Elsorvasztott szakok, szélnek eresztett oktatók: bölcsészek a kihalás szélén?

–

Bölcsészkészségek mint szupererő

Nyáry Krisztián szerint a nemzetközi színteret nézve egyáltalán nem kell temetni a bölcsészettudományokat, sőt: szerepük a mesterséges intelligencia megjelenésével felértékelődött.

„A bölcsész nézőpont egyre fontosabbá válik ebben az új világban, nem véletlen, hogy az AI-fejlesztéssel foglalkozó informatikai cégek filozófiadiplomával rendelkező munkatársakat alkalmaznak. Ahhoz, hogy az emberi értékek érvényesüljenek a gépi intelligencia használatakor, elengedhetetlen az etika tudományának bevonása a folyamatba.”

Emellett szerinte felhasználói szinten is megjelenik a bölcsészkészségek előnye. „Az fog jó keresési találatot kapni, aki meg tud fogalmazni egy épkézláb kérdést az anyanyelvén vagy akár egy másik nyelven, majd a kapott információt összefüggéseiben értelmezni is tudja. Itt már nem elég szavakat dobálni egymás után, mint a Google keresőben – a matematikai algoritmusok helyett magát a nyelvet használjuk az informatikai eszközökkel való kommunikációhoz, és az eredmény szempontjából egyáltalán nem mindegy, milyen pontossággal, átgondoltsággal tesszük ezt. A komplex, kritikai gondolkodásmód, amelyre a bölcsészképzések nevelik a hallgatókat, nélkülözhetetlen ahhoz, hogy el tudjunk igazodni a minket körülvevő információs zajban, és megérthessük a mélyebb, társadalmi összefüggéseket.”

Minek annyi irodalom?

Míg azonban külföldön egyre több egyetem felkészül a mesterséges intelligencia oktatásban való alkalmazására, Magyarországon másfajta átalakulás zajlik: a bölcsészképzések leépítése.

A Károli Gáspár Református Egyetemen tizennyolc képzéssel kevesebb indul szeptemberben; a kihullottak között szerepel a filozófia, a művészettörténet, az irodalom- és a kultúratudomány mesterszak.

Ugyanígy sokakat megdöbbentett a hír, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem germanisztika tanszéke 32 év működés után lehúzza a rolót.

Megváltozott igényekre, csökkenő hallgatói érdeklődésre hivatkozva szűnnek meg a szakok – valójában azonban a bölcsészképzések hazai lejtmenete jóval összetettebb és korábbra datálható probléma, mint hogy az AI egyáltalán szóba került volna.

„Gyakori eset, hogy derék, jóravaló üzletemberek kérdezik tőlem, hogy mi a fenének annyi művészetet, irodalmat tanítani az iskolákban, miért nem lehet valami hasznos dologgal helyettesíteni” – meséli Nyáry Krisztián. – Ilyenkor azt válaszolom, hogy a költészetnél kevés hasznosabb dolgot ismerek, mert ez a gondolkodásunkra nézve hasznos. Összefügg a kreativitással, az empátiával, a kritikus szemléletmóddal, bizonyos értelemben az intelligenciával is. A bölcsészek már kétszáz éve mondogatják, de az elmúlt 5–10 évben a neurológia is igazolta, hogy a legfontosabb emberi készségek tréningben tartásához nagyon fontosak a bölcsész megközelítésmódok és maga a művészet, mert olyan impulzusokat ad az agynak, amit más nem tud. Hogy még egy gyakorlati példával éljek: nem lesz jó kereskedő az, aki nem tudja elképzelni, mi van a potenciális vásárlók fejében. Az irodalom pedig éppen ebben segít: megtanítja a másik ember bőrébe való belebújás képességét.

Az újbarbárság kora

Az olvasás jelentőségét Eszik Veronika történész, az ELTE Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék oktatója is hangsúlyozza. 

„Az elmélyült, értő olvasás mind egyéni, mind társadalmi szinten nagyon fontos lenne, de sajnos már a hallgatók körében is egyre inkább tapasztaljuk a felületes, »görgetős« szövegolvasás hátrányait: nehezebben ismerik fel az összefüggéseket, vagy nem emlékeznek tisztán az olvasottakra.

Pedig egy hosszú, bonyolultabb szövegben való elmélyülés – ha rá tudjuk szánni a kellő időt és figyelmet – csodálatosan fejleszti a memóriát és a monotóniatűrést, hiszen ki kell tartanunk, hogy ne veszítsük el a fonalat. Ez az élmény nem jutalmazó azon a módon, ahogy egy Reels-videó pörgetése az, amelytől 10–20 másodpercenként kapsz valamit, amire vágysz, és ez dopamint termel az agyban. Viszont olyan készségeket fejleszt, amelyeknek a hiánya társadalmi szinten kezd egyre nagyobb problémává válni.”

