Bár a tinédzserekkel sokszor nehezebb a kapcsolódás, fontos, hogy olyankor is figyeljünk rájuk, amikor távolabb kerülünk egymástól.

Képzeljünk el egy világot, amiben a nők nem beszélhetnek egymással. Nem hallhatják egymás hangját. Nem kérhetnek, nem adhatnak tanácsot. Nem kérdezhetik meg, miért sír a másik. Hogy mi az a folt, amit az arcán takargat. Nem mondhatja el, ha fáj, nem mesélhet arról, milyen napja volt. El tudjuk ezt képzelni egyáltalán? Valószínűleg nem. Pedig valahol ez már valóság.

Idősödő nők, akik évtizedek óta ápolják otthon a szerettüket, de érzik, hogy az erejük véges. Mivel a megoldásokat keresve falakba ütköznek, összefognak, és beperlik az államot. Rubi Anna ma debütáló dokufilmje a gondozási válságon túl arról is szól, lehet-e még méltósággal élni – és meghalni – ebben az országban.

Ha egy jobb, egészségesebb, békésebb világban akarunk élni, nem szabad feladnunk a nemek közti egyenlőségért folytatott munkát.

„Nem gondolom, hogy ez segítene bármelyik nőn, aki várandós (vagy teherbe szeretne esni, vagy nem szeretne teherbe esni), hogy kívülről véleményeket kap ahelyett, hogy azt és olyan támogatást, segítséget biztosítanának neki, és mindazoknak, akik körülötte vannak, amire ott és akkor szükség van.” Dr. Gyurkó Szilvia a terhesség kriminalizálásáról és a női táskákban hordott óvszerekről.

Amikor a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársa megérkezett Dóra otthonába, hogy elvégezze a frissen kötelezővé tett életvitel-vizsgálatot, ami a gyermekvédelemben dolgozókat és a nevelőszülőket érinti, elnézve a körülményeket, ahová Bence nyolc hónapos korában került, végül csak azt kérdezte: nem lesz-e nagy a váltás a kisfiúnak, ha majd haza kell őt gondozni?

Pesti Imre fideszes képviselő szerint nincs szükség az esemény utáni tabletta könnyebb hozzáférhetőségére, hiszen a problémára megoldást jelent az óvszer. A valóság ezzel szemben egy kicsit árnyaltabb.

Honnan közelíthetjük meg még ezt a témát, hogy megértsétek: igenis valós a probléma? Hányszor kell még erőszaktörténeteket felvállalnunk, idegenek arcába tolnunk csak azért, hogy ráeszméljetek, ez nem játék, és nem a nő a hibás? Hogy senki sem érdemli meg, hogy apró darabokra törjék? Hát nem értitek, hogy nagy a baj?!