Személyes vallomás párkapcsolatról, identitásról, félreértésekről és reményről.

Az ország érdeke olykor felülmúlja az egyéni sorsokat.

Az egészségügyi rendszer nem az emberre van optimalizálva, hanem az adatra.

Egy találkozás, ami az egész lényünket felforgatja, és idős emberként is olyan várakozást, izgalmat, vágyat érzünk, hogy felfrissül a lelkünk. Olyan kincset kapunk, amit már nem is reméltünk: de meg merjük-e mutatni másoknak? Olvasónk, Tünde vallomása.

„Tudom, hogy ma még utópia, de képzeljük el, hogy lehetséges lesz itthon újra szeretetben, békességben, közösségekben élni egy tervezhető színvonalas életet” – ízlelgeti olvasónk, Zoltán, akinél egy egyetemista lány apjaként még mindig tart a választási eufória. És ti, hogy vagytok?

„Intenzív tanakodás kezdődött, hogy visszatoljanak-e a műtőbe. Az egyik orvos telefonon próbálta elérni a műtősfiút, és kérte, hogy jöjjön vissza, mert azonnal szükségem van egy újabb feltáró műtétre.” Olvasónk írása arról, hogyan bagatellizálta el az orvosa az intő jeleket, és hogyan vezetett ez életveszélyes állapothoz a szülésekor.

A nyugodt őszülés még mindig a férfiak privilégiuma, tapasztalja meg olvasónk, aki úgy döntött, nem festi tovább a haját.

Egy látszólag hétköznapi anya–lánya találkozás: zserbó, pörkölt, kolbász, ezerszer feltett kérdések. A semmitmondó párbeszéd mélyén azonban ott feszül mindaz, amit a családok sokszor csak kerülgetnek: a szeretet, a fáradtság, a veszteség és a félelem.