Az egyik ilyen probléma a figyelemzavar, ami egyre gyakoribb jelenség, és nemcsak kellemetlen, de akár életveszélyes is lehet, ha felelősségteljes munkakörrel párosul. „Akarjuk, hogy olyan buszsofőr vigye el a gyerekeinket osztálykirándulásra, akinek a figyelemtartása néhány másodperces videókon edződött?” – teszi fel a kérdést Eszik Veronika, majd az olvasás elhagyásának további következményeivel folytatja.

„Az újbarbárság korába léptünk, mert az emberek nem olvasnak. Ha nincs közös műveltség, akkor nincs közös kultúra sem. Egy nemzet akkor válik közösséggé, ha ismeri a múltját, kultúráját, van közös nyelve. A nemzetállamok oktatáspolitikájának az az alapja, hogy meg kell teremteni ezt a közösséget. 

De egy újbarbár, kollektívan műveletlen társadalmat mi tart össze? Mitől leszünk egymással szolidárisak, empatikusak, hogyan tudunk együtt élni egy országban, ha nincsenek meg a közös kapaszkodók?”

Ennek a folyamatnak a megfékezésében kulcsfontosságúak lehetnének a bölcsészek – ha a képzésük és foglalkoztatásuk megfelelő támogatást kapna. Ezzel szemben a bölcsészszakma degradálásával és leépítésével találkozunk, aminek hátterében politikai és gazdasági tényezők húzódnak meg.

A bölcsészpresztízs rombolása

Az út, ami a bölcsészképzések iránti érdeklődés csökkenéséhez vezet, nem egyszerűen az olvasási kedv hanyatlásával függ össze, hanem nagy részben a bölcsészettudományok presztízsvesztésével is. Ebben pedig óriási szerepe van a folyamatos alulfinanszírozottság mellett a politikai közbeszédnek, ami rendszeresen leminősíti a bölcsész diplomát. A „romkocsmában merengő", a valóságtól elrugaszkodott, vagy épp a McDonald's-ban güriző bölcsészek képe olyan mélyen beivódott a köztudatba, hogy ma már magyárazni kell, mire jó, ha valaki például az elemzői, kutatói pályát választja. Pedig ez az a szakterület, amely a jelen társadalmának komplex megértésével foglalkozik, tehát nagyon is szoros kapcsolatot ápol a mindennapi valósággal egy olyan világban, amelyet az emberi szempontok helyett egyre inkább a technikai fejlődés irányít.

A presztízst tovább rontja a szakmai vélemények figyelmen kívül hagyása a politikai döntéshozók által – ahogy az kulturális intézmények vezetésénél vagy művészeti díjak kiosztásánál sokszor előfordul. Ezek az esetek mind azt üzenik a közösségnek, hogy a bölcsészet vagy a művészet területeihez bárki érthet, és a működésébe beleszólhat attól függetlenül, hogy van-e ilyen irányú végzettsége vagy nincs.

Nem termel profitot = nem hasznos?

Az, hogy a bölcsészettudományok nem elég hasznosak, szintén gyakori vád, ami mögött a kapitalizmus profitorientált szemléletmódja áll. Ez tükröződik az üzletemberek irodalomtanítással kapcsolatos kétségeiben, amit Nyáry Krisztián említett, és valójában minden olyan állításban, ami megkérdőjelezi a bölcsészetek létjogosultságát. „Azok a szakmák elismertek a mai társadalomban, amelyekről kimondható, hogy profitot termelnek" – mondja Eszik Veronika.

„Például teljesen elfogadott, hogy valaki beauty influenszer, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy fogyasztásösztönző, holott tudjuk, hogy a fogyasztás fokozásának tragikus következményei vannak; ezzel szemben egy zenetörténésznek magyáráznia kell, mi értelme van az ő hivatásának.

Ezt a termelés- és fogyasztásfókuszú gondolkodásmódot jó lenne megfordítani, és visszaadni azoknak a szakmáknak a becsületét, amelyek nem termelnek profitot, cserébe viszont nem is ártanak."

És hogy mi a haszna egy szakmának, ha nem forintosítható az az érték, amit teremt? Erre kézenfekvő válasz például az, hogy vannak emberek, akiket ez az elfoglaltság tesz boldoggá. „Ne feledkezzünk el az egyén szintjén megélt pozitívumokról, és fogadjuk el, hogy valaki azért lesz irodalmár, mert őt ez érdekli a legjobban, és kész. Ha ez a szakma semmi másra nem lenne jó, csak arra, hogy a művelőit örömmel töltse el, és az ő személyes életüket gazdagítsa, már van létjogosultsága" – hangsúlyozza a történész. – „Egy műkörömépítőt senki sem faggat arról, vajon a munkája hogyan járul hozzá a világ előrehaladásához, ám egy bölcsész rendszeresen szembesül ezzel a kérdéssel. Merjük vállalni, hogy a bölcsész szakmáknak is megvan a maguk szépsége, és igenis létezik a társadalomnak olyan csoportja, aki erre igényt tart – mind művelőként, mind befogadóként."

