Kínzás és halálbüntetés vár még mindig számos helyen az LMBTQ-emberekre

–

Ha az ember LMBTQ-aktivista, vagy legalábbis törődni próbál a közössége jogaival, sokszor találkozik a kérdéssel, hogy mégis miért harcolnak még mindig a melegek és a leszbikusok, amikor nyugalomban is élhetnének.

Nos az LMBTQ-emberek Magyarországon egy ideig valóban élhettek nyugalomban (bár jogok nélkül), az elmúlt évek politikai klímája miatt viszont egy egészen hosszú listát lehetne készíteni róla, hogy ennek ellenére mégis miért is harcolnak máig „a szivárványzászlós alakok”.

Viszont fontos kiemelni, hogy az LMBTQ-közösség harca sosem lokális, hanem mindig globális szinten értendő

Egy LMBTQ-aktivista sosem csak az LMBTQ-emberekért harcol és sosem csak a hazájában élő közösség tagjaiért, hanem egy világszintű társadalmi rendért, amelyben minden ember egyenlő és minden embernek ugyanazok a jogok járnak – például az, hogy szabadon lehessen az, aki. 

Egy hete adta hírül az Israel Today, hogy Hebronban lefejeztek egy meleg palesztin férfit, Ahmed Abu Merahiát, akinek a bűne csupán az volt, hogy meleg volt.

Az UN News szeptemberben számolt be arról, hogy az ENSZ kérvényezte, függesszék fel két LMBTQ-aktivista nő, Zahra Sedighi-Hamadani és Elham Choubdar kivégzését Iránban.

Júniusban a Jerusalem Post számolt be arról, hogy Iránban kivégezték Iman Safavi Radot, akit szodómia vádjában találtak bűnösnek. Az újság emellett januárban írt a 32 éves Mehrdad Karimpour és Farid Mohammadi haláláról, akiket hat év börtön után végeztek ki homoszexualitásuk miatt. Mindez a „kis merítés” egy félperces Google-keresés eredménye.

Napjainkban a világ megannyi országában kapnak büntetést, kerülnek börtönbe és állnak kivégzőosztag elé emberek a szexuális orientációjuk és a nemi identitásuk miatt.

A Human Diginity Trust információi szerint jelenleg 69 államban kriminalizálják valamilyen formában a közös megegyezésen alapuló szexuális tevékenységet azonos nemű emberek között, még abban az esetben is, ha az a négy fal között történik.

A legtöbb országban ez a törvény a férfiakat érinti, az elkövetett bűnre pedig „szodómiaként” és „természetellenes bűnként” is hivatkoznak.

Negyvenkét országban büntetik hasonlóan a nőket is

A vád lehet „leszbikusság”, „szexuális kapcsolat azonos nemű emberrel” és „visszataszító erkölcssértés” is. Bár vannak országok, amelyekben a törvények kimondottan nem büntetik meg leszbikus vagy biszexuális nőket, a beszámolók szerint ettől függetlenül érhetik őket fenyegetések a nemi identitásuk miatt – például le is tartóztathatják őket.

Ha ez önmagában nem lenne elég, 11 országban szabhatnak ki halálbüntetést azért, ha valaki egy azonos nemű emberrel folytat szexuális kapcsolatot.

A beszámolók szerint Iránban, Nigéria északi részein, Szaúd-Arábiában, Szomáliában és Jemenben lehet kivégzésekkel számolni, de súlyos büntetésekre lehet számítani Afganisztánban, Bruneiben, Mauritániában, Pakisztánban, Katarban és az Egyesült Arab Emírségekben is.

Tizennégy országban pedig a transzembereket is kriminalizálják „cross dressingért”, „megszemélyesítésért” és „szeméremsértésért” – ez azonban nem száz százalékig pontos adat, hiszen megannyi más országban is kriminalizálva vannak a transznemű emberek „azonos neművel folytatott szexuális aktus”, „csavargás”, „huliganizmus” és más köztörvénysértésre vonatkozó vádakkal. 

Vannak „enyhébb” büntetések is

Nem tudunk pontos adatot arra vonatkozóan sem, hogy az említett országokban az elmúlt években, évtizedekben összesen hány embert ítéltek pénzbírságra, vetettek alá pszichiátriai kezelésnek vagy vallási rítusnak, korbácsoltak meg, fejeztek le, köveztek halálra, akasztottak fel, vetettek le épületek tetejéről, vagy lőttek le azért, mert az LMBTQ-közösség tagjai voltak.

Iránban egyes statisztikák szerint az 1979-es iszlám forradalom óta a kivégzett LMBTQ-emberek száma 4000 és 6000 közé tehető.

A törvények csak néhány esetben tesznek kivételt: ha két férfi csókolózik vagy megfogják egymás kezét, kisebb kihágást követnek el, a büntetésük ekkor „csupán” korbácsolás.

A nők között történő szexuális aktus az első három esetben szintén 50-50 korbácsütéssel büntetendő, ám ezek után az ítélet itt is halál. Az országban a szigorú saría törvények az iszlám tanításokra épülnek, igaz, nem teljes mértékben: a Korán például valóban felszólítja a hívőket arra, hogy büntessék meg a fajtalankodó férfiakat, ám nem szabja meg, hogyan, nem beszél nőkről, sőt azt is meghagyja, hogy amennyiben az elkövetők bűnbánatot gyakorolnak, hagyják őket békén.

Afganisztánban szintén a saría törvényeket követték 1996 és 2001 között, ekkor itt is kivégezték az LMBTQ-közösség tagjait. Az amerikaiak érkezésével a szigor mérséklődött, és az érintetteknek börtönbüntetés járt. Az iszlám újabb térhódítása miatt a közösség tagjai ismét menekülni kényszerülnek az országból – érkeztek már hírek arról, hogy a melegeket kínozzák és ki is végzik az új rend égisze alatt.

A 69 országnak, amelyben illegális a homoszexualitás, nagyjából a fele a Nemzetközösség tagja: vagyis azokról az országokról beszélünk, amelyek egykor brit gyarmatok voltak – és amelyekben a homofób törvények a brit gyarmatosítás alatt jelentek meg.

Enze Han, a British colonialism and the criminalization of homosexuality: queens, crime and empire című könyv szerzője szerint annak ellenére, hogy az egykori Brit Birodalomban elterjedtek az LMBTQ-ellenes törvények, nem volt egy olyan általános rendelet, amely tiltotta volna a meleg kapcsolatokat. Az, hogy ezekben az államokban végülis miért alakult ki egy ilyen szintű, egységes – és néha gyilkos – homofóbia, több okra vezethető vissza.

A diszkrimináció kezdete

Az egyik ok a gyarmati adminisztrátorok érzékenysége, akik szívesen vezettek be homofób törvényeket, így ezek az 1860-as évektől rohamosan kezdtek el terjedni a többi gyarmati országban.

Ezeknek a törvényeknek az alapját a viktoriánus kor szexualitáshoz való hozzáállása adta: az akkori normák szerint minden olyan szexuális aktus, amelynek a célja nem gyereknemzés volt, tabunak számított – így természetesen a homoszexuális aktusok is, amiket muszáj volt szabályozni; helyesebben szólva betiltani.

Viszont nem lehet mindent a gyarmatosítókra fogni: az említett diszkriminatív törvények minden jel szerint táptalajra leltek az adott országokban, hiszen azok az évek során egyre szigorúbbá váltak és a felszabadulás után sem törölték el őket minden esetben. Sőt, azok szépen lassan az adott ország kultúrájának, hozzáállásának a részévé váltak – megváltoztatták a szociális narratívát az azonos neműek közti szerelemről.

Sok ország azonban a brit gyarmatosítás és az azzal kéz a kézben járó homofób törvénykezés előtt egyáltalán nem volt homofób. Sőt, az LMBTQ-emberek a kultúrájuk szerves részei voltak.

Indiában 2018 szeptemberében törölte el a bíróság a gyarmati korszakból származó 377-es cikkelyt, ami az azonos neműek közti szexuális kapcsolatot természetellenesnek bélyegezte. Az ország volt az első brit gyarmat, ahol 1860-ban bevezették a homofób törvényeket, amelyek aztán mintául is szolgáltak a többi brit gyarmat számára. Az országban azelőtt viszont szó sem volt hasonló szabályozásokról, sőt: az indiai kultúrában ekkor már léteztek a hidzsrák, vagyis transzszexuális emberek, akiket végül a britek bélyegeztek természetellenesnek.

Érdekesség, hogy a csoportot jóval a homofób 337-es cikkely előtt felszabadította az indiai bíróság, miután 2014 áprilisában elismerte őket harmadik nemként. A CNN cikkében az indiai LMBTQ-aktivista, Dhrubo Jyoti kifejtette, hogy az indiai közösség nemcsak azért gyűlölte a törvényt, mert nem volt helyes, hanem azért is, mivel egy idegenek által hozott, idegen törvény volt.

„Ez a törvény nem a miénk volt. Nem egy olyan törvény, ami organikusan jött volna létre a társadalmunkban” – mondta.

Az aktivista nyilatkozatában emellett felhívta figyelmet arra is, hogy a hasonló törvények – amelyek, ne feledjük, jelenleg is rengeteg volt gyarmati országban hatályosak – nemcsak arra kényszerítik az LMBTQ-közösség tagjait, hogy bujkáljanak, de szabad kezet adtak az erőszaknak, zsarolásoknak és egyéb visszaéléseknek is. Malajziában például – ahol szintén a 377-es cikkely teszi illegálissá a homoszexualitást – használták már politikai eszközként is: szodómia vádjával börtönbe juttatva ellenzéki képviselőt. 

De nem csak Indiában voltak a britek érkezése előtt elfogadott tagjai a társadalomnak és a kultúrának az LMBTQ-emberek.

Más volt a norma

Egyiptomban felfedeztek egy sírt i. e. 2400-ból, amelyben két férfit, Nianhhnumot és Hnumhotepet temettek el, akik feltehetően szeretők voltak. Az egyik legnagyobb ókori birodalomban pedig nemcsak hogy elismerték a harmadik nemet, de tisztelték is. Az anyaság istenét, Mutot és a háborúzás istenét, Szahmetet is gyakran ábrázolták női testtel és merev pénisszel.

Mindez nem csak Egyiptomban volt így, és nem is csak az ókorban. A XVI. század utolsó felében az angolai imbangaláknál nem volt idegen, hogy egy férfihoz ne csak megannyi feleség tartozzon, hanem női viseletbe öltözött férfiak is. Nagyjából ugyanebben az időszakban, 1533-ban, VIII. Henrik bevezette a Buggery-törvényt, kriminalizálva az azonos neműek közti szexuális aktust. 

De a jelenlegi Nigéria területén egykor élő igbó és joruba törzsek nem jelölték ki az újszülöttek nemét, inkább megvárták, hogy azok felnőve döntsék el, hogy minek érzik magukat.

A mai Ghána területén élt dagaaba törzs tagjai pedig nem a nemi szervek alapján állapították meg valakinek a nemét, hanem a személy energiái nyomán. És végezetül szomorú, de érdekes példa: Észak-Szudán királyi palotáiban a nemesek lányai néha női szexrabszolgákat kaptak ajándékba.

Az afrikai helyzet ma azonban aggasztó

A kameruni blogger, Bandy Kiki arról számolt be korábban egy Humen Magazin-interjúban, hogy Kamerunban öt év börtönbüntetés várhat azokra, akikről kiderül, hogy azonos nemű emberrel folytatnak szexuális kapcsolatot, ami miatt sokan nem is mernek előbújni – ez pedig ellehetetleníti, hogy bármilyen változás elkezdődhessen a társadalomban. Kiki szerint viszont a börtönbüntetés csak a jéghegy csúcsa:

az LMBTQ-embereket ott is zsarolják, kiszorulnak sok alapvető szolgáltatásból, de tudnak önbíráskodó kivégzésekről is, illetve arról, hogy leszbikus nőket azért erőszakoltak meg, hogy „észhez térítsék őket”. Vagyis hogy az erőszak után rájöjjenek, hogy valójában heteroszexuálisok.

Kamerunban emellett probléma az egyház hozzáállása is a közösséghez: „Az országban a Biblia és a hagyományos értékek potenciális fegyverek az LMBTQ-emberek ellen.” Kiki hallott olyan férfiról, aki 16 évesen bújt elő az anyjának, aki ezután felkereste a helyi lelkipásztort, hogy megkérje: imádkozzon a fiúval, hogy kiűzze belőle a homoszexualitás szellemét. A lelkipásztor az imádságok mellett zaklatta is a fiút.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bandy Kiki, Entrepreneur, LGBT (@bandykiki) által megosztott bejegyzés

Nigéria jelenleg az egyik legveszélyesebb hely a világon az LMBTQ-emberek számára: egy ízben maga a rendőrség javasolta a közösség tagjainak, inkább hagyják el az országot, hogy elkerüljék a kivégzéseket. Bisi Alimi színész a nemzeti televízióban coming outolt, hogy segítse a közösség helyzetét, ám a szereplés után nemcsak a karrierje tört darabjaira, de el is kellett hagynia szülőföldjét, miután őt és barátját a saját otthonukban verték meg.

Szerinte Nigériában melegnek lenni olyan, mint a dzsungelben élni, bárhol ott leselkedhet rád a veszély: ha nem épp a rendőrségtől, akkor a szomszédoktól kell tartanod, akik bármikor megzsarolhatnak vagy megverhetnek.

Itt azonban nem csupán a fejétől bűzlik a hal, Nigériában ugyanis maga az össztársadalom sem elfogadó: különböző felmérések szerint 51 százalékuk gondolja azt, hogy a homoszexualitás nyugati jelenség, és 91 százalékuk szerint az emberek nem születnek melegként.

A vallásnak nagy hatása van a homofób gondolkodásmód terjesztésében és fenntartásában. Az ország északi részén az előbb már említett saría törvények uralkodnak: a konzervatívabb körzetekben a homoszexualitást például halálra kövezéssel büntetik. Az ország déli területén pedig a világ második legnagyobb anglikán egyházközössége található, amely nyíltan melegellenes. Nigéria egykori elnöke, Asan Joe szerint az egyház egy elvi álláspontot képvisel a homoszexualitás ellen, amely szerinte nem bibliai, nem természetes és nem afrikai.

A keresztény egyház hatása

Ugandában is a gyarmati időkben vezették be az LMBTQ-ellenes törvényeket, ezeket aztán az ország 1962-es felszabadulása után sem törölték el, igaz, nem is törekedtek rá, hogy be legyenek tartva. A kétezres években viszont, az amerikai keresztény misszionáriusok érkezésével, megváltozott a hangulat; azt terjesztették, hogy a melegek tönkre akarják tenni a társadalmat azáltal, hogy gyerekeket környékeznek meg, hogy aztán őket is meleggé tegyék – halkan jegyzem meg, hogy hasonló megközelítés létezik egy bizonyos közép-európai demokráciában is.

2014-ben aztán az országban bevezették az „antihomoszexuális törvényt”, ami „öljétek meg a melegeket” törvényként vált híressé. Ez engedélyezte volna a halálbüntetést a melegek esetében, ám végül nem szavazta meg a parlament.

Viszont nem feltétlenül csak Afrikára és a keleti országokra jellemző, hogy kegyetlenül bánnak az LMBTQ-közösség tagjaival.

Homofóbia – közelebbről

Csecsenföldön évekig valóságos népirtás folyt a 2010-es évek második felében. Az országból 2013-ban érkeztek az első hírek arról, hogy elkezdték üldözni a közösség tagjait, ekkor tartóztatták le Rémy Bonny politológus egyik ismerősét is, akit aztán többször is kihallgattak, és neveket kényszerítettek ki belőle, hogy minél több LMBTQ-emberről tudjanak a hatóságok.

2017-ben már 150 embert tartóztattak le, közülük 30-an teljesen eltűntek. 2018-ban 40 férfiról tudtak, akiket droghasználatra hivatkozva tartóztattak le (valójában a szexuális orientációjuk miatt), közülük ketten biztosan a börtönben haltak meg.

2017-ben a Novaja Gazeta is részletesen írt a borzasztó körülményekről: az akkori beszámolók szerint a letartóztatott LMBTQ-embereket folyamatosan vallatták és kínozták a börtönben. Volt, hogy berakták őket egy 15 fős cellába, elárulták róluk, hogy melegek, majd a többi rabra bízták a sorsukat.

De volt olyan áldozat is, aki arról számolt be, hogy a férfiakat análisan kínozták szögekkel kivert baseballütőkkel.

Közben pedig neveket gyűjtöttek, hogy a lista még hosszabb legyen. A börtönökből akkor két módon lehetett szabadulni: vagy egy hatalmas óvadékkal, vagy egy videókazettára felvett coming outtal, amivel aztán zsarolni tudták az áldozatokat. Szökés esetén ezeket a felvételeket mutatták be a családtagoknak, akiket felhatalmaztak arra, hogy törvényen kívül kivégezhetik az áldozatokat. Az úgynevezett becsületgyilkosságok a melegekkel szemben az áldozatok szerint régóta engedélyezettek voltak az oroszbarát országban. Tudnak is olyan áldozatról, akit a családja egy erdőben végzett ki.

Bár a világ vezetői felszólaltak a csecsen helyzet ellen, és egy díjnyertes dokumentumfilm, az Isten hozott Csecsenföldön is bejárta a világot 2020-ban, nem tudni, hogy valódi változás történt-e azóta a kérdésben.

Változás van, de remény kevés

2021 januárjában, Angolában, novemberben pedig Botswanában dekriminalizálta a bíróság az azonos neműek közötti szexuális aktust. A volt portugál gyarmatok mindegyike szakított már a hasonló törvényekkel, Gabon pedig 2020-ban rövid idő után fel is függesztette a 2019-ben létrehozott homofób törvényét.

Mindig törekszem arra, hogy a cikkeimet megpróbáljam pozitívan zárni – ennek a fontosságára a közelmúltban fel is hívták a figyelmemet.

Ám beszélhetünk bármennyi változásról, és hozhatunk bármennyire apró példát a dekriminalizációról, amíg egy embert is kivégeznek a világon a szexuális orientációja vagy nemi identitása miatt, addig nem lehet és nem is szabad megkönnyebbülni egy pozitív lépéstől sem. A világnak fel kell ébrednie – és lehetőleg minél előbb!

Gondoljunk csak a közelmúlt eseményeire Katarban, ahol szintén saría törvénykezés uralkodik – ott egy meleg férfira akár hét év börtön is várhat. A FIFA világbajnoksága alatt felszólították a meleg szurkolókat arra, hogy bár a játékok alatt külföldiként nem kapnak börtönbüntetést egy csók miatt, mint az ott élők, ettől függetlenül tisztelniük kell az ország törvényeit. Az országéit, amelynek vezetője úgy rendezhet meg egy világbajnokságot, hogy nyíltan kimondja: melegnek lenni természetellenes. A FIFA pedig némi rövid küzdelem után belenyugodott a helyzetbe, és inkább kimondta: a szivárványos karszalagokért sárga lapot oszt a pályán.

Ezek után tényleg lehetetlen a pozitív, reményteli lezárás.

Kanicsár Ádám András