„Elfelejteni a holtakat hasonló volna ahhoz, mintha másodszor is megölnénk őket”

–

Ortodox zsidó családban született Máramarosszigeten. Otthon jiddisül, házon kívül magyarul, románul és németül is beszélt, az iskolában pedig az óhéber nyelvet is megtanulta. A fiatal Wiesel „gondolatvilága a család, vallás, közösség és Isten körül forgott”, vonzódott a vallásos témájú mesékhez. Később a vallástudomány is érdekelte, de édesapja inkább azt szerette volna, hogy újhéberül tanuljon, és „világi témákkal” foglalkozzon.

A második világháború idején, amikor Észak-Erdély, így Máramarossziget is átmenetileg újra Magyarország része lett, Wiesel a debreceni, majd a nagyváradi magyar nyelvű zsidó felekezeti gimnázium tanulója volt – mellette pedig vallási tanulmányokat is folytatott a máramarosszigeti haszid zsidó közösség zsinagógájában. A máramarosszigeti zsidók úgy érezték, nem lesz részük olyan üldöztetésben, amilyen más országokban folyt, de nem lett igazuk: 1944-ben az ottani zsidókat is gettókba zárták, majd lengyelországi koncentrációs táborokba deportálták.

Státusza: menekült

„(Magyarország) [...] hontalanná tett. Soha nem felejtem el a napot 1944 nyarán, amikor két magyar tiszt, néhány órával a bevagonírozás előtt, a papírkosárba hajította a magyar állampolgárságomat tanúsító okiratomat. 1963 januárjáig, amíg meg nem kaptam az amerikai állampolgárságot, »menekült« volt a státuszom” 

– emlékezett vissza egy interjúban Wiesel élete egyik legmeghatározóbb, egyben legfájóbb pillanatára. 

A tizenöt éves fiú Auschwitzba került, ahol az A-7713-as sorszámot kapta. A lágerbe való megérkezést később a következő szavakkal örökítette meg leghíresebb könyvében, Az éjszakában:

„Soha nem feledem azt az éjszakát, a táborban töltött első éjszakát, amely egyetlen hosszú és hétpecsétes éjszakává változtatta az életemet. Soha nem feledem azt a füstöt. Soha nem feledem a gyermekek apró arcát, akiknek teste a szemeim előtt alakult át füstté a csendes égbolt alatt. Soha nem feledem azokat a lángokat, amelyek örök időkre elemésztették a hitemet. Soha nem feledem azt a sötét csendet, amely egy örökkévalóságra megfosztott az életkedvemtől. Soha nem feledem azokat a pillanatokat, amikor meggyilkolták az Istenemet, a lelkemet, és hamuvá porlasztották álmaimat. Soha nem feledem el ezeket, még akkor sem, ha arra ítéltetek, hogy olyan hosszú ideig éljek, mint maga az Isten. Soha.”

Elveszteni egy egész családot

Wiesel édesanyját és három lánytestvérét valószínűleg azonnal megölték a szelekciót követően. A fiú Auschwitz után a bunai, a gleiwitzi és a buchenwaldi koncentrációs táborokba került az édesapjával együtt, aki az éhezés, a végkimerülés és a vérhas miatt halt meg – a fia szeme láttára. Wiesel túlélte a borzalmakat, 1945 áprilisában szabadította fel a 3. amerikai hadsereg a többi életben maradt fogolytársával együtt.

A világháború után egy francia árvaházba került, nem akart visszatérni Máramarosszigetre, az „elnéptelenedett szülővárosába”, amelynek tizenötezres lélekszámú zsidóságából csak kevesen élték túl a vészkorszakot.

1948-tól irodalmat, bölcsészetet és pszichológiát tanult a Sorbonne Egyetemen. Kórusvezetésből, nyelvtanításból és fordításból tartotta fenn magát, majd újságíróként kezdett el dolgozni.

„Élni kellett, folytatni a félbetört ifjúságot, tanulni, s mindenekelőtt, hogy fel ne kopjon az álla, dolgozni. Ebben nagy segítségére volt otthoni háttere: a máramarosszigeti kis világ, ahol mindenki legalább két nyelven, magyarul és románul beszélt, ő maga jiddis anyanyelvén kívül apja biztatására, a Talmud kedvéért héberül is megtanult. A románról könnyen átnyergelt a franciára, hamarosan izraeli és amerikai lapokat tudósított, mintegy menet közben elsajátítva az újságírás mesterségét” – írta Dalos György Az A-7713-as számú fogoly című megemlékezésében, amely a 168 óra 2016. július 7-i számában jelent meg.  