A filozófia varázsa

Társadalmi megítélés ide vagy oda, az, hogy az egyéni megelégedettség mennyire fontos a pályaválasztásban, remek példa Berta Gergely életútja, aki épp májusban védte meg doktori disszertációját a filozófiatudomány egyik irányzatának, a fenomenológiának a területén. Arról, hogyan kezdett érdeklődni a filozófia iránt már kamaszként, így mesél: „Úgy éreztem, hogy a környezetemtől eltérően elég jól értem azokat a filozófiai szövegeket, amelyek másoknak komoly fejtörést okoztak. Nekem a szövegek egy izgalmas kihívást jelentettek, és egy olyan világ kapuját nyitották meg előttem, amely túlmutatott a hétköznapi, kiábrándítóan unalmas valóságon, és már-már természetfeletti mélységet tártak fel előttem. A filozófiára a kezdetektől fogva inkább művészetként tekintettem, semmint tudományként vagy tudásanyagként. Pontosan azért, mert úgy éreztem, hogy rendkívüli módon alkalmas az önkifejezésre is, és arra is, hogy a világ fejeződjön ki rajta keresztül."

Mégsem volt egyértelmű, hogy a pályán marad, miután megszerezte a diplomát filozófia-etika tanár szakon. Családot alapított, és próbára tette bölcsészvégzettségét a munkaerőpiacon. „Hosszú lenne minden állomást felsorolni, de a könyvbecsüs, szövegíró, köztisztviselő munkakörök után már jó pár éve fejvadászként dolgoztam ipari és IT területen, mikor belekezdtem a doktori képzésbe az ELTE BTK-n, állami ösztöndíjasként. A családom és a párom támogatása és bátorítása nélkül sosem kezdtem volna bele egy ilyen financiálisan rizikós továbbképzésbe, de örülök, hogy így döntöttünk, mert most el sem tudom képzelni, hogy ne ezt csináljam. Úgy érzem, hogy ez az egyik olyan dolog, amiben a legtöbbet tudom nyújtani magamból az életben.”

És mi a haszna a társadalomban?

Amikor arra kérem Berta Gergelyt, fejtse ki, szerinte mi a feladata ma egy filozófusnak, azt válaszolja: „A filozófia egy olyan tevékenységi kör, amely a leginkább segít átlátni egy-egy területet – legyen az a hétköznapjaink, érzéseink világa, az élet nagy állomásai, döntései, vagy tágabb összefüggésben a társadalomról, kultúráról, az értékekről való gondolkodás. Az a médiában is népszerű sokféle életmódtanácsadó, spirituális tanító mind azt a funkciót tölti be, amit régebben a filozófus, a pszichológus és a pap töltött be. Csak éppen a tanácsadók tevékenykednek anélkül, hogy  5-10-15 évet tanultak volna a szakterületükön – tisztelet a kivételnek. Hozzáteszem, talán a filozófusok sem voltak idáig elég nyitottak arra, hogy jobban hozzáférhetővé tegyék a tudásukat szélesebb rétegek számára. Amennyiben ez változna, a filozófusok és társadalom között kialakulhatna egy közvetlenebb párbeszéd, együttműködés."

Ismerni a múltat, érteni a jelent, megteremteni a jövőt

A kulturális örökség feltárása és megőrzése, az aktuális folyamatok értelmezése és az újabb szellemi értékek előállítása nemcsak a filozófia, hanem általánosságban a bölcsészettudományok feladata is. „Az értékek őrzéséhez és előállításhoz szükség van az értékek ismeretére – ez pedig a bölcsészettudományok nélkül nem megy. Ha nem tudjuk, mi a múltunkban a kincs, vagy nem tudunk rá vigyázni, akkor nagyon nehéz megőrizni a folytonosságot és tovább gyarapodni. Kodály Zoltán életművének a kutatása, Széchenyi levelezésének a kiadása, vagy magyar nyelven tudományos és irodalmi szövegek létrehozása olyan tevékenység, ami nem termel profitot a szó kapitalista értelmében, ugyanakkor a közösség összetartozása szempontjából értékteremtő erővel bír” – mondja Eszik Veronika.

Állami támogatás vs. mecenatúra

Ezért is problémás, hogy az állam kivonul a kultúra és a tudomány finanszírozásából, hiszen az államnak feladata lenne segíteni a közösség értékeivel foglalkozó szellemi műhelyek működését. Az indok, hogy a kis létszámú szakokat nem éri meg fenntartani, valójában a profitorientált szemléletet tükrözi.

