„A múltban bolyongunk, a jövőn rágódunk” – Így segít az élményterápia visszatérni a jelenbe

Kárpáti Judit: Mióta használják terápiás eszközként az élményeket?

Orvos-Tóth Noémi: Az élményterápia több ezer éves múltra tekinthet vissza, mondhatni, amióta ember él a Földön. A korai ember is használta a tánc, a mozgás eszközeit, hogy a benne lévő feszültség oldódjon, az ismeretlentől való félelem valamelyest csökkenni tudjon, hogy szorongásait valamilyen formában enyhíteni tudja. A módszerek között az állatok által asszisztált terápiát – bár akkor még nem így nevezték – jóval később Freud is alkalmazta; bevitte a kutyáját az analízisre, mert rájött, hogy amikor ott volt, a páciensek sokkal nyitottabban, bátrabban mertek olyan dolgokról beszélni, ami nyomasztotta, bántotta őket.

K. J.: Mi a mechanizmusa az élményterápiának, miért hatásos?

O-T. N.: Az élmény nagyon sokszor képes felhozni olyan mélyen elrejtett tudattartalmakat, melyeket egy verbális terápia során nem tudunk megközelíteni. Nagyon sok elakadásunk még a beszéd előtti korban alakul ki, ezért nem is hozzáférhető a szavak szintjén. Olyan pácienseknek is sokat segít, akik nagyon nehezen tudják megfogalmazni a már későbbi gyerekkorban kialakult rossz érzéseiket, traumáikat. A különböző élményterápiás módszerek felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt sikeresen alkalmazhatók. Gyerekeknél sokszor kifejezetten gyors és látványos változás érhető el.

Nagyon jó lenne, ha nálunk is hétköznapi gyakorlat lenne, például az állatok jelenléte a betegágyak mellett, ami nyugaton már teljesen elfogadott terápiás módszer.

A mechanizmust illetően nagyon fontos még, hogy az élményterápia az „itt és most” állapotába hoz. Igen gyakori probléma, hogy folyamatosan vagy a múltban bolyongunk, vagy a jövőn rágódunk, miközben elfeledkezünk a tudatosságról, a jelenben létezésről. Az élményterápia egyúttal flow-élményt is ad, amikor nem az eredmény számít, hanem az öröme annak, amit éppen csinálok.

K. J.: A gyerekeknél milyen esetekben alkalmazható leginkább?

O-T. N.: Nem mindegy, hogy az élményterápiás módszerek közül melyiket választja a szakember az adott gyereknek. Egyénre szabottan megy a legjobban, legyen szó lovasterápiáról, művészetterápiáról, táncterápiáról vagy bármilyen más, élményalapú terápiáról. Fontos, hogy a gyerek megtalálja benne magát, és legyen terápiás hatása is, amellett, hogy jól érzi magát. Ettől elindul egy személyiségváltozás; fejlődik az önbizalma, az énképe, a társas kapcsolatai vagy éppen a mozgáskoordinációja.

K. J.: Biztos vagyok benne, hogy sokakat érinthet, sokan kíváncsiak ezekre a lehetőségekre, de kérdéses számomra, mennyire elérhetők ezek a terápiák ma egy szülő számára?

O-T. N.: Az a tapasztalatom, hogy egyre könnyebben megy ez manapság, és van egy javuló tendencia e tekintetben. Egyre több helyen foglalkoznak ilyen jellegű terápiával, és maguk a szülők is bátran keresik a lehetőségeket, hisznek a sikerben, mert látják az eredményeket.

K. J.: Amikor a gyerekek terápiás kezeléséről esik szó – és itt nem a testi, mozgásbeli fejlesztésre gondolok –, akkor eszembe jut, hogy gyakran talán nem is a gyerek, sokkal inkább a szülő szorulna kezelésre.

O-T. N.: Valóban, a gyerek tünethordozó, leképezi, ami a családi rendszerben nem jó. Amikor egy gyerekkel baj van, fontos, hogy a szülő is tudatosítsa: az egész családi rendszer érintett, és nem csupán a gyerek szorul segítségre. A felnőtt és a szülői létnek az egyik legfontosabb kritériuma, hogy felelősséget merek vállalni azért is, ha a gyerekemmel valami probléma van. Szembe kell néznem vele, hogy szülőként én vagyok a legnagyobb hatással a gyerekemre, és lehet, hogy van mit változtatni az én viselkedésemen is. Az élményterápia pedig a szülőknek is nagyon jó, nem csak a gyerekeknek.

K. J.: Mi a helyzet akkor, ha éppen nincs lehetőségem, szűkebbre szabott élethelyzetben vagyok annál, hogy én is éljek az élményterápia lehetőségével? De a gyerekemnek, a mellettem, velem élőknek mégis szeretnék egy viszonylag ép lelkű szülőt, társat biztosítani, afféle házi élményterápiaként.

O-T. N.: A mai modern embernek nagyon hiányzik az úgynevezett mindfulness, vagyis a tudatos jelenlét az életéből. A legtöbb ember úgy éli a mindennapjait, hogy jóformán csak kifelé figyel. A külső ingerek elképesztő módon túlterhelik az idegrendszert.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy naponta legalább öt-tíz percet adjon magának mindenki, amikor a figyelmét befelé fordítja.

Nem feltétlenül kell elmenni drága meditációs képzésre, nagyon jó az is, ha csak a legalapvetőbb dolgot teszed meg: elkezded tudatosítani a tested határait. Megélem, hogy itt ülök, hogy ezen a pontján a testemnek érintkezem a fotellel. Elkezdem figyelni csukott szemmel a légzésemet, és nem csinálok semmi mást. Amikor a gondolataim elkalandoznak, akkor mindig visszaviszem a légzésemre, újra és újra. Így megtanulok összpontosítani. Ez segíti az önkontrollt, a hangulatingadozások kiküszöbölését. Aki megteszi ezt magáért, nagyon sokat tesz a gyerekéért és a körülötte élőkért is. Adott esetben pedig egy élményterápiában is tudatosabban vesz majd részt, illetve nagyon nyitottan kíséri majd ebben a gyermekét.

Kárpáti Judit

-

Ha kíváncsi vagy rá, hogyan segít az állatterápia a gyerekeken, nézd meg ezt a videót Bella és Luna, a két terápiás kutya munkájáról:

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ Adam Griffith