Transzgenerációs sporthiány: Ezért édeskevés, ha Novák Katalin azt javasolja, mozogjunk együtt

–

El vagyunk hízva, mondj valami újat!

Nos, Novák Katalin tudhat valamit, mert mind globális, mind nemzeti szinten cudar a helyzet „mozgáshiány és elhízás” témában. 

A legfrissebb globális jelentés 2023-as, és egészen 2035-ig vetíti elő a trendeket, amelyek cseppet sem biztatóak, ugyanis a World Obesity Atlas szerint 2035-re négymilliárd ember lesz elhízásban érintett. Összehasonlításképpen, ez a szám a 2020-as jelentésben még „csupán” 2.6 milliárd volt, tehát a prognózis szerint a föld lakosságának minden második tagja elhízott lesz a közeljövőben.

Amint az egyes országok helyzetét vizsgáljuk, látható, hogy Magyarország sem lóg ki a sorból. A szakértők 2035-re kedvezőtlen jövőképet vetítenek előre a számszerűleg zsugorodó, térfogatban növekvő nemzetünk számára:

a következő években körülbelül 1.6 százalékot fog emelkedni az elhízással küzdő magyarok aránya a népességen belül, ami a polgárok 36 százalékát jelenti majd.

Európai szinten is az egyik legmagasabb nálunk az elhízás aránya, amennyiben ez még bárkit sokkol az eddigi adatok fényében. 

Szándékosan nem a túlsúlyos kifejezést használtam, hiszen az tudományos értelemben a 25 és 30 kg/m² közötti BMI-indexszel rendelkezőket jelenti, elhízásról pedig 30 kg/m² feletti BMI esetében beszélünk. A különböző kockázatok ráadásul egymást is súlyosbíthatják: a globális felmelegedés, vagy egy újabb járvány magasabb rizikót jelent majd az elhízással élők számára, azon túl, hogy az egészségügyi ellátórendszert általánosságban is megterheli az elhízáshoz köthető megbetegedések kezelése. Küzdelem tehát az egyénnek, és küzdelem a rendszernek is.

Mozgásra, magyar!

Gyakori jelenség a rossz mutatók esetében, hogy a döntéshozó pozícióban lévők mindjárt az egyénekre kezdenek el mutogatni, rájuk terhelve az összes felelősséget. Igenis mindenki álljon fel a kanapéról, ahonnan eddig sportkommentátort játszott, nyújtóztassa ki az ülőmunkától elgémberedett végtagjait, és váltsa ki, lehetőleg még ma az éves kondibérletét! 

Azonban arról már kevesebb szó esik, hogy kollektív vagy állami szinten hogyan lehet támogatni az egyéni törekvéseket, sőt, akár egy átfogó preventív stratégia részeként megelőzni a problémákat.

A 2011-es köznevelési törvény értelmében például a 2012/13-as tanévtől Magyarországon bevezették a kötelező mindennapos testnevelést, ami azt jelenti, hogy több mint tíz éve zajlanak a mindennapos tesik a magyar iskolákban, mégis a már korábban említett World Obesity Atlas jelentésében az áll, hogy Magyarországon az elhízott gyerekek száma folyamatosan nő.

Azon túl, hogy sok esetben jelentős infrastrukturális kihívásokat okoz a mindennapos testnevelésórák megtartása, nevezetesen számos iskolában sem elég hely, sem elég tanár nincsen, hogy a követelmények minden esetben kivitelezhetők legyenek –, mégis a törvény bevezetése óta javultak a fittségi mutatók.

Legutóbb például a 2021-ben elkészült Nemzeti Egységes Fittségi Teszt mutatott rá arra, hogy a gyerekek fittségi állapota, állóképessége és vázizomzata javult, azonban összhangban a nemzetközi felmérésekkel, arra is felhívja a figyelmet, hogy az elhízás aránya a gyerekek körében továbbra is kedvezőtlen, és itt már a tanulók tápláltsági állapota is megmutatkozik. Azt is mondhatnánk, hogy

sok a túlsúlyos gyerek, „de a többiek hasizma legalább erős”, és ezen azért sincs sok mosolyognivaló, mert a „többiek” alatt a jó szocioökonómiai háttérrel rendelkező diákok értendők, akik lehetőleg Közép-Magyarország területén élnek, és nem állami fenntartású iskolákba járnak. 

Feltételezem, ugyanezen diákoknak van lehetősége jobb minőségű élelmiszerekhez hozzájutni, egyéb, iskolán kívüli sporttevékenységet is végezni különórák formájában, illetve a szülei, környezete révén egy testtudatos, egészségtudatos szemléletet elsajátítani. 

Sok gyerek, akinek csupán a folyosóra kiszorult testnevelésórák során van lehetősége egyfajta „mozgásélményt” magába szívni, a későbbiekben sem lesz motivált, hogy önszántából tovább sportoljon. A mindennapos testnevelés jó, de sajnos az elhízás problematikájára még mindig nem nyújt átfogó megoldást.  

 

Transzgenerációs mozgáshiány

Az össztársadalmi szint után következzen a családi, mert hacsak nem volt a szűk családban elterjedt egyik vagy másik mozgásforma, akkor kizárólag a folyosón lépcsőzve nehéz az aktív életszemléletet elsajátítani, ha egyébként erre semmilyen generációs minta nem áll rendelkezésére. 

Márpedig, ahogy lépkedünk felfelé a generációs lépcsőn, úgy növekszik a mozgáshiányosok aránya, tehát a legvalószínűbb szcenárió az, hogy a most fiatal felnőttek előtt nem volt ilyen minta. 

Egy európai felmérés arra mutatott rá, hogy minél idősebb valaki, annál kevesebbet mozog,

a szüleim korosztályát a kutatás nemes egyszerűséggel „55 év felettieknek” hívja, akik körében mindössze 21 százalék végez valamilyen mozgásformát rendszeresen, a buszmegállóba való kisétáláson kívül természetesen. 

Apámat soha nem láttam sportolni, bár könnyű fizikai munkát végzett, neki akkor adjunk egy részleges felmentést. Tinédzser voltam már, amikor anyám először lement a közelünkben lévő fitneszterembe, onnantól kezdve körülbelül tíz évig rendszeresen járt edzeni, aztán úgy látszik, statisztikailag ő is besétált a veszélyzónába, 55 év felett immár abba a 79 százalékba tartozva, aki nem mozog. Egyáltalán. Semmit. 

Körülbelül két éve lehetett, épp a harminc felé cammogtam (ebben a korosztályi csoportban még 42 százalék a rendszeresen sportolók aránya), amikor arra lettem figyelmes, hogy nehezen veszem a levegőt a Nagyvárad téri átszállásnál való lépcsőzéskor. 29 évesen szuszogtam pár lépcsőfok megtételekor, olyan borzalmas volt az állóképességem.

Mondanom sem kell, nagyon nehéz volt visszaintegrálódni abba a bizonyos mozgó 42 százalékba, még úgyis, hogy nem értek anno a középiskolában válogatott megaláztatások tesiórán, nem csúfoltak semmivel, főleg a súlyommal nem, nem volt testkép- vagy evészavarom sem, és minimális gömb-, illetve ritmus érzékkel rendelkezem.

Mégis, a mozgás mint a mindennapjaim része, az aktív életmód mint szemlélet, egyszerűen hiányzott. Ez vajon transzgenerációs mintakövetés, hogy apám nem járt kocogni – nagy mosollyal az arcán, integetve a szomszédoknak? Vagy az iskolarendszer nem tudta úgy megszerettetni velem a mozgást, hogy nélkülözhetetlennek érezzem azt? Evolúciós biológia, hogy a testünk, amennyiben nincsenek élelemgyűjtő körök (azaz vadászat, vagy gyűjtögetés) az energiaspóroló lustálkodásra rendezkedik be? A választ magam sem tudom, de azt igen, hogy egy erős mintám viszont volt az aktív élet kapcsán: a popkultúra. 

Nézz ki jól!

Még kanyarban sem volt a közösségi média, a 2000-es években dübörgött a mindenáron való karcsúság őrülete, és minden héten kijött egy új cikk arról, hogy milyen trendi, hangzatos diétát érdemes követni. Na de minek érdekében? Késő tavasszal természetesen az igéző strandtest elérésének érdekében, újévkor pedig a karácsonyi lakoma ledolgozása, és a fogadalmak betartása volt a fő cél. Év közben meg csak úgy, ne legyél kövér, és kész. Az utat pedig nem más mutatta, mint a fejlett Nyugat, azon belül is Észak-Amerika, azon belül is Los Angeles, azon belül is Hollywood. 

Tessék megnézni, „Victoria Beckham így néz ki szülés után, Jennifer Lopez karcsú derekának és kockás hasának pedig ez a titka”. A modellek nullás méret körül mozogtak, az énekesek filigrán, picurka nők voltak, a filmvásznon pedig nem láttál M-es méretű nőt, hacsak nem a tréfa tárgyát képezte, és vélt súlyproblémái állandó beszédtémát szolgáltattak. 

Egyvalami hiányzott csupán a képletből, ahogy hiányzik most is, az Intsagramon megsokasodó önjelölt fitneszguruk, porok, tabletták, és csinos jóganadrágok sorából: mégpedig az egészség priorizálása az esztétikum helyett.

Azt, hogy az embernek legyenek izmai, vékony legyen, vagy legalábbis annak tűnjön, sokféleképpen el lehet érni, és egy csomónak még csak köze sincs a valósághoz vagy az egészséges, aktív életmódhoz. 

A fitneszipar a látszatnak egy különös, és szabályozott formájára épít – most elsősorban a nőkről beszélek, hiszen erről van első kézből tapasztalatom, de a fitneszkultúra férfiakat érintő aspektusa is megér egy misét. 

A nők mozgásformája például kifejezetten kardioközpontú, súlycsökkenést előtérbe helyező, gyakran „zsírégető”, „alakformáló” címszó alatt is fut. Van tehát egy mindenkori kívánatos, női fitneszalak, amit azon nyomban, hogy e sorokat olvassa az olvasó, maga elé is tud képzelni. 

A tökéletes fitnesznő márkás edzőcipőt visel, pasztellszínű, párban vásárolt alsót és felsőt, melynek alsó része követi az alakot, a domború feneket hangsúlyozva, felső része pedig megmutatja a lapos hasat. A karok tónusosak, azonban semmi esetre sem széles a váll (úszást kedvelők hátrányban), vagy nagy a bicó (súlyokat kedvelők hátrányban). Így ni. 

Még egy apró részlet, kulacs a kézben, vitaminok, és egyéb táplálék-kiegészítők a gyomorban, drága kondibérlet a hetyke kis övtáskában, ami a karcsú derékon fityeg. Arc nem zilált, izzadt vagy csapzott, a mozgás közepette felszabadult endorfinoktól kellemesen üde és vidám.

A test, azon belül is a női test szabályok szerinti formázása egyfelől továbbélő társadalmi kontroll, másfelől meg remek üzlet, hiszen a mozgás esztétikája zseniálisan jól árusítható,

és hogy valóban mit teszek meg önmagam egészségért, azt már csak én tudhatom, meg esetleg még a nappali sarkában porosodó szobabiciklim.  

 

Újévi köszöntő 2.0

Fejet hajtok az elnökasszony felszólítása előtt, hogy 2024 legyen a mozgás éve. 

Idestova második éve, hogy már nem szuszogok lépcsőzés közben, melynek csak egyik oka, hogy részben autóval közlekedem és a mozgólépcsőt használom inkább, a másik pedig az, hogy valóban eljárok sportolni heti rendszerességgel. Javult az állóképességem, több az energiám, és a tetejébe még szálkásodtam is, ami jól mutat fürdés előtt a tükörben. 

Azonban azt is fontos kiemelni, hogy egy aktív életet élő társadalom nem csupán szorgosan futó egyének összességéből áll. Áll még egy átfogó közegészségügyi reformból, áll egy átfogó közétkeztetési reformból, áll egy átfogó oktatáspolitikai reformból, valamint áll a közmédiában átadott, szemléletformáló információkból, és ezek még csupán azok a területek, amelyekre az államnak közvetlen ráhatása, és egyben felelőssége van. 

Ott van ezeken felül még a családi, kulturális és popkulturális hatás, épp ezért nagyon óvatosan kívánok csak mozgalmas évet idénre mindenkinek!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ SiberianArt

Wilson Luca