Mit üzen a Kamaszok című sorozat a mai tinik világáról a gyerekvédelmi szakember szerint?

–

„Apa, nem vágod, mi történik? A manoszféra cselekvésre szólít fel. Át kell verni a nőket, különben sosem kapod meg őket."

(Fiatal fiú a Kamaszok sorozatban)

Kire hallgatnak a fiatalok?

A fiatalok számára mindig is kulcsfontosságúak voltak a pozitív példaképek: gondviselőik, sportolók, zenészek vagy sztárok, akik viselkedési mintákkal segítették őket a felnőtté válás kihívásokkal teli folyamatában. Korábban a példaképek nagy részétől áthidalhatatlan távolság választotta el a gyerekeket, ma viszont már az online influenszerek közvetlen kapcsolatot ápolnak követőikkel, és egyértelmű, cselekvésre ösztönző üzenetekkel bombázzák őket.

Eközben a jelenleg kamasz fiúk úgy lépnek a felnőttkorba, hogy itthon és globálisan is összetett és vitákkal teli közbeszéd zajlik arról, mit is jelent a modern férfiasság.

Ebben a bizonytalanságokkal teli közegben a káros, toxikus maszkulinitást hirdető férfi influenszerek különösen vonzóak lehetnek a fiatal fiúk számára, mert megoldásként világos, „örökérvényű” és egyszerű mantrákat kínálnak egy sokszor nyomasztóan változó világban.

Az érzékeny pontokat célozzák

Kutatások kimutatták, hogy a ma fiatal fiúk gyakran látják magukat kívülállónak, frusztráltak és magányosak. Úgy érzik, hogy védekező pozícióból indulnak, kirekesztettek, bizonytalanok és lázadni szeretnének. Így nem meglepő, hogy az internet kínálta kért-kéretlen inspirációs források, káros online tartalmak, alkotók és közösségek vonzóvá válhatnak számukra, hiszen kielégíthetik az elismerés, az útmutatás, a bátorságérzet és a kapcsolódás iránti igényeiket.

Itt megkaphatják az erő, a határozott jövőkép és a valahová tartozás érzését, még annak árán is, hogy másokat kirekesztenek.

Egyértelmű határvonalak húzódnak a „mi” és az „ők” között – és ez nem csupán a férfiak és nők közötti ellentétet jelenti, hanem a férfiak egymás közötti viszonyára is kiterjed.

Normalizált erőszak: amikor a brutalitás hétköznapivá válik

A magyar 10-17 évesek körében az Instagram a legnépszerűbb önkifejezési és kapcsolattartási platform, de a TikTok már 10-12 éves korban beszippantja őket, itt napi szinten akár több órányi „szórakoztató” tartalmat fogyasztanak. (Forrás: NMHH, 2024.)

Egy brit kutatás (YEF) szerint a megkérdezett tízezer 13–17 éves 70 százaléka találkozott az elmúlt egy évben valódi (azaz nem eljátszott) erőszakos tartalmakkal online.

Nem kellett eldugott sötét fórumokra merészkedniük, a táncos kihívások és a vicces filteres videók mellett a TikTok, a Snapchat és a Discord algoritmusai nap mint nap feldobtak nekik valódi verekedéseket, fenyegető videókat és fegyvereket bemutató felvételeket.

Bár a tinédzserek többsége belefut erőszakos tartalmakba az interneten, csak nagyon kevesen keresik ezeket tudatosan. Valójában azok közül, akik találkoztak ilyen videókkal, mindössze 6 százalék kereste ezeket szándékosan.

Ez egyértelműen rávilágít arra, mekkora szerepe van a közösségimédia-platformoknak, -algoritmusoknak abban, hogy ezek a tartalmak még azokhoz is eljutnak, akik egyébként sosem néztek volna ilyet!

Az erőszakos videók hatása nem marad el. A fegyveres tartalmakat látott fiatalok 80 százaléka mondta, hogy kevésbé érzi magát biztonságban a saját közösségében, és motiváltabb saját fegyver beszerzésére. 

Az elmúlt évben erőszakos cselekedetet elkövető kamaszok kétharmada állította, hogy a közösségi média is szerepet játszott tetteik alakulásában. Elmondásuk szerint legtöbbször online viták, elmérgesedő konfliktusok és a digitális térben felkorbácsolt indulatok vezettek végül erőszakhoz a fizikai világban is. Ami egy ártalmatlan kommentháborúnak indul, az könnyen valós összetűzéssé fajulhat, a digitális világ határai elmosódnak, miközben a valódi indulatok és félelmek a mindennapok részére válnak.

