wmn-sedacur

Történhetett volna ez másképp is. Egy párhuzamos univerzumban valamelyik WMN-csaj – praktikusan Zimre Zsuzsa, mert ő a szakaszparancsnokom abban az ösztrogénlaktanyában – az egyik szerkesztőségi értekezletükön feltehette volna ezt a kérdést: „Szerintetek is Herczeg Zsoltot hívjam fel, ha a visegrádi országok legszebb mellizmáról akarok cikket írni?”. De mivel nem vagyok telhetetlen, azzal is megelégedtem volna, ha D. Tóth Kriszta egy ihletett pillanatában felkiált: „Most, hogy szegény Stephen Hawking meghalt, írunk végre a második legokosabbról, Herczeg Zsoltról?”

Mondom, egy párhuzamos univerzumban ez így történt volna. De mivel a mellizmaim másfél év maradékbébiétel-zabálás után leginkább használt frottírzokniba pottyantott csapágygolyókra hasonlítanak, a szellemi képességeim pedig csak egy túlképzett svábbogáréval versenyképesek, ezért a WMN-csajoknak ezúttal a „Ki néz ki legszarabbul az írástudó szülők közül?” kérdésről jutottam az eszébe.

De mivel én nőnek még sohasem mondtam nemet, amikor megkért, hogy csináljam azt, amiben jó vagyok, most itt ülök az ebédlőasztalnál, és amíg Zsuzsi a gyerekszobából kiszűrődő hangok alapján „altatás” fedőnéven Tomikával kungfuzik, én arról írok, amit csinálnom kellene. Az alvásról.

Nemrég volt az Alvás Világnapja. Én itthon ünnepeltem, mint a Maszturbálás Világnapját. (Mielőtt rágugliznál: május 16-án van. Rá se ránts, ha nem tudtad.) Persze, én akkor se aludtam, és most sem alszom. Az ember egy világnap kedvéért se változtasson a jól begyakorolt és rosszul bevált szokásain.

Másfél éve nem aludtam. Most kezdjem el?

Igen, ebben is Tomika a hibás. Most jöhetnék azzal a nehézlovassági hülyeséggel, hogy „rossz alvó”, de nem az, mert neki például semmi gondja nincs a saját alvásával, sőt igazából az enyémmel sem, tudniillik az nem érdekli. Úgy vagyunk mi ezzel, mint a viccbéli gyár dolgozója és vezérigazgatója. Mindkettő elégedett a fizetéssel: a dolgozó a vezérigazgatóéval, a vezérigazgató pedig a dolgozóéval.

Tomika óránként felébred. Vele együtt nyilván mi is. Elsősorban Zsuzsi, akitől az angyalok türelmet, az ördögök pedig kitartást tanulhatnának. Átmegy, megeteti, visszaaltatja, lefekteti, és ezt robotként recirkulálja reggelig. Másodsorban én, függetlenül attól, hogy másnap hajnal ötre vagy délután egyre kell mennem dolgozni. (Nem, nem állatgondozó vagyok, hanem újságíró. Rokonszakmák egyébként.)

Ennek nyilván vannak következményei. Az a legkevesebb, hogy a munkahelyemre rendszeresen a lakáskulcsommal, az otthonomba pedig a rádiós belépőkártyámmal akarok bejutni, mert ilyen a szaporulat előtti boldog békeidőkben is megesett olykor, bár akkor legalább részeg voltam, ami mentségnek béna, magyarázatnak viszont több mint kielégítő.

Egy ilyen éjszaka után a „mosott szar” nem fejezi ki plasztikusan azt, ahogyan
kinézek és érzem magam.

A „mosott, kicentrifugázott, majd lehányt, beáztatott, végül a kutyának játszani odaadott szar” lenne a pontos, csak az egy kicsit hosszú. Persze dolgozni, pénzt keresni ebben az állapotban is muszáj, főleg, mert a gyermekéhezési segély a semmire is csak beosztva elég, ezért mit tehet a kialvatlan apa? Kávézik.

Nem nagyzolásból mondom, de Brazíliát szerintem én tartom el. És nem hálát várok érte, hanem még több kávét, világos?

A túlzásba vitt koffein azonban olyan, mint egy hétig csak Adam Sandler-filmeket nézni. Az elején még hat, de a végén már csak öngyilkos akarsz lenni. Úgyhogy más megoldásokat is alkalmazni kell.

Az egyik ilyen az önkéntes száműzetés. Ez Yodának is bevált. (Én neki se hittem el, hogy csak azért bújt el a mocsárba, mert elkúrt egy klónháborút. Szerintem valahol egy szekérderék fikaszínű Yoda-baba visított, ő pedig nem tudott aludni, ezért elmenekült a legtávolabbi fostalicska bolygóra.) Én a nappali kanapéján szoktam héderezni, mert ott egy ajtóval messzebb vagyok a Tomika torkában elrejtett zárlatos wurlitzertől. Ez a bútordarab viszont csak annyira kényelmes, mint egy középkori deres, tehát reggel úgy ébredek, mint akit egész éjszaka telefonkönyvvel vertek a CIA börtönében, de nem a nyékládházi telefonkönyvvel, hanem a tokióival.

Stop, zárójel. Az alvásmegvonás CIA-s módszer, nem? A CIA-nak épp most lett egy nő a vezetője, D. Tóth Kriszta pedig nő és élt Amerikában. Kriszta, szólj már oda Gina Haspelnek, csak van valami tippje, hogy a legkeményebb rabok hogyan élik túl az ébrenlétet! Köszi. Zárójel bezárva.

A másik megoldásom, hogy bogyózok.

Ez nem a Bogyó és Babócát jelenti, mert arra még mindig nem kaptam rá, hanem egy altatót, amiben csak gyógynövények vannak. Nekem bevált, ami nem azt jelenti, hogy kipihent lennék, mert szerintem az már csak a sírban leszek, hanem hogy működőképes maradok. Délután három órakor még így is van egy mélypontom, amikor Jessica Alba ágyában is csak aludni szeretnék, két órával később pedig, amikor hazafelé tartok, olyan ideges vagyok, hogy szeretném csigolyákra szétrúgni azoknak a gerincét, akik felszállnak előttem a villamosra, de rögtön megállnak az ajtóban. (Ők amúgy is a legnagyobb etológiai rejtélyek a számomra, közvetlenül azok létezése után, akik szelfiznek a Mona Lisa előtt.)

Szóval ilyen ez az apaság. (Az anyaság még rosszabb.) Az ember ezzel kel, ezzel fekszik, csak közben nem alszik. Amúgy öt perc alatt ötszáz cikket találsz a neten, hogy az emberek többsége gyerek nélkül is rosszul alszik és rosszkor, de leginkább keveset, és ebből nagyon sok baj származhat. Úgyhogy legyetek éberek, illetve francokat, menjetek lefeküdni!

A kialvatlanságnak egyébként egyetlen egy előnye van. De az most nem jut eszembe, mert iszonyúan álmos vagyok.

Herczeg Zsolt korábbi írásait ITT olvashatod el.

Herczeg Zsolt