-

Idén nem hívjuk meg anyát húsvétra! Egyiket sem. Mielőtt még bárki azt hinné, hogy itt valami anyósellenes cucc következik, megnyugtatom, hogy nem, mert arról szó sincs.

Szóval idén, életünkben most először sem az én, sem a férjem anyukája nem nálunk költi el a húsvéti vacsorát. És van itt még valami, amit szeretnék leszögezni. A kapcsolat mindkettőjükkel korrekt, bár az igaz, hogy nem érzelmes. Részei az életünknek, segítenek a gyerekek körüli logisztikában, amiért nagyon hálás vagyok. Tehát nem utáljuk egymást, nincs veszekedés, nincs acsarkodás, én is nagyon igyekszem a kedvükre tenni.

Ha nagyon sarkosan fogalmaznék: a húsvéti együttlét egyszerűen nem a hozza a megfelelő ár/érték arányt. Ezért nem hívjuk meg az idén most először anyukát. Egyiket sem.

A húsvét amolyan minikarácsony, amikor együtt van a család, meg a szeretet, meg a csillogó gyerekszemek. Éppen a legutóbbi szenteste reggelén férkőzött belém egy apró gondolat, hogy minek is csinálom ezt az egész ünnepi vendéges játékot, ha tulajdonképpen – óvatosan fogalmazva – erre olyan húdenagyon nem vágyik senki. Hozzáteszem, hogy én vágytam volna rá, egy olyan igazira, ideálisra, tulajdonképpen egy ideát dédelgettem, hogy jól legyünk együtt, hogy az együttlét mindnyájunknak legyen jó. Úgy igazán, mint a mesében, feszengés, bájolgás nélkül. Egyszerűen.

Ám valójában, ez minden évben arról szólt, hogy a karácsonyi, és a húsvéti ünnep előtt is futkároztam, mint a mérgezett egér. Gőzölgött a konyha, levescsontok, répák és barátaik küzdöttek az 500 literes fazekakban. Oldalnyi húsok ijesztgettek a vágódeszkán, rotyogott a lakás, ventilált a sütő a sütemény körül. Azután a teríték, a dekor... és a többiek. Mondhatni sablonos befejezés: mire elkészültem, többnyire kikészültem. De mindez megérte volna esküszöm, ha azt látom, hogy akiknek tettem, akikért tettem, élvezik a gyümölcsét.

Csak valami más láttam. Kényszert, vagy mit tudom én. Sürgetést, semmitmondó dialógusokat, feszengést, hamis kedvességet, vagy néha még azt sem. Pedig beleadtam apait-anyait. De ki kell mondanom, hogy ez így nekünk nem jó. Akkor viszont, ne csináljunk úgy, mintha...

Oldjuk meg, és oldjuk fel ezt a saját rendünk szerint. Legyünk együtt úgy, ahogyan nekünk jó. Így hát idén csak négyen leszünk az ünnepen, a saját rendünk szerint. Hogy végre mindenkinek jó legyen. Nekem is, nekik is.

Esetleg majd bruncholunk egyet valahol anyukával. Külön az egyikkel, külön a másikkal. Persze, szigorúan csak a nagyböjt után!

Kristóf Anna

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Yury Smelov