Megtörni a csendet, emlékezni a holtakra

A második világháború után megfogadta, hogy soha nem ír mindarról, amit a koncentrációs táborokban átélt. A Nobel-díjas francia íróval, François Mauriac-kal való találkozás hatására azonban megváltoztatta a véleményét. „(Mauriac) fölszabadította belőlem a holokauszt rettenetes élményeit. Atyai szeretettel, baráti korholással beszélt rá, hogy a koncentrációs táborok élményéről beszélnem, írnom kell”. Az íróval való beszélgetések hatására eldöntötte: élete további részét a holokausztra való emlékezésnek fogja szentelni. „Elfelejteni a holtakat hasonló volna ahhoz, mintha másodszor is megölnénk őket” – vallotta.

Az első visszaemlékezését 1955-ben írta És a világ néma maradt címmel. A mintegy 900 oldalas, jiddisül írt művet lerövidítette, és három év elteltével francia nyelven jelentette meg Az éjszaka címmel. A későbbi műveinek – esszéket, novellákat és drámákat is írt – témája szintén főleg az európai zsidóság kiirtása volt.

1961-ben az Egyesült Államokba költözött, a bostoni egyetem társadalomtudományi tanszékének oktatója lett, de más amerikai egyetemeken is tartott előadásokat. Fontos volt számára a hallgatókkal való együttgondolkodás: közösen elemezték például Shakespeare, Kafka, Arisztotelész és szövegeit csakúgy, mint a holokauszt irodalmát, dokumentumait.

Mind az oktatói tevékenysége, mind a közéleti szerepvállalása során számtalanszor felhívta a figyelmet a fajgyűlölet veszélyeire, feleségével létrehozta a Wiesel Alapítványt az „intolerancia és az igazságtalanság legyőzésére”.

Számos nemzetközi konfliktus idején felszólalt: a kurd népirtás, Irán atomtörekvései és a délszláv háború idején elkövetett etnikai tisztogatások ellen is felemelte a hangját. 

Cinkos, aki hallgat

1986-ban Nobel-békedíjat kapott. Az indoklás szerint a rangos elismerésben „az élet feltételeinek a megjavításáért, a zsidók megértésére és kultúrájuk globális elfogadására tett erőfeszítéseiért” részesült. Wiesel a díj átvételekor a következőt mondta: „Megpróbáltam életben tartani az emlékezetet, harcolni a felejtés ellen. Mert ha felejtünk, akkor bűnösökké, cinkosokká válunk. Megesküdtem, hogy soha nem hallgatok az emberi szenvedés és megaláztatás láttán. Állást kell foglalnunk. A semlegesség a zsarnokot segíti, sohasem az áldozatot, a kínzót, és nem a meggyötört embert.”

1995-ben újra felkereste szülőföldjét, az „egykor virágzó zsidó kultúrával rendelkező Máramarosszigetet”. A látogatásról, amely során az író „végigjárta a felszakadó emlékezés útját”, Elek Judit filmrendező nagysikerű dokumentumfilmet forgatott, Mondani a mondhatatlant – Elie Wiesel üzenete címmel. 

Az író irodalmi-közéleti tevékenységével milliók nagyrabecsülését kivívta, állam- és kormányfők egész sora, – például Angela Merkel és a már említett Barack Obama is – szívesen mutatkozott vele. Több magas rangú politikus is megpróbálta rábeszélni, hogy jelöltesse magát Izrael államelnöki posztjára – például Benjámin Netanjáhú, Izrael jelenlegi miniszterelnöke is győzködte –, de végül nem indult a választáson.

Világszerte tisztelték, viszont támadásokat is el kellett viselnie: 2007-ben San Franciscóban egy fiatal holokauszttagadó, Eric Hunt be akarta tuszkolni egy hotelszobába, hogy ott bevallassa vele: Az éjszaka című nagysikerű regénye voltaképpen fikció, amelynek semmi köze sincs a valósághoz. A férfi végül elrohant, amikor Wiesel segítségért kiáltott. 

Az írót internetes felületeken is becsmérelték, néhányan azt is kétségbe vonták, valóban ő volt a 7713-as számú fogoly.

Számos országba hívták meg előadni. Úgy gondolta, hogy Magyarországra, ahonnan 1944-ben elhurcolták, soha nem fog visszatérni – állítólag több meghívást is visszautasított. 2009-ben végül ellátogatott Budapestre, ahol többek között az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség meghívásának is eleget tett: díszvendége volt a Parlament felsőházi termében megrendezett Magyar-zsidó együttélés a közös jövőért elnevezésű konferenciának, majd részt vett egy tiszteletére rendezett díszvacsorán is. 

2016. július 2-án hunyt el. Barack Obama, az Egyesült Államok korábbi elnöke a „világ lelkiismeretének” nevezte. 

Források: Palágyi István György: Wiesel Elie. A tizedik magyar származású Nobel-díjas – A Prágai Tükör 2005/3. számából

Dalos György: Az A-7713-as számú fogoly – A 168 óra 2016. július 7-i számából

index.hu, nepszava.hu, mazsihisz.hu, port.hu, index.hu, izraelinfo.com, www.jmpoint.hu

Kiemelt képünk forrása: Getty Images/ Chris Hondros / Staff

Nádudvari Péter