A szakok megszüntetése, illetve az államilag támogatott helyek számának csökkentése viszont azt eredményezi, hogy az adott tudományterület iránt érdeklődő hallgatók sem tudnak részt venni a képzésben, így a szakmai folytonosság megszakadhat. Ezáltal megszűnhet az a lehetőség is, hogy hazánk nemzetközi fórumokon minél több szakterületen képviselje magát, illetve kultúránk szellemi sokszínűsége is sérül.

A finanszírozási nehézségekre megoldást nyújthatna a mecenatúra. Ez olyan társadalmi szerepvállalást jelent, amelyen belül a profitot termelő ágazatok visszajuttatnak némi bevételt azoknak az intézményeknek, amelyek nem termelnek profitot, ám a társadalom számára hasznos feladatot végeznek. A 19. században ennek komoly hagyománya volt: a Magyar Tudományos Akadémia 1825-ben egyéni adományokból jöhetett létre és tartotta fenn magát hosszú ideig. A mecenatúra működésére külföldön láthatunk példát napjainkban is: az Egyesült Államokban a sikeressé vált egykori diákok gyakran támogatják az egyetemet vagy a középiskolát, ahol a tanulmányaikat végezték, elismerve ezzel azt, hogy eredményes karrierjüket többek között az oktatásnak is köszönhetik. Ez Magyarországon is megvalósítható lenne és némiképp enyhítené az egyetemek, kutatóintézetek, folyóiratok és más szellemi műhelyek állandó forráshiányát.

Mesterséges intelligencia: barát vagy ellenség?

Ahogy a fentiekből is látszik, nem a mesterséges intelligencia megjelenése, hanem sokkal inkább a társadalmi megbecsülés hiánya és a finanszírozási gondok teszik bizonytalanná a bölcsész-pályaképet mind egzisztenciálisan, mind szakmailag.

Az AI berobbanása még lehetőséget is teremt arra, hogy megmutatkozhasson az a magas színvonalú, emberi szaktudás, mely képes megkülönböztetni a hamis információt a valóditól. „Nagy mennyiségű ásatási kép került fel a netre azt az illúziót keltve, hogy hatalmas és gyönyörű római kori leletekre bukkantak a régészek” – meséli Eszik Veronika. „Ilyenkor kiemelkedően fontossá válik a hosszú évek alatt megszerzett szakmai tapasztalat, aminek köszönhetően egy tudós meg tudja mondani egy leletről, mikorra datálható, melyik népcsoport készítette, mire használták – és egyáltalán hihetünk-e annak, amit egy képen látunk.” 

Berta Gergely a filozófiai kutatómunkához kifejezetten hasznosnak találja az AI-t, bár a veszélyeire is felhívja a figyelmet. „Az AI rendkívül hasznos eszköz olyan problémák megoldásában, amelyeknél általa erőforrást lehet felszabadítani. Épp ezért azt gondolom, hogy a mesterséges intelligenciát ott kell alkalmazni, ahol valóban szükség van rá, és ahol az alkalmazása konstruktív a társadalom számára. Ezért szükséges a pontos és részletes jogi keretrendszer kidolgozása, amit előtte szakmai vitáknak kell megelőznie, hogy a különböző területek képviselőinek véleménye is meghallgatásra találjon a folyamatban. Máskülönben a jelenlegi formájában számos ponton veszélyt jelent a mai kor önállótlan és kiskorú fogyasztói társadalmaira. Az egyik ilyen lehetséges veszély a hamis információk jelenléte és ellenőrizhetetlensége. A hibrid hadviselésben már napi szinten lehetséges a kül- és belpolitika manipulálása, ahogy ez jelenleg is zajlik.”

Ami pedig az alkotóművészetet illeti, Nyáry Krisztián nem tartja az emberi kreativitás riválisának a mesterséges intelligenciát. „Az AI definíciója szerint is egy már meglévő adatbázisból dolgozik, és azt rendezi újabb és újabb sorba, valódi esztétikai tapasztalatátadásra viszont nagyon korlátozottan alkalmas.

Vannak olyan irodalmi zsánerek a szórakoztató regiszterben, amit pont azért szeretnek az emberek, mert újra és újra ugyanazt akarják olvasni – az ilyen jellegű, többnyire romantikus ponyvákat az AI is elő tudja állítani. De az olyan műfajokban, ahol különösen fontos az új esztétikai tapasztalás, egy gép nem tud értékelhető művet létrehozni. A krimiírás sem megy neki, hiszen ott a váratlan fordulat a kulcs.

Az AI-t használó vizuális művészek alkotásai is akkor tudnak érdekesek lenni, ha megjelenik bennük az emberi gondolat, egy eredeti ötlet, amely a mű lelke, az AI pedig csupán technikai eszköz ennek a kifejezésére.”

Héda Veronika