Egy ilyen barátság nem tud máshogyan felbomlani, csak úgy, hogy nagyon fáj!

–

Emese a nagy szekrény előtt állt. Megkérte Petit, a párját, hogy vegye le a legfelső polcról az utazós táskát. Neki ide kellett volna hoznia az egyik étkezőszéket, hogy elérje, de Peti olyan magas, hogy elég lábujjhegyre állnia. Egyszerűbb így. Peti a kezébe adta a fekete Nike táskát, amit Emese egy keserédes félmosollyal megköszönt. Peti adott egy csókot a homlokára, és csak annyit mondott: azért próbáljátok meg élvezni így is a pihenést. 

Emese letette a táskát az ágyra, és elkezdte belepakolni a kis kupacokat, amiket már összekészített. Fehérneműk, ruhák, neszesszer. Amikor valami bekerült a táskába, kihúzta a listáról, amit előző este írt. Eszébe jutott, hogy mindig megfogadja, nem utolsó este pakol be – de sosincs változás. A lista viszont mindig idejében elkészül. Gondolt rá, hogy eltehetné a korábbiakat, és akkor nem kellene újat írni minden alkalommal.

De Emese szerette a listaírást, valahogy már részévé vált az utazásra készülődés rituáléjának. Minden egyes tételnél, amit felírt, szinte érezte a nyaraló illatát, be-beugrottak jelenetek az előzőleg ott töltött hetekről. Kedves emlékek. 

De most nem így volt. Már a listát is csak két részletben írta össze, mert elment tőle a kedve közben. Más lesz így ez a pár nap.

Az incidens óta rendszeresen eszébe jutnak a történtek, gondolkodik, hol ronthatta el ő, a többiek, na meg persze Helga. 

Helga, aki már nem jön velük többet a nyaralóba, holott erre a hosszú hétvégére is számoltak vele. 

Vajon hány faktoros naptejet kellene vinni? Emese elővette a telefonját, hogy megnézze az időjárás-előrejelzést. A nap nagy részét egyébként a teraszon szokták tölteni, amikor lemennek a balatoni nyaralóba, de azért ha kimennek a strandra, ott mindig bekeni magát. Ahogy feloldotta a telefonját, Helga arca tekintett rá vissza a képernyőről. Emese háttérképe ugyanis még mindig a legutóbbi találka egyik ikonikus fotója volt, amit viccből állítottak be neki a lányok, míg ő nem figyelt. 

Mindig úgy tervezte, hogy Helga ott lesz minden fontos eseménynél az életében. Elképzelte, ahogyan koszorúslány lesz az esküvőjén. Ahogy együtt választják ki a megfelelő színárnyalatot, és együtt táncolnak még hajnali négykor is a Jött egy felhő, mi leszállt közénk dallamára.

Ők négyen régóta voltak barátok. Már gimnazista korukban is ismerték egymást, holott – érdekes – akkor még nem barátkoztak. Az érettségi táján jöttek rá, mennyire hasonlók, és hogy ebből valami igazán jó is kisülhetne.

Emese emlékezett rá, ahogyan a szalagtűzéskor összeakadt a tekintetük, és tudták, ugyanarra gondolnak. 

A szúnyogriasztó itthon ne maradjon! Emese rájött, hogy fel sem írta a listára. Pedig múltkor is kifogyott az egyik fáklyából, és meg is állapították, hogy egyből több lett a szúnyog. Ennyire közel a vízparthoz persze ez nem meglepő. Kiment a konyhába, és a spejz alsó polcáról kivette az életmentő löttyöt.

Oda volt már készítve az ágy mellé egy vászontáska, meg pár szatyor, tudta előre, hogy úgysem fog elférni a nagy táskában. 

Legutóbb majdnem feldőlt az egyik fáklya. Helga még az utolsó pillanatban kapta el, épp mellette volt. Mennyit nevettek azon az estén ők négyen!

Emese elgondolkodott, vajon mi lett volna, ha ott történik meg az incidens köztük? Előbb hazamentek volna? Vagy Helga hívott volna egy taxit az állomásra? Ki tudja. 

Úgy döntött, tart egy kis szünetet. Főzött egy kávét, és kiült az erkélyre. Puding, a kiskutyája belegömbölyödött az ölébe. 

