–

Kaiser Orsi/WMN: Hogyan került be a zene az életedbe? Van a családodban más is, aki a zenével foglalkozik?

Csinszka: Apukám is zenész, sőt, szerintem ő még nálam is többet foglalkozik zenével. A muzikalitást tőle kaptam, édesanyám pedig mesemondással foglalkozik, így tőle a történetmesélés szeretete jött.

Kaiser Orsi/WMN: Akkor ezt úgy kell elképzelni, hogy már gyerekkorodban is együtt zenélt a család, közösen énekeltetek otthon?

Csinszka: Arra emlékszem, hogy nagyon

sok zenét hallgattunk, és szerintem ez alapozta meg bennem a zene iránti szeretetemet. Kevés magyar előadót hallgattunk, például Kispál és a Borzot vagy a Csík Zenekart, talán ezért is volt eleinte nehéz magyar nyelven alkotnom.

Inkább külföldi zenék szóltak otthon: többek között Pink Floyd, Coldplay, Enya, Bobby McFerrin, Richard Bona vagy John Mayer. Nekem az ő dalaik voltak a gyerekkorom zenéi.

Kaiser Orsi/WMN: És a népdalok hogy kerültek a képbe? Ez is része volt a gyerekkorodnak?

Csinszka: Gimnáziumba egy újpesti Waldorf-iskolába jártam, ahol volt egy tanárunk, Balázs bácsi. Ő egy olyan ének-zene tanár volt, aki valóban meg tudta énekeltetni az embereket. Nemcsak a gyerekeket, hanem még a szülőket is egy-egy közös alkalmon. Az órái nem arról szóltak, hogy valaki kiálljon és tökéletesen elénekeljen egy dalt, hanem arról, hogy együtt énekeljünk.

Kilencedikben megtanított nekünk egy népdalcsokrot is. Ebbe került bele a Felsütött a napsugára című dal is, amit egyébként én tanítottam meg neki. Szeretem ezt a dalt. Az is érdekes benne, hogy nem lehet pontosan tudni, honnan ered: számos változatban éneklik Erdélyben, a Felvidéken és Magyarországon is.

Így szól belőle pár sor: „Ó, idegen földön a hazám, minden asszony édesanyám, idegen földön a hazám, minden ember édesapám. Idegenek, idegenek, ne egyetek meg engemet, ó, idegenek, idegenek, hagyjátok, hogy én is éljek.” 

Ezekhez a sorokhoz én is tudok kapcsolódni, mert ismerem az otthontalanság érzését. Volt idő, amikor nem tudtam saját magammal kapcsolódni, nem éreztem otthon magam önmagamban.

YouTube-on érkeztek olyan kommentek ehhez a dalhoz, hogy ezt csak egy magyar értheti. Miközben szerintem az otthontalanság egy univerzális érzés, nem csak a magyarok vagy az erdélyiek ismerik. Ez a dal ugyanúgy szól egy venezuelai embernek, mint egy sepsiszentgyörgyinek. 

Volt egy olyan hozzászólás is, amelyben azt írták rólam: