Ezért fontos, hogy a gyerek megtanulja: mondhat nemet, ha a testéről van szó

–

Nem vagyunk tehetetlenek a pedofilok ellen

A gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések veszélyéről sokan és sokat beszélnek mostanában. Sajnos gyakran felületesen, átpolitizáltan, vagy téves és káros mítoszokat ismételgetve. A megszólalásokból úgy tűnhet, mintha a gyerekre a vadidegen pedofilok jelentenék a legnagyobb kockázatot, ami ellen „nem tehetünk semmit, mert ők beteg emberek, akik az internet sötét bugyraiból, vagy rosszul megvilágított utcákon bukkannak elő, és sajnos nincs a homlokukra írva, hogy pedofilok”. Talán az egyetlen, amit tehetünk – mondják elsősorban a politikusok –, ha nyilvántartjuk őket. És ezzel a mondattal rögtön hamis biztonságérzetet is teremtenek, hiszen nem teszik hozzá, hogy „bár jelenleg nincs olyan szakértői vizsgálat, ami meg tudná állapítani, hogy ki a pedofil, és az elkövetők több mint 90 százalékát a gyerek ismerte korábban, nem volt idegen számára, na meg az sem elhanyagolható, hogy alsó hangon azzal számolunk, hogy a gyerekkel szembeni szexuális visszaélés-esetek többségében sosem indul eljárás, tehát nincs kit nyilvántartásba venni.” 

Mindez a fontos (és tényszerű információ) tehát nem hangzik el, miként az sem, hogy valójában nem vagyunk teljesen tehetetlenek, ha a megelőzésről van szó.

Igenis sokat tehetnek a szülők és azok az intézmények, ahova a gyerekek járnak (bölcsődék, óvodák, iskolák, sportklubok), és minden olyan szakember, aki gyerekekkel kerül kapcsolatba azért, hogy a gyerekeink tisztában legyenek a határaikkal.

Nem vagyunk se tehetetlenek, se eszköztelenek, ha tudjuk azt, hogy a pedofilok (és minden más elkövető) dolgát sok mindennel meg lehet nehezíteni. Leginkább azzal, ha a gyerekek testét tiszteletben tartjuk, ha megtanítjuk nekik minden testrészük elnevezését (a nemi szerveikét is), ha szavakat adunk nekik arra, hogy elmondhassák, amikor valaki nem megfelelő módon próbált hozzájuk érni, ha megtanítjuk őket a jó és rossz titkok közötti különbségre. 

Test, tudat, tisztelet

Kiskortól kezdve fontos a testtudatosság és a gyerekek testének tiszteletben tartása. Nemcsak a szülők részéről, hanem mindenki mástól is. De hogy lehet ezt jól csinálni? Vannak evidens elemek: így például, hogy nem verjük a gyereket. Fizikai erőszakkal vagy kényszerítéssel nem tanítjuk meg őket arra, hogy még az is, aki szereti őket, tehet olyat a testükkel, amitől ők rosszul érzik magukat, ami bántja, sérti őket, fájdalmat okoz, vagy kiszolgáltatottság érzést kelt. 

A gyerek számára fontos, hogy az a kéz, ami átöleli, ha szomorú, amivel letörlik a könnyeit az arcáról, ha elesett, ami meglöki a hintát és elringatja, az ne tegyen olyat, amihez félelem vagy megalázottság érzése kapcsolódik.

Ezt nagyon fontos lenne, hogy minden szülő és gyerekkel foglalkozó szakember tiszteletben tartsa. Nemcsak azért, mert ez a gyerekek alapjoga, hanem azért is, mert ezzel ellenállóbbá tesszük a gyereket a bántalmazókkal és bántalmazásokkal szemben. 

A másik fontos dolog, és ebben a cikkben főleg ezzel szeretnék foglalkozni: a gyerek testének, testi határainak tiszteletben tartása. Gyakran találkozom azzal, hogy még azok sincsenek tisztában azzal, hogyan tudnak tisztelettel bánni a gyerek testével, akik tudják, hogy a gyerek testével nem tehetnek meg bármit. . 

Ebbe beletartozik, hogy nem lehet (sem szavakkal, sem tettekkel) megalázni a gyereket a teste, testalkata miatt.

Nem vicces, ha az óvónő „pufinak” hívja a túlsúlyos kisgyereket, és nem szabad engedni, hogy vékony gyerekeket „ropinak” csúfolják a többiek. Nem szabad megszégyeníteni a közösség előtt azt a gyereket, akinek fejtetűje van, vagy taknyos az orra, vagy kamaszként úgy meg tud izzadni, ahogy korábban sosem. A tisztelet nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyjuk, ha egy gyereknek zsebkendőre, dezodorra vagy a szülei odafigyelésére van szüksége, hogy minden serke elpusztuljon a hajából, ágyneműjéből, alvós macijából. 

A gyerek teste iránti tisztelet odafigyelést, törődést jelent, ami a probléma megoldására koncentrál, segítséget nyújt és támogatja a gyereket (meg szüleit) a változtatásban. 

A felnőtt által mutatott tisztelet ezen túl azt is jelenti, hogy a gyerek is megtanulja tisztelni a saját testét.  

Gyerekek, akik mindent kibírnak

Állami gondoskodásban élő gyerekeknél gyakran láttam, hogy nem szóltak, ha csúnya seb lett a lábukon. Nem kértek ellátást, nem panaszkodtak, ha bajuk, nehézségük volt. Ha csodálkozva odamentem, és megkérdeztem mi történt, felajánlottam, hogy bekötjük, ellátjuk a sebet, kinevettek és azt mondták, hogy nekik ez nem kell. Hosszú idő eltelt, mire rájöttem, hogy az a gyerek, akit bántottak, aki azt élte meg, hogy a teste nem értékes, mert nem törődnek vele a felnőttek, ha jelzi, valamije fáj, vagy valami nem komfortos neki, ő azt tanulja meg, hogy maga se foglalkozzon a testével. Ne élje meg, ha fáj. Legyen az az ereje, hogy bármit és mindent kibír. 

Ez olyan végtelenül szomorú, hiszen minden gyereknek joga van ahhoz, hogy ellássák a sebeit (akár a testén, akár a lelkén sérült meg). Minden gyereknek joga van ahhoz, hogy tiszteljék a fájdalmát. Minden gyereknek úgy kellene felnőnie, hogy nem elfedni tanulja meg a sérüléseit, hanem azt, hogy van belőlük gyógyulás. És hogy sokféleképpen lehet meggyógyulni: bibire adott puszitól az ölelésen át a ragtapaszig és az orvosig. 

Az a gyerek fogja elmondani, jelezni, ha egy felnőtt, idősebb gyerek erőszakoskodni próbált vele, aki tudja, hogy „nem kell mindent kibírnia”, és igenis számít, hogy mi történik vele, mi történt a testével. Nem akkor jó gyerek, ha sosincs vele baj! 

A harmadik fontos része a gyerek teste tiszteletben tartásának, ha a meztelenségét, szeméremérzetét, a teste által jelentett intimitást is tiszteletben tartjuk.

Szexuális erőszak ellen: tiszteletben tartott test

Mivel a gyerekek az életük első időszakában mindenben a felnőttek segítségére szorulnak, gyakran nem könnyű észrevenni, hogy a gyerek megnőtt, és míg korábban evidens volt, hogy mi töröltük le a koszt az arcáról, most, amikor már nagyobb lett, ciki neki, ha felnőtt rokona nyálas zsebkendővel áll neki tisztogatni őt. Lehet, hogy otthon, a családban oké a bölcsis gyereket a nappali közepén tisztába tenni, de a bölcsiben nagyon zavaró lehet, ha mindenki látja a pelenkacserét.

A gyerek fenekét ki kell törölni. A gyereket meg kell vizsgálni. A gyereknek be kell adni a kúpot. Ez mind igaz. De az nagyon nem mindegy, mindezt hogy csináljuk. Mennyire vetkőztetjük le a gyereket, megkérdezzük-e, hogy oké-e neki egy vadidegen orvos vagy védőnő előtt levetkőzni, elmagyarázzuk-e neki, hogy mit jelent az iskolai szűrővizsgálat, tiszteljük-e a kéréseit? 

Azt kérem azoktól a szülőktől és szakemberektől, akik cikkemet olvasva azt érzik, csak kekeckedem, és nem kellene túlóvni a gyerekeket, gondoljanak bele abba, hogy:

az egyik legfontosabb, szexuális erőszak prevenciós eszköz a gyerek erős testi integritása, egészséges testképe, és az a tapasztalata, hogy minden felnőtt tiszteletben tartja a testét. Az a gyerek fogja felismerni, hogy egy potenciális bántalmazó a határai átlépésére tesz kísérletet, aki tiszteletben van a testi határaival.

Aki azt élte meg az orvosnál, hogy bemutatkoztak neki, elmondták, mi fog történni, ő kérdezhetett, ha valami nem volt tiszta, adtak neki lehetőséget, hogy bizonyos kérdéseket eldöntsön (például, állva marad-e vagy leül). Az a gyerek, akitől megkérdezték: „Ezt meg ezt kell csinálnom, hogy megtudjam, mi van veled. Ehhez meg kell néznem a bőrödet, meg kell vizsgáljalak ezzel a műszerrel, stb. Ez oké neked? Kérdeznél bármit?” Az a gyerek, akit megkérdeznek, hogy kér-e segítséget a vécéhasználat után, hatékonyabban képes meghúzni a saját határait.

Mert tapasztalatot szerez arról, hogy joga van nemet mondani. 

A gyerekek túlvetkőztetése is gyakori probléma. Egy iskolai szűrővizsgálaton a felnőtteknek egyszerűbb lehet egy osztálynyi, bugyira vetkőztetett gyerekeket sorba állítani, és úgy megvizsgálni őket, de ez ugyanúgy nem oké az iskolásoknál, ahogy nálunk sem lenne oké, ha a munkahelyen az üzemorvos ezzel tenné egyszerűbbé a saját dolgát. 

Az sem oké, ha olyan vizsgálatokat, amelyek nem igényelnék a gyerek teljes levetkőztetését, a gyorsaság vagy az egyszerűség miatt mégis így végeznek el. A gyereknek is joga van a magánélethez, joga van ahhoz, hogy a szemérmét tiszteletben tartsák – vagy megtapasztalhassa: joga van ahhoz, hogy ne kelljen mások kényelméhez alkalmazkodnia. 

Valljuk be, sokszor egyáltalán nem a gyerek érdekében történik a levetkőztetése, hanem mert „úgy kényelmes”. Ezzel viszont azt a rossz tapasztalást adjuk a gyereknek, hogy a felnőttek érdekében oké, ha ilyet tesz. Ha levetkőzik, ha meztelen, ha szorong, ha szégyelli magát. 

Persze, ez mind túlélhető. Mindenki túlélte a szűrővizsgálatokat, a túlvetkőztetést, meg hogy semmit nem kérdeztek tőle, miközben vizsgálgatták a testét. Csakhogy ma már tudjuk, hogy a gyerekkor célja nem a túlélés. Szeretnénk, ha jó is lenne. És olyan, amiben a gyerek védve van a szexuális és egyéb bántalmazásoktól. Ehhez pedig az kell, hogy a gyerek tudja, mit lehet megtenni a testével, és mit nem. 

Ha így nevelnénk a gyerekeket, ha így bánnánk a testükkel, az minden pedofil regiszternél ezerszerte hatékonyabb és jobb eszköz lenne. Jogszabály sem kell hozzá. Már ma elkezdhető. És tudjuk, hogy jó hatással van rá. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images /  Jordi Mora Igual

Gyurkó Szilvia