Egy barátság, ami ennyi éve tart, igazából nem is tud máshogyan felbomlani, csak úgy, hogy nagyon fáj, nem igaz?

Szinte együtt nőttek fel, ők négyen. Túl sok sérelem halmozódott fel, túl sok elhallgatás. De mi a határa az őszinteségnek, meddig elvárt és mikortól válik feleslegessé?

Emese azon gondolkodott, talán ki kellett volna mondania hamarabb, amit Helgával kapcsolatban érzett.

De hát ő megtette! Legalábbis így gondolta.

Próbálta finoman jelezni az aggályait, de úgy érezte, nem talál nyitott fülre. Akkor meg minek szóljon bele? Nem az anyja Helgának, sőt egyidősek. De azért Helga mégis felhozta, hogy ők négyen sosem őszinték egymással, ami nagyon rosszulesett Emesének. Ő próbált mindig helyesen cselekedni, de sokszor azt érezte, lehet, hogy a véleményével csak megbántaná a barátait, és nem vinne előre semmilyen ügyet. Így inkább hallgatott. Vagy beszélt, de nem annak a személynek, akinek kellett volna. Igen, volt, hogy kibeszélték egymást. De ez óhatatlanul előfordul egy baráti körben, nem?

Ha nem akar valakit megbántani, ha nem tiszte valamibe beleszólni, attól még lehet véleménye, nem? Igen, előfordult, hogy ha egyikük nem tudott részt venni egy közös találkán, szóba került. De sosem gonoszkodva! Párkapcsolat, egészség, életmód. Ilyesmik jöttek szóba.

Helga viselkedése felett viszont már nem tudtak többé szemet hunyni. Belekerült egy olyan spirálba, ahonnan, egyre inkább úgy tűnt, nem leli a kiutat, és egy ideje már nem is próbálja megoldani a gondjait. Emese és a többiek úgy érezték, eljött az a pont, ahol már közbe kell lépniük, és hangot kell adniuk a félelmeiknek. Azok az önmarcangoló gondolatok, az a fajta önpusztító magatartás, amit Helga tanúsított, túlléptek egy egészséges határt, és tartottak attól, mindez hová vezet. A segítő szándék azonban visszafelé sült el. Helga teljesen kifordult magából. Az elmúlt évek traumái, az állandó hullámvölgyek mintha szemellenzőt kötöttek volna rá, s nem látta – vagy nem akarta meglátni – azokat a dolgokat, amikre Emeséék felhívták a figyelmét.

Úgy érezte, összefogtak ellene és igazságtalanul ítélik meg a tetteit.

Mennyi mély sérelem, hány epés megjegyzés, mennyi bántás! Helga is kitálalt.

Ő már nem jön a nyaralóba. Meg máshová sem. Nem lesz majd koszorúslány Emese esküvőjén. Nem együtt nőnek fel a gyerekeik. Mert persze erről is beszéltek már, holott még egyikük sem tervez babát, csak később. 

Hány emlék, mennyi nevetés, micsoda összetartozás! Már csak hárman maradnak benne. Emese azt sajnálta a legjobban, hogy így váltak el. 

Kavarogtak benne az érzések, a megbántottság, a csalódottság, a fájdalom, hogy elveszített valaki nagyon fontosat olyan módon, hogy már nem lehet helyrehozni. Mert Helga sem akarja, és Emese úgy érezte, a történtek után ő sem.

De akkor miért érzi mégis ilyen cefetül magát?

Olyan sok a kérdés, és nincs válasz. 

Minden szőke lányban Helgát látja az utcán, minden dal most valahogy részben róla is szól. Mintha elvesztette volna a múltja – és ezzel a jövője – egy részét. Olyanok voltak ők négyen, mint a testvérek. 

Emese megitta az utolsó korty kávéját, letörölt egy könnycseppet az arcáról, megsimogatta Puding fejét, aki mintha átérezte volna Emese veszteségét. Felállt, kivitte a bögrét a konyhába, majd a kezébe vette a kis jegyzetfüzetet. Elfelejtette felírni a sampont. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Westend61

WMN szerkesztőség