeti szűrést, ultrahangvizsgálatot, vérvételeket. A mamák testközelsége, hangja, és az anyatej ugyanis fájdalomcsillapító hatású.

R. L.: Mi az apák szerepe? Ha jól tudom, a nem családintegráló, családbarát PIC-eken ők sokszor be sem mehetnek, vagy csak nagyon korlátozottan látogathatják koraszülött gyermeküket. Így akár hetekig, hónapokig alig látják őket.

S. B.: Mindenképpen mérföldkőnek számít egy koraszülött osztály életében, amikor az apák is korlátlan bebocsátást nyernek. A kenguruzás kapcsán egyébként a nővérek részéről több kétség is felmerül, hiszen nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy félmeztelen férfitestekre kisbabákat helyezzenek. Azonban az apák jelenléte több szempontból is fontos. Egyrészt a statisztikákban sajnos mi is látjuk, hogy sok koracsalád felbomlik, és a közös családi sokk az apák bevonásával enyhíthető.

Az apák részéről alapvető igény, hogy a gyermekükkel kialakuljon a kölcsönös kapcsolatuk, kötődésük, illetve: elhiggyék magukról, hogy ők is meg tudják nyugtatni a kislányukat vagy a kisfiukat.

Fiziológiás szempontból az apák teste kenguruzáskor ugyanúgy működik, mint az anyáké, vagyis ők is felfűtik a testüket, hogy az úgynevezett termoneutrális – a baba számára ideális – testhőmérsékletet biztosítsák számára. További előnyt jelent, hogy a gyermek a szülei mellkasán megismerkedik azzal a flórával, ami otthon várja, vagyis az immunrendszere fel tud készülni a majdani általános környezetére.

R. L.: Ámulatba ejtő, hogy ilyen aprónak tűnő részletek mekkora hatással vannak a koraszülöttek fejlődésére...

S. B.: Amióta neonatológus vagyok, sokat finomodott a koraszülöttek ellátása. Ma már alig használunk gépi lélegeztetést, tápszerek helyett szinte csak anyatejet kapnak a korababák, zeneterápiás szakemberek vesznek részt a munkában... és még sorolhatnám. Ami húsz évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt, napjainkban valóság. Ezeknek az újításoknak hála jelenleg egy 24. hétre született 500 gramm körüli baba is egyre nagyobb eséllyel, egészségesen nőhet fel.

A pályám során előfordult példák mutatják, hogy az egy kiló alatti babákból kiváló tanulók lesznek, mások csodálatos látásmóddal megáldott művészekké cseperednek, illetve a természettel is szembe szálló sportolókká válnak.

Szívesen visszajönnék harminc-ötven év múlva megnézni, hogy hol tart a tudomány. Az is lehet, hogy akkor már inkubátorok helyett folyadékkal teli buborékokban fognak úszkálni a koraszülöttek.

R. L.: Az idei lesz a második kenguruverseny. Mit lehet tudni róla?

S. B.: Idén is a Melletted a Helyem Egyesület szervezésében kerül sor az április 22. és május 15. közötti kenguruversenyre, amelyben, három héten át gyűjtjük az adatokat, hogy melyik PIC-ben hány percet töltenek kenguruzva a gyerekek. Reményeink szerint, egyre több koraszülött osztály vesz részt benne. Május 15-én, a kenguruzás világnapján hirdetünk győzteseket mind egyéni, mind osztályos kategóriában. Valójában viszont szerintünk a versenyen minden résztvevő, minden szülő és minden baba nyertes.

Rohr Linda

A Melletted a Helyem Egyesület oldalán további információkat találsz a kenguruzásról, a versenyről és a koraszülöttellátásról. 

Képek forrása (A fotók közzétételéhez minden szülő hozzájárult.)