Algoritmusok: a láthatatlan befolyás

A közösségi média algoritmusait egy dolog érdekli: a figyelemmegtartásra maximalizálták őket. Ha egy tartalom sok interakciót generál, akkor, még ha káros is, az algoritmusok szélesebb közönséghez juttatják el. Ezt a magyar fiatalok is tapasztalhatják: egy nem régi kutatás szerint a hírfolyamukkal kapcsolatban 55,8 százalékuk mondta, hogy bizonyos témák nagyon gyakran jelennek meg, míg másokkal nagyon ritkán vagy egyáltalán nem találkoznak. 

Az Egyesült Királyságban minden negyedik tinédzser állította, hogy a közösségi média algoritmusai aktívan ajánlanak nekik erőszakos tartalmakat, és minél többet látnak, annál többet kapnak. Az erőszakos viselkedési minták így lassan észrevétlenül épülnek be a tinédzserek mindennapi audio-vizuális élményei közé, és egyre nehezebb elkerülni őket.

Mi adhat okot a reményre? Örömteli például, hogy bár a fiatalok tartalomfogyasztása nagyrészt az algoritmusok irányítása alatt áll, a tartalomkészítés terén sokkal tudatosabbak. Nagy többségük átgondolja, mit oszt meg online, és ha egy posztot kockázatosnak érez, inkább nem publikálja. Viszont így is minden 9. kamasz mondta azt, hogy minden esetben posztol, amikor eszébe jut, mert vele nem történhet semmi rossz, illetve minden 14. fiatal egyáltalán nem mérlegeli a lehetséges következményeket.

Reméljük, hogy az olyan sorozatok, mint például a Kamaszok, segít rávilágítani, hogy mennyire fontos, hogy a gondviselők értsék és nyomon kövessék a gyerekek online tevékenységeit.

Mit tehetünk?

• Beszéljünk a gyerekekkel! A nehéz beszélgetések elengedhetetlenek. Nem feltételezhetjük, hogy a gyerekek „maguktól tudják”, mi a helyes és mi a helytelen. Szükségük van egy biztonságos térre, ahol nemcsak kérdezhetnek, hanem valódi párbeszéd is kialakulhat arról, hogy milyenek az egészséges társas kapcsolatok – és milyenek a nem azok.
• Hiteles mintákat kell biztosítani: A pozitív példaképeket, értékeket közvetítő kezdeményezések (például közszereplők, influenszerek, férfi-körök) támogatása, hogy legyen alternatíva a toxikus narratívákkal szemben.
• A gyerekek nem légüres térben, hanem a mi mai magyar, konkrét társadalmi kereteink között élnek. Viselkedésük egyben kortünet is, és ahogy Kövér-Van Til Ágnes traumakutató a WMN-nek fogalmazott, a feldolgozatlan társadalmi traumákra a férfiak gyakran „a toxikus maszkulinitás felerősödésével, érzelmi leválasztódással, a sebezhetőség felvállalása és az érzelmi megküzdés helyett gyakran agresszióval, elfojtással vagy a dominancia keresésével reagálnak, ami arra sarkalhatja őket, hogy a traumatizált létükben másokat is traumatizáljanak”. A gyerekek egyéni és közösségi helyzetét egyszerre kell figyelembe venni, ha meg szeretnénk előzni a tragédiákat.
• Elérhető, releváns információs anyagokra van szükség. Fontos lenne a korszerű kutatásokon alapuló edukációs anyagok fejlesztése is, úgy, hogy ezek az online radikalizálódásnak kitett fiúkhoz közvetlenül szóljanak (és ne csak róluk).

• Tudatos algoritmushasználat! A gondviselőknek, oktatási és gyermekvédelmi szakembereknek érdemes jobban megérteniük, hogyan működnek a közösségi média keresőmotorjai és ajánlórendszerei, melyek a veszélyeztetettebb csoportok, illetve hogyan befolyásolják az aktuális trendek, például a mesterséges intelligenciával működő intim digitális társak elterjedése a fiatalok viselkedését. Fontos lehet a biztonsági beállítások használata is.

• Iparági szabályozások szigorítása nélkül esély sincs arra, hogy csökkenjen a kontrollálatlan, szélsőséges erőszak. A közösségi médiavállalatok felelőssége, hogy ne csak a profitot hajszolják, hanem valódi védőhálót vonjanak a fiatalok köré – még mielőtt bejelentkeznek az alkalmazásokba. Ahogy a fizikai világban, úgy az online térben is joguk van biztonságban szórakozni, tanulni és kapcsolatot tartani, anélkül, hogy káros tartalmakkal kelljen lépten-nyomon megküzdeniük.

Meggyesfalvi Boglárka, gyermekvédelmi szakember

WMN szerkesztőség