A betegségek komplex háttere

Jelenlegi tudásunk szerint ahhoz, hogy egy betegség bekövetkezzen, a biológiai, pszichológiai és társas hatások együttes léte szükséges – azaz, szinte egyetlen probléma sem jelenik meg az életünkben „csak úgy, a semmiből”. A legtöbbször már nagyon régóta jön felénk, mire testet ölt.

Ahhoz azonban, hogy valakit tényleg meggyógyítsunk, először rá kell jönnünk, valójában mi betegítette meg.

A pszichológiai ismeretek elterjedésének és a terápiás segítségkérés elfogadottabbá válásának köszönhetően, mára egyre ismertebb a tény, hogy nem a negatív érzésekből lesz a baj, hanem az elfojtottakból. Ezek tudatosítása elengedhetetlen a gyógyuláshoz. Ám ahhoz, hogy visszanyerjük az elvesztett egészségünket, először be kell látnunk, hogy baj van. Miután megláttuk a probléma valódi nagyságát, akkor indulhatunk csak el a megértés útján, hogy mi vezetett minket a jelen állapotba.

Mi az, ami akadályozhat minket a gyógyulásban? Ez néha nem más, mint a betegségünkkel járó előnyök.

Zsolt a család legkisebb fia, akire már nem sok szülői figyelem jutott. Mindegy, milyen sikerei voltak gyerekként, mindig ott volt a válasz: „A bátyád ennyi idősen már verset szavalt, a nővérednek pedig három nyelvvizsgája volt.” Elismerés hiányában az érettségi után Zsolt nem aszerint választott egyetemi szakirányt, hogy mit szeretne csinálni, hanem mi az, ami a legjobban fizet. Hiszen a pénz objektív mérőeszköz, csak kifejezi végre, mennyit is ér ő. Elképesztő karriert épített és ledolgozott húsz évet szabadság nélkül, örökös készenlétben. Ha néhanap sóhajtott is egyet, az édesanyja csak annyit mondott: „Mindenkinek nehéz, Zsoltikám.”
Zsolt életében kizárólag a stroke jelentette a „legitim” szabadságot; ez olyan súlyos betegség volt, amelyben még ő, a cégvezető is megpihenhetett. És ezt az édesanyja is komolyan vette: mindennap meglátogatta, és a kedvenc édességét vitte neki. Csak neki, és nem kellett rajta osztoznia senkivel.
A betegség nagyon szerencsés kimenetelű volt, a vérrög teljesen felszívódott, az orvosi képalkotó eljárások nem mutattak semmi maradandó károsodást. A tünetek azonban a rehabilitáció után sem múltak. Megmagyarázhatatlan fennmaradásuk egy idő után Zsolt munkából való leszázalékolásához vezetett – ez egyben a kiutat is jelentette a boldogságot sosem hozó szakmájából. Végre.

A „betegségelőny” kifejezés Freudtól származik, aki a tudatalattink rejtett zugait vizsgálva írta le  az ellentmondásosnak tűnhető fogalmat, amelynek ma már három fajtáját különböztetjük meg.

Az elsődleges betegségelőny mindig a legmélyebb belső konfliktus. Valami, ami tudatosan nem felvállalható – sem önmagunkban, sem önmagunkkal, mint ahogy az az említett példából is kitűnik.

A másodlagos betegségelőny maga a gondoskodás és a figyelem, amely az állapottal jár – és amelyet talán sosem kaptam meg. Ha imádom a három gyerekem, de a férjemmel nem tudom közölni, hogy mennyire nehéz segítség nélkül vinni a családunk kisebb-nagyobb gondjait tíz éve, a kórházban eltöltött hetek alatt vagy a vissza-visszatérő betegségben végre én lehetek a gyenge (akár újra gyermeki szerepben), akinek segítenek. Így tudja a lelkem megkerülni, hogy a valódi hiányt kelljen megfogalmaznia.

A harmadlagos betegségelőnyt a társadalombiztosítás által nyújtott juttatások jelentik, amelyek bár Magyarországon nem kiemelkedők, ha már kialakult a betegség, a többi előny mellett további kompenzációként szolgálhatnak.

A betegségelőnyök nagyon összetett és nehéz téma. Nem vonnak le semmit a betegség valódiságából, sem a szenvedés nagyságából.

Mindamellett a felismerésük szintén elképesztően fájdalmas folyamat, és sokszor nem is megy egyedül. Rálátni arra, amit magam előtt is titkolni akarok, utána pedig lelepleződni önmagam előtt is, hatalmas belső munkát igényel.

Nem újrakezdeni kell

Fontos azonban tudni, hogy a gyógyulásban sosem az eredeti, a betegség előtti állapotot kell visszaállítani. Hanem felállítani egy új normarendszert, amelyben a korábbi, téves utat felismerve és az ezzel járó veszteségeimet feldolgozva, megfogalmazhatom a saját válaszaimat. És meghozhatom a saját döntéseimet. Végre.

A betegségbelátás és a betegségelőnyökkel való szembenézés óriási felelősségvállalás.

Nem hibáztatok többé mást és nem hárítom át senkire és semmire azt, ami történt. De a folyamat végén mégis meg tudok bocsátani magamnak és kimondani: ott és akkor ezt tudtam tenni. És az, hogy ma másképp láthatom a történetem, a betegségnek is köszönhető.

Az őszinte felismerés és az ebből elinduló veszteségfeldolgozás ezáltal lehet valóban a legnagyobb előny, amit egy betegség hozhat.

 

Rácmolnár Lili